Jövőre nagykorú lesz Szabadka és a régió kedvenc színházi rendezvénye, a Desiré Central Station nemzetközi, regionális kortárs színházi fesztivál. 2025-ben ismét bebizonyította, hogy nem egy egyszerű programsorozat, hanem gondolkodásmód: nyitott, kísérletező, politikus és mélyen emberközeli.

Az idei válogatás is erős volt a társadalmi érzékenységre, a dokumentarista poétikára és a személyes történetmesélésre. A hazai és nemzetközi produkciók valódi tétet hoztak a színpadra: legyen szó identitásról, jogokról, háborús traumáról vagy a magánéletben megbúvó politikáról, a fesztivál minden estére kínált gondolkodnivalót.

Urbán András A szabadság útjain könyvbemutató

A fesztivál első napját könyvbemutatóval indították. Urbán András A szabadság útjain című könyvéről Ana Tasić teatrológus, színházi kritikus, a monográfia szerzője és szerkesztője, valamint Urbán András rendező beszélgetett. Az estet a belgrádi Atelje 212 produkciója, Az én színházam című előadás nyitotta, Boris Liješević rendező szerzői projektuma, melyben merész vállalkozásba fogott, hiszen saját színházi pozícióját, alkotói identitását és személyes történetét helyezte a történet középpontjába. Liješević ráadásul a színpadon is jelen van, saját magát „játssza”. Az előadásban saját magára kérdez rá többször is: Ki vagyok én, és mi akadályoz meg abban, hogy önmagam legyek? A válasz valahol a jelenetek között meg is található, miközben végigveszi apjához való viszonyát is, vagyis láthatjuk, mihez kezd egy felnőtt férfi, amikor apjának naplói a kezébe kerülnek: elkészíti ezt az előadást. Autofikció, saját élményekből és emlékekből szőtt történet bontakozik ki előttünk, önvizsgálat, belső utazás, személyes, őszinte hangvétel.

Az én színházam

A következő a sorban a Lento e violento című produkció volt, Valentina Cortese francia táncos előadásában. Egy tudományos, terápia jellegű szeánszon üdvözöl bennünket az elején. Elmondja, hogy most a zene és a hangok segítségével leásunk tudatalattink legmélyére. A színpadon egy zongora, mellette egy szék, egy kicsit távolabb egy kottatartóra helyezett fekete kartonpapírok. Aztán egészen észrevétlenül varázslatos dolgok kezdenek történni. A zongora magától játssza a dallamot, egy papírfecni az előadó kezébe ugrik a földről, a kartonpapírok önálló életre kelnek. A jelenetek, mondatok ismétlődnek. És ismétlődnek. Csak egy kicsit mindig másképp. Valentina a humor eszközével, saját testével és az illúzióval is jól bánik a színpadon. És hogy mi a történet? Nem kell mindig történetet keresni. Ráadásul itt több is volt. Valentina a fesztivál alatt műhelymunkát is tartott a Desiré Akadémia programsorozat keretében.

Lento e violento

A harmadik napot a Slovensko mladinsko gledališče (Ljubljana) nyitotta. Oliver Frljić Inkubátor / Altató azoknak a gyerekeknek, akik a halál nyelvét előbb tanulták meg, mint a szavakat című előadása húsba vág. Már a téma is, hiszen egyenesen Gázába viszi a nézőket, az Al-Shifa Kórházba, ahol áram nincs, megfelelő eszközök sincsenek, csak a halál, néhány orvos, csend és sírás. Néha néma, néha nevetésből átváltó zokogás. A kést bennünk jócskán megforgató jeleneteket ironikus, már-már humoros jelenetek váltják, melyek csupán első látásra húzzák mosolyra a szánkat. Például amikor két színész húst süt a színpadon, miközben végigveszik, hány túszért hány túszt engedett szabadon az egyik, majd a másik oldal. Ki ér többet? Kinek a bőre, mája, veséje, szíve? Égetthús-illat. Az előadás egyik jelenetében egy szívátültetést imitálnak, egy halott kisfiú szívét kapja az „ellenség” soraiból származó nő. Közben gondolatait, a fiúhoz intézett, elképzelt mondatait hallgatjuk. Gaza Resort.

Inkubátor

Nehéz Frljić előadása után bármit is nézni, az előcsarnokban a közönség csendben nyúl a kabátjáért. De nincs megállás, legyen tánc. A Tranz Danz egy szólótánc-előadással érkezett a fesztiválra, ez a Hermész, koreográfusa Kovács Gerzson Péter. A táncos Tókos Attila. Főszereplőnk egy trickster. Egy ellentmondásos figura, aki könnyedén váltogatja arcait. Ahogyan a koreográfus fogalmazott: „Az összes nagyvárosi nyomozó, aki egy kicsit rossz, de megoldja a problémát, trickster. Robin Hood is az, és tulajdonképpen Rózsa Sándor is. Az összes egy kicsit bűnöző, de azért szerethető és csábító, romlott és értelmes, és a zord külsejű, de érző szívű hős mind trickster.” Tókos Attilát viszi a zene, vált, majd visszavált, arca hol eltorzul, hol szelídül. Az utolsó jelenetben csupán a hátát látjuk, csak a felsőteste táncol, egészen belefeledkezem, már nem is egy felsőtest az, amit nézek, hanem két karakter, két ember üvölt egymásra a kirajzolódó izmok árnyékaként.

Hermész

A fesztivál negyedik napjához érkeztünk, melyet a Kolozsvári Állami Magyar Színház Én vagyok a szél című előadása indított, melyet Tompa Gábor rendezett, és melyet felesége, Tordai Tekla emlékének ajánlott. Jon Fosse szövegéből egy lírai hangvételű előadás született. A díszlet és a fény egészen filmszerű, a mondatok lassan folynak. A két főszereplő közül az egyik nem bírja elviselni az embereket, de a magányt sem, a tengerre vágyik, hiszen csak ott elviselhető a lét terhe, ő a tanár, a mester, a másikuk, a korban jóval idősebb pedig a diák. Aki nem érti, miért lett barátja öngyilkos. A végére egy kicsit közelebb jut a válaszhoz. A darab két ember utazásáról szól egy csónakban. „Ő” valami elől menekül — saját elméje sötétjétől, a létezés terhétől, az állandó szorongástól. „A másik” vele tart, próbálja közel húzni a valósághoz, megérteni, megtartani.

Én vagyok a szél

Az est második előadása Jasna Žmak This is my truth, tell me yours című előadása volt. Jasna ezzel az előadással megnyerte a tavalyi Bitef fesztiválon a grand prix-t. A Jasna Žmak által létrehozott előadás személyességével az első percben magával ragadja a nézőt. Žmak — aki íróként és dramaturgként eddig a háttérben dolgozó szakemberként volt ismert — először áll színpadra előadóként, és önmagát teszi vizsgálat tárgyává. A darab kiindulópontja egy 2011-beli élmény: egy színpadi pisztolylövés következtében tartós fülzúgást és hiperakúzist szenvedett el, ennek traumája a mű alapja. Az előadás formája a stand-up és a performance határán mozog, miközben a művészethez fűződő személyes kapcsolatot, a szerzői felelősséget, valamint a patriarchális struktúrákhoz és társadalmi elvárásokhoz való viszonyt vizsgálja. A szövege nyers, őszinte és gyakran provokatív. Imádnivaló. Jasna a Desiré Akadémia vendége is volt, az előadás másnapján beszélgetett vele Vedrana Božinović színésznő, dramaturg.

This is my truth, tell me yours

A budapesti Örkény István Színház is jelen volt a Desirén, Jászberényi Sándor írásai alapján rendezte Polgár Csaba A lélek legszebb éjszakája című előadást. Jászberényi haditudósító, szépirodalmi műveiben is gyakran nyúl háborús témákhoz, de ezek segítségével az emberi lélek törékenységére, társadalmi és politikai konfliktusokra is rámutat, identitásbeli és morális kérdéseket vet fel. Az előadásban két színész, Nagy Zsolt és Ficza István alakítja a főszerepet, méghozzá zseniálisan. A rendező egyszerre kínál személyes és univerzális élményt a nézőknek. A darab Jászberényi Sándor novellái alapján készült, és a háború, az emberi kegyetlenség, valamint a társadalmi érzéketlenség kérdéseit is vizsgálja, miközben a humor és az abszurd eszközeivel is játszik. Az előadásban nők is megjelennek. Azaz csak ők nem „jelennek meg”, csupán hangjukat halljuk, vagy egy eltorzított képen látjuk azokat, akikről a főszereplők éppen beszélnek. A vetített videórészletek és képek a szerző magángyűjteményéből valók.

A lélek legszebb éjszakája

A színházi előadások sorát a fesztivál igazgatójának munkabemutatója zárta, a Cabaret Piccolo Grande: Utópia. A Cabaret Piccolo Grande az Újvidéki Színház projektuma, merészebb, formabontóbb, szemtelenebb, a legjobb értelemben olyan, mint a kabaré. Ennek első produkciója volt a Lénárd Róbert által rendezett Disztópia. S most érkezett Urbán rendezése, az Utópia — zenés színházi emlékeztető a jobb élethez. Az előadás szövege az Emberi jogok egyetemes nyilatkozata. Crnkovity Gabriella az arcunkba mondja, üvölti, nyomatékosítja, hogy mi is ez a nyilatkozat, melynek jelenleg egyetlen pontja sem működik úgy, ahogyan kellene. Az előadásban egy mini punk band élőben zúzza a zenei aláfestést. Tagjai a színház technikai dolgozói. „»Minden emberi lény szabadon születik, és egyenlő méltósága és joga van« — ez a mondat még mindig lángra lobbanthatja a világot, ha hiszünk neki” — olvassuk a leírásban. És hogy András hisz-e neki? „Igen. Én most minden erőmmel azon vagyok, hogy próbáljak pozitívan és optimistán nézni előre, annak ellenére, hogy minden omlik össze körülöttünk, és nem tudjuk, mekkora szakadék szélén állunk. Én azt gondolom, hogy fontos az, hogy iszonyúan figyeljünk egymásra és egymás szabadságára” — nyilatkozta Urbán.

Cabaret Piccolo Grande: Utópia

A fesztivált a Szabadkai Big Band koncertje zárta. S hogy elég volt-e ez a hat nap? A Desiréből soha nem elég, azaz lehetne felőlem kéthetes is, de azért azt nem mondanám, hogy éhen maradtam, ráadásul sok előadás még így, néhány nappal a fesztivál után is ott motoszkál a fejemben, az utcán, az esőben sétálva beugrik egy-egy mondat, egyik-másik kép. Erős volt. Ütött, rúgott, és simított is néhányat rajtam.