home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
Eltűnik a repedés
Balázs Szilvia
2017.03.13.
LXXII. évf. 10. szám
Eltűnik a repedés

A szabadkai Szent Teréz-székesegyház felújítási munkálatai látványos szakaszba érkeztek: hamarosan lebontják a homlokzatot, és megerősítik a tornyok alapzatát is.

A renoválásra a magyar állam folyósította a pénzt, a Magyar Nemzeti Tanácson keresztül.

Msgr. Stjepan Beretić atya, a templom plébánosa elmondta: több mint 160 millió forintos támogatásból végzik el a felújítást, mely nem most kezdődött, hiszen két éve már sor került egy jelentős befektetésre. Akkor a villanyhálózatot cserélték ki.

— Most az alapokat erősítik meg a munkások, illetve a belső térben dolgoznak, a falak márványborítását cserélik az északi oldalon — mondta az atya. — Kint, a kordonokon kívül egyelőre nem sok látszik. A legszembetűnőbb változás az lesz, amikor eltűnik a nagy repedés, lebontják a homlokzatot a két torony között, és újat építenek helyette. A két torony között látható a legrégibb szabadkai szobor, mely a Szűzanyát ábrázolja. Ezt is leemelik, és felújítják. De a legfontosabb, hogy a több mint százötven éve éktelenkedő repedések eltűnnek, a tornyok pedig szilárdabb alapot kapnak.


Szabó Attila felvétele

A templom belseje is átalakul, újrafestik a fal díszítéseit és a szentképeket, valamint kívülről is „színt kap” a templom.

— Én azt szeretném, ha sárgás színárnyalatot kapna, mint a kalocsai főszékesegyház. Ez a szín nagyon tetszik, szerintem gyönyörű. De ez már nem rajtunk áll, a Műemlékvédelmi Hivatalnak lesz ebbe a legnagyobb beleszólása — nyilatkozta Beretić atya.

A határidőkről nem nagyon szeretne beszélni. Azt mondja, hivatalosan ugyan meg van szabva, meddig kell befejeződniük a munkálatoknak, de a valóság még változtathat a dátumon. A legnagyobb gond a közbeszerzési pályázatok kiírása, a munkálatok kivitelezőjének kiválasztása, hiszen ez a legidőigényesebb feladat, néha hetekig, hónapokig is eltart.


A szerző felvétele

A felújítási munkálatok alatt a hétköznapi szentmiséket a székesegyház mögötti Katolikus Körben tartják meg, ide várják a híveket. Vasárnaponként azonban bárki megtekintheti a templom belterét, hiszen a felújítást szombat délutántól szüneteltetik, a munkások rendet tesznek maguk után, úgyhogy a vasárnapi istentiszteleteket továbbra is meg lehet majd tartani. Egyelőre nem veszélyes a főbejárat megközelítése, viszont amikor majd megkezdődik a homlokzat bontása, a főbejárat előtt egy „biztonsági folyosót” építenek ki, hogy a székesegyházba betérőket ne fenyegesse semmilyen veszély a szentmisére menet.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..