home 2024. július 16., Valter napja
Online előfizetés
`Engem nem a város üldözött el`
Rencsényi Elvira
2007.09.19.
LXII. évf. 38. szám
`Engem nem a város üldözött el`

Dr. Szórád György (Szabó Attila felvétele)Dr. Szórád György Szabadkán született 1939-ben. Általános és középiskolába szülővárosában jár, az egyetemi tanulmányait a Belgrádi Egyetem Közgazdasági Karán folytatja, majd ugyanott magasabb tudományos fokozat elnyeréséért posztgraduális képzésen ve...

Dr. Szórád György (Szabó Attila felvétele)

Dr. Szórád György Szabadkán született 1939-ben. Általános és középiskolába szülővárosában jár, az egyetemi tanulmányait a Belgrádi Egyetem Közgazdasági Karán folytatja, majd ugyanott magasabb tudományos fokozat elnyeréséért posztgraduális képzésen vesz részt. A Ljubljanai Közgazdasági Karon pedig az informatikai-kibernetikai tudományok doktorává avatják.
1982-ben lett az Újvidéki Egyetem rendes tanára. Szakmai továbbképzésen Budapest, Würzburg, Regensburg és Halle egyetemein vesz részt. Szaktanárként, előadó asszisztensként, egyetemi tanárként tevékenykedett, emellett számos szakprojektum vezetője, de igazgatója a szabadkai Informatikai Központnak is. Tíznél több könyve és negyvenegynéhány szakmunkája jelent meg az informatika és az optimalizálás tárgykörében.
1984 májusa és 1985 áprilisa között Szabadka polgármestere, 1985-től 1989-ig pedig a Városfejlesztési Tanács elnöke. Habár viszonylag rövid ideig tevékenykedett elnökként, mégis kivételesen nagy energiájára s mint Szabadka általános felújításának hívére emlékeznek városunk polgárai. A részvételével megvalósított nagy projektumok közül emlékezetes maradt a városközpont kiépítése, ezen belül a gyalogosövezet, a Strossmayer utca, a Beograd áruház kiépítése, a szecessziós stílusú épületek felújítása és a Jugoszláv Városok Konferenciájának 1986-beli megszervezése.
* Mikor határozta el, hogy a kibernetika, illetve a matematikai optimalizálás tanára lesz?
- 1964-ben eszméltem rá, hogy én valójában matematikai optimalizálással akarok foglalkozni a közgazdaságtanon belül. Abban az időszakban készültem a magiszteri fokozatom megszerzésére Belgrádban, ahová meghívtak egy magyar tanárt, dr. Krekó Bélát, hogy tartson előadást a matematikai optimalizálás témájában. A közgazdászhallgatók addig a százalékszámításon és a kamatszámításon kívül semmilyen más matematikai tudománnyal nem foglalkoztak, vagyis mindannyiunk számára meglehetősen új volt ez a téma. Engem kértek fel, hogy vállaljam a magyar nyelvű előadás szerbhorvát nyelvre való fordítását. Hát, bizony nagyon nehéz dolgom volt, mert órákon át kellett egy olyan, szakkifejezésekkel teli szövegnek a hiteles fordítását végeznem, amelyet magam is először hallottam. Négy órán át fordítottam egy teljesen új tudományról szóló előadást. Ez a bizonyos tanárprofesszor végül meghívott engem Budapestre. Elfogadtam a meghívást, és három hónapot töltöttem el ott. Akkor ismertem meg a leendő feleségemet is, akivel azóta már 42 éve együtt vagyunk. A tanárommal, dr. Krekó Bélával harminc évig dolgoztunk együtt, és elkészítettünk néhány tankönyvet is a közgazdászhallgatók számára.
* Szigorú tanár volt?
- Igen. Legalábbis ezt állították rólam. Sokakat meg is buktattam, de legalább megtanulták mindazt, amit egy közgazdásznak tudnia kell. Hiszen a diák nem a szigorú tanárra neheztel az évek múltán, hanem arra, aki átengedte a vizsgán, és nem tanította meg azokra a dolgokra, amelyekre később a munkája során oly nagy szüksége volna.
* Szabadkára visszatérvén az Informatikai Központ igazgatója lett, majd 1984-ben megválasztották a város elnökévé. Voltak ilyen ambíciói?
- Nem. Soha nem akartam polgármester lenni, de még csak politikával sem foglalkozni. Amikor felkerestek azzal az elhatározással, hogy jelölnek a polgármester-választáson, nem is akartam hallani róla. Majd engedvén a rábeszélésnek beleegyeztem, de egyetlen percig sem hittem, hogy lehet esélyem a választásokon. Én voltam a leginkább megilletődve, amikor kiderült, hogy városelnökké választottak.
* Sokan állítják Önről, hogy tudta, hogyan kell felébreszteni a ,,szunnyadó polgári tudat-ot, bevonni a polgárokat a városfejlesztés kérdéseibe.
- Én is osztozom azoknak a véleményében, akik szerint polgárrá nem a születésünkkor válunk, hanem az idők során leszünk azzá. Például, ha megtanuljuk értékelni a közösséget, amelyben élünk, és ha fontosnak tartjuk mindazokat az értékeket és lehetőségeket, amelyek a városunkat elindíthatják a fejlődés útján. A Városfejlesztési Bizottság elnökeként számos kreatív szakembert gyűjtöttem magam köré. Olyan fejlesztési tervek sorába kezdtünk együtt, amelyek városunknak az ország legjelentősebb gazdasági és kulturális központjává való emelését irányozták elő. Átszerveztük a belváros üzleti negyedét, az épületek felújítását, a városkép szebbé tételét. A nagy horderejű fejlesztési projektumok megvalósításába mindig bevontam a legnagyobb szaktekintélyeket.
* Ön hisz a csapatmunkában?
- Teljes mértékben. Máig vallom, hogy a fejlődéshez sokoldalúan képzett, öntudatos szakemberek együttes munkájára van szükség. Mindenben kikértem a szakemberek véleményét éppen annak érdekében, hogy ez a város és a polgárai csakis olyasmivel gazdagodhassanak, ami nemcsak hasznos, szép, hanem időálló is és jól meg van tervezve. Talán ezért van az, hogy a szabadkaiak tudatában a társadalmi élet egyik vezéregyéniségeként szerepelek, olyan valakiként, aki tudása és szakértelme birtokában válaszolt a polgárok igényeire. Én szerettem a várost és a polgárait.
* Mindössze egy évig volt Szabadka polgármestere, de nem azért, mintha nem jól végezte volna a munkáját, hanem mert abban az időben a városelnökök mandátuma csak egy évre szólt, és nem lehetett egymás után kétszer megválasztani őket. Ez alatt az egy év alatt Önnek mégis sikerült olyan beruházásokat megvalósítania a városközpontban, mint amilyen például a régi szökőkút vagy a Ravel cukrászda. Melyikre a legbüszkébb?
- Mindegyikre büszke vagyok, de talán a régi, zöld szökőkút áll a szívemhez legközelebb. 1984. június 30-án adtuk át rendeltetésének, amely dátum egybeesett az Európai Női Ejtőernyős Bajnokság megnyitóünnepségével. Az eseményre több mint húszezer ember gyűlt össze a város főterén, az éppen felavatott szökőkútba pedig egy csinos ejtőernyős hölgy huppant bele, csupán a látványosság kedvéért. Emlékezetes nap volt a város polgárai számára. A másik ilyen jelentős beruházás a Beograd áruház felépítése, pontosabban annak ötlete, hogy a Korzón csúfoskodó, az egykori malom épülete helyén álló romos területre valami látványos, ugyanakkor funkcionális épületnek kell kerülnie.
* Az Ön megbízatási ideje alatt jött Szabadkára Ljubiša Ristić, aki köztudomásúan kárára volt a szabadkai Népszínháznak, pontosabban tönkretett benne mindent, amit csak lehetett. Mi erről az Ön véleménye most, amikor a változásoknak köszönhetően végre épül az új színház, amely elképzelés mellett ön is kardoskodott?
- Szeretném, ha egyszer és mindenkorra tisztáznánk: Ristićet nem én hívtam Szabadkára, és azon kívül, hogy magam is elítéltem, semmi közöm nincs ahhoz, amit a színházépülettel művelt. De azt is el kell ismerni, hogy olyan reklámot csinált Szabadkának, amilyenre sem előtte, sem azóta nem volt példa. Nem tudom, hogyan csinálta, de amíg ő a városban tartózkodott, addig az ország minden tájáról özönlöttek ide az újságírók, tévések, és szétvitték Szabadka hírét mint egy csodálatos városét. A Népszínházat pedig újjá kellett építeni. Más lehetőség nincs. Teret és lehetőséget kell nyújtani az ott dolgozóknak, hogy alkothassanak, hogy fejlődhessen a város kulturális élete. Ugyanakkor a polgároknak is szükségük van egy olyan színházépületre, amelybe úgy járhatnak el szórakozni, színdarabot nézni, hogy ne kelljen attól félniük, a fejükre hullik a vakolat.
* Mit jelent az Ön számára Szabadka díszpolgárának lenni?
- Nagyon jólesik, hogy megítélték nekem ezt az elismerést. Valahogy úgy érzem, mintha ez egyfajta kárpótlás, bocsánatkérés volna a várostól, amiért annak idején kitaszított magából. Most tudom csak, hogy nem a város tagadott meg engem, hanem csupán néhány személy, aki úgy gondolta, le kell járatnia engem. Ennek a díjnak az átvétele óta már ismét felemelt fővel járhatok Szabadka utcáin, amit 1990-ben történt elköltözésem óta tizenhárom hosszú éven át nem tehettem meg. Azután is csak rövid időre, senkit sem értesítve érkeztem ide, és bizony kirekesztettként, leszegett fővel jártam a szülővárosomban. De az elismerésnek hála mostantól ez már másképp lesz...

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..