home 2024. május 07., Gizella napja
Online előfizetés
Eredményes a Pető-módszer Szabadkán
Sörös Vince
2024.04.26.
LXXIX. évf. 17. szám
Eredményes a Pető-módszer Szabadkán

A 2024. április 15-e és 26-a közötti időszakban a Semmelweis Egyetem Pető András Kara vezetésével, a Szekeres László Alapítvány szervezésében kéthetes idegrendszeri szűrési-fejlesztési program valósult meg, melynek helyszínéül ismét a szabadkai Vackor Magyar Iskoláskor Előtti Nevelő- és Gyakorlóintézmény szolgált.

A Pető-kurzus, mely fejlesztések és szűrések sorozata, immár harmadik éve a Szekeres László Alapítvány szervezésében valósul meg Vajdaságban, Szabadkán – mondta Kosányi Tamás, a SZLA munkatársa. – Az idén ez már a második-kurzus, és az elmúlt három évben évi három-négy képzésre került sor. A program egyre gördülékenyebben működik, minden évben nagyobb népszerűségnek örvend, hiszen ez a segítségnyújtási lehetőség az emberek számára.

Jelentkezni a Szekeres László Alapítványnál lehetséges telefonon, e-mailben vagy akár Facebook üzenetben is. A fejlesztésekre, szűrésekre olyan személyek jelentkezését várják, akik valamilyen központi idegrendszeri sérüléssel élnek, legyen szó akár gyermekről, akár felnőttről. Ilyen a szklerózis multiplex, a Parkinson-kór, a hemiplegia, vagy valamilyen baleset következtében történő központi idegrendszeri sérülés.

A jelentkezés beküldése után a személy bekerül egy adatbázisba, felveszik a kórképet, majd a szakemberekkel egyeztetve beosztják egy csoportba. Amikor a következő két-három hetes fejlesztési időszakot szervezik Szabadkán, akkor felveszik velük a kapcsolatot, és lehetővé teszik, hogy eljöjjenek szűrésre, majd fejlesztésre. Az idén Szabadkáról, Zentáról, Hajdújárásról, Ada környékéről és Óbecséről is voltak érdeklődők.

Az elmúlt két hétben a programban 24 személy vett részt. Négy új páciens csatlakozott a csoporthoz, akik szintén meg voltak elégedve a kurzussal.

Földi Gizella először kapcsolódott be a programba, és sikeresnek tartotta az elmúlt két hétben lezajlott foglalkozássorozatot.

Kosányi Tamás, a SZLA munkatársa újdonságként árulta el, hogy tervezik a konduktor alapképzés elindítását Szabadkán. Ezzel kapcsolatban is várják az érdeklődőket és a jelentkezőket a Szekeres László Alapítványnál. Amennyiben az illetékes minisztérium jóváhagyja, a négy éves alapképzés szeptembertől el is kezdődhet a SZLA épületében.

Kosányi Tamás kiemelte azt is, hogy a szűrések és fejlesztések, ingyenesek, ugyanis a program a magyar kormány és a Bethlen Gábor Alap támogatásával valósul meg Vajdaságban.

Magáról a módszerről Csuka Pál, a Semmelweis Egyetem Pető András Kara Kiemelt Nemzetközi és Nemzeti Szolgáltatási Központjának igazgatója nyilatkozott. Mint mondta, a Pető-módszer, amelyet Pető András orvos-gyógypedagógus fejlesztett ki, komplex személyiségfejlesztéssel foglalkozik, ahol nem csak a mozgásfejlesztés áll a rehabilitáció központjában. Mivel ez egy pedagógiai rehabilitációs módszer, a szociális, értelmi, szellemi oktatást is ugyanúgy fontosnak tartják, mint magának a mozgásnak a fejlesztését. Amiben még eltér más módszerektől, hogy itt csoportos oktatásról van szó, ezért még hangsúlyosabb a közösségi viselkedésnek a fejlesztése, mivel egymástól is tanulhatnak a betegek.

Az egyik legjobb visszajelzésnek azt tartják, hogy nem tűnnek el a pácienseik, mindenki visszatér. Van, aki már 6-7 éve vesz részt a programban, mivel sajnos ebből az állapotból nem lehet meggyógyulni.

Csuka Pál hangsúlyozta, eddig két-három alkalommal tudtak jönni egy évben Vajdaságba, de ha elindul a képzés, akkor évente ötször is lehetnek foglalkozások, mert ez a gyakorlóterülete lesz az oktatásnak. Hozzátette, szeretnék a szórványt is elérni, hogy minél több gyermek és felnőtt részesüljön a fejlesztésben.

A program Vajdaságban 2016 óta létezik, Szabadkán 2021 óta van rá lehetőség.

Fényképezte: Sörös Vince

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..