Az egypártrendszer idején az egyház tevékenységét, a keresztény ember hitéletét igyekeztek a templom falai közé szorítani. Ennek ellenére éppen a templomok és a lelkipásztorok voltak azok, amelyek, illetve akik lelki erőt adtak és adnak mindmáig a nyelv és a nemzettudat megőrzéséhez, erősítéséhez. Nagy szükség van itt a Délvidéken, különösen pedig a szórványban élőknek, de a hitében és erkölcsében gyakran megingó magyar közösség egészének is a jól képzett magyar papokra, akik az isteni törvény tisztaságával a nemzeti közösség számára fontos életerőt is erősítik. A moholi születésű Horvát Endre atya, aki tanulmányait Rómában fejezte be, ma Csonoplya plébánosa. * Az atya számára mit jelent a szórványban szolgálatot teljesíteni?
-- A szórvány olyan hely, ahol az ember többszörösen megéli a fogyatkozás érzését. A tömbben ez általában a statisztikákból ismerős, itt viszont nap mint nap szembesülünk vele. Mindemellett azonban el kell mondanom, hogy sokkal könnyebb számomra a papi szolgálat teljesítése a szórványban, egyrészt mert a közösségnek, úgy érzem, nagy szüksége van rám, másrészt pedig minden hívet név szerint ismerek, és ezáltal megtapasztalhatom a lelkipásztori tevékenység szépségeit.
* Meglátása szerint az egyház manapság milyen szerepet tölt be a társadalomban?
-- Az egyház és a társadalom viszonyában mindig voltak konfliktusok. A középkorban például szinte bekebelezte az államot az egyház, de a francia forradalom sem eredményezett közeledést, hanem egy másik végletet teremtett ebben a viszonyban. A társadalomnak van egy jogos autonómiája, mégis szükség van a konstruktív együttműködésre a keresztény értékeken alapuló intézmények és a világi intézmények között. Ennek az együttműködésnek az évszázadok során nagyon fontos szerepe volt Európa-szerte, hiszen az egyház nevelte fel a társadalmat. Nemcsak a magyar, hanem a nyugati országok kultúrája is keresztény gyökerekből táplálkozik, belőle nőtt fel még akkor is, ha napjainkban az Európai Unió alkotmánya sajnálatos módon nem tesz róla említést. Úgy gondolják, mostanra a társadalom felnőtt, és nincs szüksége a további istápolásra.
* Vonatkozik ez a mi társadalmunkra is?
-- Nálunk, a Vajdaságban némileg más a helyzet. A társadalom érzi, hogy az egyház nevelő szerepére még szükség van, különösen a szórványban. Az egyház ott akar, és köteles is segíteni, ahol a legnagyobb szüksége van rá a társadalomnak. Egyébként hazugság az, amit igyekeznek velünk elhitetni, hogy a társadalomban minden a legnagyobb rendben van. A társadalom ugyanis -- a miénk szintúgy -- szellemi, lelki, erkölcsi krízisben van, identitáskrízisben. Eleven példája ennek az, hogy különböző keleti ideológiák iránt, pl. a New Age nevű világnézeti mozgalom iránt, egyre nagyobb az érdeklődés, és térhódításukat éppen az identitáskrízis segíti elő. Felénk tehát nem beszélhetünk felnőtt társadalomról, hiszen ahhoz ismernie kellene a saját kultúráját, hagyományát, egyszóval az identitását, mert csak akkor tudna felnőttként felelősen cselekedni. Az egyháznak tehát a társadalomban az a szerepe, hogy lelkiségi dimenziót adjon, hiszen nélküle az emberiség nem egész, de nem is egészséges. Sokan a tudomány mindenhatóságáról beszélnek, és kizárják a vallást, holott ezek egymást kiegészítve teszik teljessé az embert. A lelkiségi dimenziók fontosságát éppen a divatossá vált keleti szemléletmód és a New Age iránti nagyfokú érdeklődés bizonyítja. És miként általában a divattal, a hagyományos egyháznak is nehéz felvennie vele a versenyt, hiszen míg a felszínes, vallásos köntösbe bújtatott eszmék nem követelnek elköteleződést, addig a történelmi egyházaink megkövetelik a keresztény kultúra iránti elkötelezettséget és a keresztény életmódot, mert ezzel együtt lehet teljes értékű az ember. Nekünk nem versenyeznünk kell, hanem kreatív hozzáállással és határozottan választ adni a kihívásokra, már csak azért is, mert erre a katolikus egyház képes. Ha ezt világossá tesszük, akkor a lelkiségi dimenzióra éhezők sem a lelki csapdákat a külsőségekkel ügyesen elrejtő eszmékben, mozgalmakban keresik majd a választ kérdéseikre.
* A tudomány és a lelkiség kölcsönhatása nálunk hogyan érvényesül?
-- A Délvidéken a nemzeti megmaradásért folyó küzdelem, a gyökerek feltárásának lelkes igyekezete egy kicsit a reformkorra is emlékeztet. Most jött el az ideje annak, hogy a Délvidéken élő nemzetrész végre teljes egészében megtalálja és megfogalmazza arculatát, mely a sokszínűségében gazdag magyar nemzeti kultúrához köti; most kell pótolnia mindazt a veszteséget, amit az anyaországtól való elszakítással kultúrájában elszenvedett. Kemény munka vár még ránk ezen a téren, de ígéretessé teszi, hogy nemcsak a magát előszeretettel elitnek nevező kis réteget foglalkoztatja ez a kérdés, hanem a Délvidéken élő szinte minden magyar embert.
* Ebben a munkában milyen szerep jut a keresztény embernek?
-- Manapság, amikor mindenki maga döntheti el, hogy mely világszemléletet vallja, nagyon világosan kell megfogalmazni a keresztény értékrendet ahhoz, hogy ne a letűnt idők visszaállítását, hanem jövőnk kiteljesedését lássuk benne. Ezt szolgálja a tanúságtétel. Az, hogy megélem hitemet, és tanúságot teszek róla. Saját szemléletünket senkire se erőltethetjük rá. Kényszerrel nem lehet jó célokat megvalósítani. A cél nem szentesíti az eszközt! A jó nem azért jó, mert annak tartom, az igaz sem azért igaz, mert annak látom. A jó és igaz nem viszonylagos, hanem a lét tőlünk független objektív adottságai. Nekünk csak megadatott, hogy az eszünk által felismerjük őket.
* A keresztény közéleti szerepvállalás, az erre való összefogás, az érdekeink mellett való kiállás nemcsak szolgálati kötelesség, hanem létérdek is. Gyerekeink és unokáink érdeke. Ha viharban a kormányos nélkül maradt hajónk süllyedni kezd, akkor mi is vele együtt süllyedünk.
-- A keresztény ember benne él a társadalomban akkor is, ha a társadalom nem keresztény. Ha az emberek látják, hogy a jó orvos, a jó mérnök, a jó politikus munkájához az erőt a hitéből meríti, akkor ezzel olyan hatást érhet el, amilyenről még egy pap is csak álmodozhat. Az egyház olyan emberekből áll ugyan, akiknek voltak, vannak és lesznek hibái, ennélfogva tehát kritizálható. Az egyedüli hiba nélküli az egyház alapja, Jézus Krisztus, ő az erőforrás. Ezért kell az evangéliumot szüntelenül olvasni. Az egyháznak kötelessége a társadalommal párbeszédet folytatnia hívei által, akiknek feladatuk a keresztény értékek megjelenítése. Ezt az értékrendet természetesen nem szabad másokra erőltetni, de elhallgatni sem, mert akkor átesünk a ló másik oldalára, és ismét odajutunk, hogy az egyház, a hitélet újra a templom falai közé szorul. Ezen a területen még nagyon sok a tennivalónk, hiszen életszemléletünket a társadalom ugyan támogatja, de amikor azt a közéletben próbáljuk érvényesíteni, akkor már akadályokba ütközünk.
KOVÁCS Nándor