home 2024. május 06., Ivett napja
Online előfizetés
Enter a fiatalokért!
MÁRIÁS Endre
2009.12.16.
LXIV. évf. 50. szám

Mind nagyobb érdeklődés kíséretében tartja meg programjait Zentán az Enter! csoport, amely a helyi gyermekjóléti akcióterv keretében alakult meg azzal a céllal, hogy minél közelebb hozza ezt a stratégiai dokumentumot a gyermekekhez, és hogy maguk a gyermekek is aktívan részt vegyenek a megvalósításá...

Mind nagyobb érdeklődés kíséretében tartja meg programjait Zentán az Enter! csoport, amely a helyi gyermekjóléti akcióterv keretében alakult meg azzal a céllal, hogy minél közelebb hozza ezt a stratégiai dokumentumot a gyermekekhez, és hogy maguk a gyermekek is aktívan részt vegyenek a megvalósításában.
Az év elején megalakult csoport első jelentős kezdeményezése egy kérdőíves közvélemény-kutatás volt, melyben arra keresték a választ, hogy a zentai fiataloknak milyen az érdeklődési körük, beleértve a sportot, a kultúrát, a különféle táborokat, a humanitárius cselekedeteket és egyebeket, illetve arra is kíváncsiak voltak, hogy mennyire tájékozottak a zentai gyermekek, mely információforrást részesítik előnyben, és milyen mértékben veszik ki részüket a civil szervezetek munkájából. A közvélemény-kutatás eredményének értékelése után aztán elérkezettnek látták az időt arra, hogy saját programok szervezésével próbálják felpezsdíteni a fiatalok életét, valamint hogy felhívják a figyelmet a mozgás és az egészséges életmód fontosságára is. Az első akciójukat, a The ball connects us! 2009 elnevezésű röplabdatornát is ennek a koncepciónak a jegyében szervezték meg az ősszel.
- Az első jelentős akciónkat, a röplabdatornát a gyermekhét programsorozata keretében rendeztük meg - magyarázza lapunknak nyilatkozva Pejin Andrea, az Enter! aktivistája, majd hozzáteszi: - Itt az általános és középiskolás fiatalok és tanáraik alkotta vegyes összetételű csapatok versengtek egymással. A versenykiírásban az szerepelt, hogy a csapatok tagjainak az életkora az általános iskola hetedik osztályosaitól a középiskola negyedik osztályosai korosztályáig terjedjen, köztük négy fiúnak és négy lánynak kellett szerepelni, plusz egy felnőttnek. Arra is volt példa, hogy a csapattagok közül némelyek mind az ideig nem ismerték egymást, így azt hiszem, a barátkozást is sikerült elősegítenünk ezzel a játékos programmal.
A szervezők nem tagadják, az megmozdulás a vártnál is jobban sikerült. Novák Szabina elmondása szerint a fiatalok nagyon jól érezték magukat, a visszajelzések alapján egyértelmű, hogy lelkesen fogadták a kezdeményezésüket, olyannyira, hogy többen is jelezték: szeretnének bekapcsolódni az Enter! munkájába.
Közülük néhányan már az általános és a középiskolás diákok számára meghirdetett és nemrég megtartott Az egészség a legdrágább kincs elnevezésű egészségügyi vetélkedő szervezésében is részt vállaltak. Ezt a megmozdulást néhány doktornő kezdeményezte, hogy felmérhessék a fiataloknak az egészségvédelemben és a különféle betegségek megelőzésében való tájékozottságát. Éppen ezért ők állították össze a kérdéssorokat, illetve ők szabták meg feladatul, hogy minden csapat készítsen el egy egészséges alapanyagokból álló ételt, melyet aztán a helyszínen bemutattak, sőt, az érdeklődők meg is kóstolhatták őket.
- Az általános tájékozottságot szerettük volna felmérni, különös tekintettel a mostanában fenyegető influenzára, illetve az őket igencsak érintő szexuális úton terjedő betegségek megelőzésére vonatkozó ismereteikre, de fontos szerepet kapott a fogápolás és a szájhigiénia, valamint az egészséges táplálkozás és a rekreatív mozgás fontossága is... - sorolja Szabina.
Az akció sikerességét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy öt általános és három középiskola diákjai versengtek egymással, kiváló hangulatban, remek eredményekkel. A rendezvényszervezés sikeréhez bizonyára nagymértékben hozzájárult az UNICEF által szervezett továbbképzés, melyen néhány hónappal ezelőtt az Enter! tagjai is részt vettek. A helyi gyermekjóléti akcióterv vezetője, Zsíros-Jankelić Anikó azt mondja, nagyon büszke az Enter! csapat tagjaira, az akcióikat ugyanis szinte teljesen egyedül szervezték meg, a felnőttek csupán tanácsadókként vettek részt az előkészületekben. A verseny meghirdetése, a helyszín biztosítása, a támogatók felkutatása, a program vezetése, a verseny zavartalan lebonyolítása - mind, mind az ő dolguk volt.
- Véleményem szerint a felnőttek gyakran bizalmatlanok a gyermekekkel szemben, sokszor nincs türelmük meghallgatni véleményüket az őket érintő problémákról - magyarázza Zsíros-Jankelić Anikó, majd így folytatja: - Nagy előrelépés volna, ha a gyermekek és fiatalok partnerként tudnának együttműködni a felnőttekkel gondjaik megoldásában. A gyermekek részére olyan tartalmakról, rendezvényekről, lehetőségek megteremtéséről kell gondoskodni, amelyek révén ki tudjuk őket billenteni passzivitásukból. Rá kell mutatni arra, hogy mennyi lehetőség van arra, hogy fiatalságukat színesebbé, érdekesebbé tegyék, és arra is, hogy mennyire fontos az aktív részvételük a társadalmi élet kreálásában. A gyermekjóléti akciótervek és ifjúsági stratégiák Szerbia-szerte ezt a célt szolgálják.
Mivel az Enter! a helyi gyermekjóléti akcióterv keretében alakult meg, tehát nem civil szervezet, hanem csoportosulás, Pejin Andrea elmondása szerint nagyon fontosnak tartják az akcióterv programpontjainak a megvalósítását, ám emellett a saját ötleteik is rendre támogatásra találnak. Az egészségvédelemmel kapcsolatos tevékenységeken kívül társadalmi, szociális teendők végzését is tervezik, hiszen azt szeretnék elérni, hogy a fiatalok minél közelebb kerüljenek egymáshoz.
- A fiatalok számára egyre kevesebb nekik szóló programot szerveznek, így érthető, hogy elszoktak az ilyesfajta közösségi élettől. A mi célunk az, hogy visszaszoktassuk őket, és azt tapasztaljuk, hogy egyre többen érdeklődnek a programjaink, a tevékenységünk iránt, és ez rendkívül nagy örömet és elismerést jelent számunkra - szögezi le Andrea, hozzátéve, hogy továbbra is várják az Enter! csapatához csatlakozni óhajtókat. A zentai iskolák osztályainak mindegyikében van legalább egy személy, aki tagja ennek a csoportnak, így hozzájuk minden esetben bizalommal fordulhatnak az érdeklődők, de a lpa@zenta-senta.co.rs e-mail címen is jelentkezhetnek azok, akik szeretnének valamit tenni a zentai fiatalokért.
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..