home 2024. április 19., Emma napja
Online előfizetés
Először próbálnak lencsevégre kapni egy Földhöz hasonló, Naprendszeren kívüli bolygót
MTI
2016.10.12.
LXXI. évf. 41. szám

Először próbálnak lencsevégre kapni a csillagászok egy Földhöz hasonló exobolygót, amelyről úgy sejtik, hogy a földi értelemben vett élet található rajta. A Project Blue (Kék projekt) elnevezésű magánmisszió célja egy mosógépméretű űrteleszkóp megépítése, amelyet a hozzánk legközelebbi csillagrendszerre, az Alfa Centaurira fognak ráirányítani a csillagászok annak reményében, hogy sikerül lefotózni egy vagy két olyan sziklás bolygót, amelyen akár a földi értelemben vett élet is található — írta a The Guardian című brit lap internetes oldala.

Amennyiben a projekt sikerrel jár, amire koránt sincs garancia, akkor az elkészült fotó méltó riválisa lesz az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) Voyager-1 űrszondája által 1990-ben készített Halványkék pötty című fényképnek, amely Földünket ábrázolja 6 milliárd kilométer távolságból.

Az 1980-as évek óta a csillagászok több mint háromezer exobolygót — Naprendszeren kívüli bolygót — fedeztek fel, ám mindegyikük létezését csupán közvetett mérésekre alapozzák. Soha senki nem készített még képet ilyen távoli világról.

Az új misszió egyebek között a NASA Kepler űrteleszkópjának megfigyeléseire épül: az űrtávcső számos olyan távoli planétát talált már, amely a csillaga körüli „lakható zónában” kering, ahol a hőmérséklet lehetővé teszi a cseppfolyós víz jelenlétét.

„Az exobolygók kutatásának elmúlt tíz évében kiderült, hogy rengeteg kis bolygó van a világűrben. Most azt próbáljuk kideríteni, hogy ezeken van-e élet vagy sem” — mondta Jon Morse, a NASA asztrofizikai részlegének korábbi vezetője, a mostani missziót részben irányító BoldyGo Institute vezérigazgatója. A misszió várható költsége kevesebb mint 50 millió dollár lesz.

Amennyiben minden jól halad, akkor a teleszkóp két éven át fogja fürkészni a Földtől mintegy 40 billió kilométerre — 4,4 fényévre — található Alfa Centauri hármascsillag-rendszert. A csillagászok szerint a teleszkóp legjobb esetben is csak egy sötétségben megbúvó magányos foltot fog lencse végre kapni, de már az is úttörő jelentőségű lenne.

Egy ilyen halvány ábrából a tudósok kikövetkeztethetnék a planéta keringési pályáját, hozzávetőleges méretét és színét. Amennyiben pedig a bolygó kék színű lesz és a „lakható zónában” kering, akkor óriási az esély rá, hogy víz is található a felszínén és légköre is van.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..