„Szöllősi Gyula egyik kedvenc tanárom volt a szabadkai gimnáziumban, s ezzel az osztályban nem voltam egyedül. Bogaramnak szólított bennünket, s a háta mögött, egymás között mi is így neveztük. Biológia mellett emberséget is tanultunk tőle, s van-e ennél fontosabb egy alakulóban levő fiatal ember életében.

Később gyakran találkozhattunk a nevével az újságokban: a 70-es évek elején egyike volt azoknak, akik minden tőlük telhetőt megtettek pusztulásnak indult egykori tündértavunk, a Palics megmentése érdekében. Fontos könyveket is írt a Palicsi- meg a Ludasi-tóról, számtalan szak- és tudományos cikket jelentetett meg lapjainkban és folyóiratainkban. Aztán jött a miloševići őrület, jött a háború, s az 1926-ban Bajmokon született, Szabadkán és Palicson otthonra lelő tudós tanár már őszülő fejjel vándorbotot vett a kezébe, s családjával együtt előbb Egerbe, aztán Szegedre költözött.

Hosszú évekig semmi hírt nem hallottam felőle, mígnem a közelmúltban felkeresett a szerkesztőségben, s két vaskos kéziratköteget tett le az asztalomra. Ha lesz időm, olvassak beléjük, kíváncsi a véleményemre. Emlékeim nyomában... címmel az életét írta meg bennük, egy nem akármilyen tanári, tudósi, emberi pálya történetét.

S aztán nemcsak beleolvastam, hanem az elsőtől az utolsó soráig elolvastam Szöllősi tanár úr önéletírását. Amely nemcsak a saját színes és mozgalmas életéről szól, hanem hiteles képet fest és számtalan fontos tanulsággal szolgál arról a világról, amelyben az elmúlt több mint háromnegyed évszázada él a délvidéki magyarság” (részlet Dudás Károly utószavából).

„Visszatérek annak az egy kis életnek a sorsára, ami létrejött két sejt egyesüléséből. Hihetetlen gyorsasággal kezd fejlődni: először egy sejtből kettő lesz, kettőből négy, négyből nyolc, nyolcból tizenhat és így tovább. Végül, kilenc hónap múlva a sejtek milliárdjaiból egy kis emberke lesz. Hát nem ez a világ legnagyobb csodája? De bizony az! Ez az emberke mozog, sír, eszik, jelzi a körülményeit, növekszik, majd talpra áll, szalad, beszélni kezd, aztán felnő és folytatja saját önálló életét, biztosítja az emberi nem folytonosságát és végül elpusztul. Ez minden embernek a »biológiai órája«, ami végigketyeg az életén. Hosszúsága előre kiszámíthatatlan” (részlet a könyvből).

Dr. Szöllősi Gyula, a szabadkai gimnázium nyugalmazott tanára, tudós által írott Emlékeim nyomában... című, önéletrajzi ihletésű könyvet november 18-án mutatták be a Szabadkai Városi Könyvtár olvasótermében. A kötet a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet gondozásában jelent meg. Az est házigazdája Dudás Károly író és Ágoston Pribilla Valéria, a könyvtár igazgatóhelyettese volt.

Szöllősi Gyula az unokája, Szilárd unszolására írta meg a könyvét, hogy más is élvezhesse azokat a történeteket, amelyeket a nagypapától olyan szívesen hallgatott. Hamar kiderült, hogy az egykori pedagógus nemcsak jó előadó, de az írásban is jeleskedik. A szerző bevallása szerint, jóllehet megkönnyítette volna a munkáját, ha ifjúkorától naplót vezet, de az írás során, lassan-lassan mégiscsak sorra előtörtek az emlékek. A ludasi gyermekévek, a rét és a nádirigók, a klottgatyában, mezítláb, porban szaladgálós élmények, a faluban ünnepelt karácsony, a legkedvesebb gimnáziumi évek, melyekre a legnagyobb nosztalgiával gondol. A cserkészként megélt kirándulások, az erdőben, mezőn tett barangolások, a csomókötéstől a szép dalokig minden. Sok szívszorító esemény is felelevenedett. A sorok között olvasva kiderül, hogy a diákok kedvence miért nem részesülhetett soha a munkáját elismerő dicséretben május 1-jén, és hogy több mint húsz évvel ezelőtt miért döntöttek a szülőföld elhagyása mellett, és miként él tovább szívükben az otthon. A kötetből a délvidéki magyarság, a pedagógusi és a tudóspálya, nem utolsósorban pedig egy — 65 év házasság után is mindmáig tartó — nagy szerelem története, egyszóval minden kiolvasható. A mű múltról, jelenről és jövőről értekezik, egyszersmind feledhetetlen irodalmi élménnyel ajándékozza meg olvasóját. A szerző mindehhez csak annyit kíván, hogy olyan szeretettel olvassák, amilyen szeretettel ő a sorokat rótta.

A kötetből a szerző felesége, Szöllősi Etelka olvasott fel részleteket a közönségnek.

Ludason, Palicson és más településeken hóeséses irodalmi estekre számíthatnak a jövendő olvasók.