home 2024. április 16., Csongor napja
Online előfizetés
Emmy-gála, 2020
Brasnyó Zoltán
2020.10.08.
LXXV. évf. 40. szám
Emmy-gála, 2020

Szeptember 21-én hajnalban adták át az idei Emmy-díjakat, a kisképernyős, azaz a televíziós produkciókért járó amerikai elismeréseket. A csinnadratta és a rendszerint óriási felhajtás helyett ezúttal virtuálisan oldották meg a díjkiosztót, betartva a koronavírus-járvány miatti intézkedéseket.

Bejött a papírforma: az HBO Watchmenje tarolt a legjobb minisorozat kategóriájában, a legtöbb babér mégis egy komédiasorozatnak, a Schitt’s Creeknek termett. Ugyancsak az HBO örülhetett a legjobb drámasorozatért járó Emmynek, melyet az idén az Utódlásnak ítéltek oda. A legjobb színész, a legjobb forgatókönyvíró, valamint a legjobb rendezés díját is ez a sorozat kapta.

 

 

Érdemes több szót is szentelni az idén véget ért Schitt’s Creeknek, mellyel történelmet írtak: a vígjátéksorozat mind a hét fő kategóriában nyerni tudott: az írás és a rendezés mellett a színészi alakításokért is elismerték. A kanadai Pop TV produkciója összesen kilenc díjat söpört be, erre pedig vígjátékok esetében még nem volt példa. Összesítve, beleszámolva a fő- és a kreatív díjakat is, az HBO 30, a Netflix pedig 21 Emmyt kapott.

Az idei, interneten sugárzott gála másik nagy meglepetése és rekordere a huszonnégy éves Zendaya lett, minden idők legfiatalabb olyan színésznője, aki drámasorozatért kapott Emmyt. Ez is papírformának bizonyult, hiszen a rendkívül felkapott és tehetséges Zendaya elképesztő alakítást nyújtott az HBO Eufória című sorozatában. Őt egyébként az idén télen érkező sci-fi-szuperprodukcióban, a Dűnében is láthatjuk majd.

 

 

A drámasorozatok közül tehát a Watchmen a legjobb minisorozat, a legjobb színésznő pedig az ebben játszó Regina King lett. Az Emmy-díjak sorában ugyanis külön kategória létezik a minisorozatok legjobb színésznőjének is. A mellékszereplők közül Yahya Abdul-Mateen II kapott szobrocskát ugyanezért a produkcióért, de a Watchmen még a legjobb forgatókönyv díját is elnyerte.

Új belépőként az idén már a Disney+ is fókuszba került, és igazán jól muzsikált: a Star Wars-univerzumban játszódó The Mandalorian című sorozat (melynek az idén jön a második évadja) hét Emmy-díjat is kapott. A talk show-k rajongóinak nem kell bemutatni a Last Week Tonight with John Oliver című műsort, mely ugyancsak díjazott lett ebben a rendhagyó esztendőben.

A 2020. évi, sorrendben 72. díjátadó házigazdája Jimmy Kimmel volt. A színészek ezúttal videoüzenetek formájában jelentkeztek be a műsorba, a virtuális formára pedig mindeddig nem volt példa. Izgalmas és több fórumon is taglalt téma, hogy az idén legtöbb díjjal kitüntetett tévés produkciók talán sohasem rezonáltak úgy a közönséggel világszerte, mint most. A legtöbben ugyanis a karanténidőszakban válogatás nélkül végignézték őket.

 

 

Az amerikai popkultúra egyik legfontosabb alkotása a Watchmen: nem a sorozat, sőt még a korábbi mozifilm sem, inkább az Alan Moore és Dave Gibbons által megteremtett képregényes univerzum. Borítékolható volt tehát, hogy mind a nézők, mind a kritikusok körében hatalmas visszhangot kelt az elnyomásról, a rasszizmusról és az intézményesített kirekesztésről szóló társadalmi dráma — melyben persze hangsúlyosan jelen vannak a szuperhősök is.

A vígjátékok tekintetében sem meglepő a Schitt’s Creek sikere, mely sorozat egy, a válság és a katasztrófa miatt újra összekovácsolódott család történetét mutatja be. A The Television Academy elismeréseit látva tehát érdemes felírni magunknak jó néhány olyan televíziós szériát, amelyet bármikor megtekinthetünk mi is, akár a Netflix, akár az HBO GO kínálatában, esetleg kölcsönkérve őket az internet végtelen videotékájából.

Fotó: imdb.com

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..