home 2024. április 19., Emma napja
Online előfizetés
Előre a megkezdett úton
Tóth Tibor
2022.02.28.
LXXVII. évf. 8. szám
Előre a megkezdett úton

Horgoson élénk társadalmi élet folyik. A legnépesebb civil szervezet a Bartók Béla Magyar Művelődési Egyesület, a legrégebbi az 1893-ban alapított önkéntes tűzoltó egyesület, de a Horgos Labdarúgóklub is tisztes kort élt meg, hiszen tavaly ünnepelte fennállásának 110. évfordulóját. A települést 2020 októbere óta Tóth Zoltán személyében új tanácselnök irányítja, aki csapatával azon fáradozik, hogy a település tovább fejlődjön, haladjon az elődök által megkezdett úton.

— Az elmúlt évre is rányomta bélyegét a járvány. Rendezvényeinket nem mindig sikerült olyan módon megszerveznünk, ahogy előzetesen elképzeltük, viszont Magyarkanizsa Önkormányzatának és a magyarkanizsai Komunalac Kommunális Szolgáltató Közvállalatnak a hathatós segítségével a leglényegesebb feladatainkat el tudtuk látni. A közvállalat egyik munkása karbantartja a falu központját, mindennap összeszedi a szemetet a migránsok után, rendezi a parkokat, a zöldövezeteket. A közvállalat szükség szerint további munkásokat bocsát rendelkezésünkre. A falu központjában lévő játszóteret folyamatosan újítjuk, javítjuk. Befejeződött a Horgos központjától Magyarkanizsa irányába vezető kerékpárút építése, így a polgárok településünk kijáratáig ezen az úton haladhatnak. A projektum egy IPA-pályázat eredménye, az önrészt Magyarkanizsa Önkormányzata adta. Folyamatban van a tervezése a Horgos 2 határátkelőig vezető kerékpárútnak, mely csatlakozna a már meglévő magyarországi kerékpárutakhoz. Hét utcát mart aszfalttal burkoltunk, valamint valamennyi földutat is rendeztünk, melyet főleg a mezőgazdasági termelők használnak. A Tisza Menti Vízművek bővítette a szennyvízhálózatot, három utcába kerültek új csövek. Az idén további bővítés várható, valamint megtörténik az ivóvízhálózat csöveinek cseréje is, mivel vannak olyan utcáink, ahol már negyven-ötven évesek a vezetékek — mondta Tóth Zoltán.


Tóth Zoltán

A településen halad át a felújítás alatt lévő, Szabadka és Szeged közötti vasútvonal, de megújul a helyi vasútállomás épülete is. A munkálatok alatt kitermelt homokot a horgosi ipari park feltöltésére használják fel.

Az idei évre vonatkozó tervek közé a piactér részleges felújítása tartozik, a bara feltöltött részén pedig strandfoci- és strandröplabdapályával felszerelt szabadidőparkot alakítanának ki, ahol a fiatalok sportolhatnak, futhatnak, kerékpározhatnak. Tervben van a mezőgazdasági utak további karbantartása is, ez azonban a pályázatok sikerességétől függ.

Beszélgetőtársam elmondta még, hogy a Művelődési Házat március 11-én, a falunap alkalmával adják át. Az impozáns épületet Magyarország Kormánya és Magyarkanizsa Önkormányzata segítségével teljesen bebútorozták, működtetése pedig átkerült a magyarkanizsai Cnesa Oktatási és Művelődési Intézményhez.


A Művelődési Házat március 11-én adják át rendeltetésének

A Horgosi Önkéntes Tűzoltó Egyesület 1893-ban alakult meg, ezzel Horgos legrégebbi civil szervezete. Az egyesület épületét az évek alatt folyamatosan felújították, kicserélték a nyílászárókat, a bútorzatot.

— A törvény szerint az operatív egységet, az úgynevezett kemény magot be kell jegyeztetnünk a belügyminisztériumba, amire már felkészültünk az évek során. Az önkéntes tűzoltók 18 fős operatív egységét személyes védőfelszereléssel láttuk el, Magyarkanizsa Önkormányzata támogatásával pedig két tűzoltóautóhoz — az egyik 2011-es, a másik 2013-as évjáratú — jutottunk. A község területén a legtöbb tűzeset Horgoson történik, leggyakrabban a nádas és a száraz aljnövényzet kap lángra. Az elmúlt évben 54 bevetésünk volt. Felszerelésünk megfelel a belügyminisztérium által előírt szabályoknak, most várjuk az engedélyt, hogy tagjaink részt vehessenek az említett minisztérium által szervezett tanfolyamon, ahol tűzoltóink további kiképzésben részesülnek. A községben évtizedek óta folyamatos a tűzoltóképzés, ezt azonban a belügyminisztérium nem ismeri el, így újra el kell végezni a megfelelő tanfolyamot — mondta Tóth Zoltán, aki az önkéntes tűzoltó egyesület elnöke is, majd hozzátette, az idén az épületen belül kisebb javítások, karbantartások esedékesek, és bízik benne, hogy a tavalyinál kevesebb bevetésen kell helytállniuk.

Horgos legnépesebb civil szervezete a Bartók Béla Magyar Művelődési Egyesület, melynek keretében 14 szakcsoport (a Fülemüle és a Kis Fülemülék leánykórusok, az asszonykórus, a Varázskezű Csipetcsapat és a Barka kézműves-kézimunkacsoportok, a Kamrás és a Tücsök zenekarok, a hagyományőrzők, a moderntánc-csoport, a Bartók Ifjúsági Táncegyüttes, a Galagonya tánccsoport, az Aprócskák és a Cibere néptánccsoportok, a Ficánka néptáncegyüttes) működik, az egyesület tagsága 200 felülire tehető.


Dudás Zoltán

— 2020-ban a korlátozások bevezetésével szinte teljesen leállt a művelődési élet, és a csoportokban lemorzsolódás volt tapasztalható. Fellépés híján a gyerekek elveszítették kedvüket, így a létszám egy kicsit megcsappant. Tavaly már valamelyest beindult a művelődési élet, de még nem azon a szinten, mint korábban. Az egyesületen belül főleg a pénzügyekkel foglalkozom. A csoportvezetők szabad kezet kaptak a fellépésekkel, rendezvényekkel kapcsolatban, az irányvonalat ők döntik el. Az elmúlt évben rendeződött a kultúrház státusza, egy talpraesett rendezvényszervezővel is gazdagodtunk. A művészeti vezetőnk Szécsi Zsolt, aki Csányi Tamarával a néptáncszakosztályokat vezeti, a különféle csoportok irányításába pedig a szülőket vontuk be. Igyekszünk minden szakcsoport kívánságait teljesíteni, az eszközöket tisztességesen elosztani. Viseletekre, cipőkre, papucsokra nyertünk pénzt a Csoóri Sándor Alapnál. A művelődési ház nagyon jól el van látva technikai felszereléssel, az idén mikrofonokat és mikroportokat vásárolnánk. A gyermekek oktatására pályázunk, ezzel tehermentesítenénk a szülőket — mondta Dudás Zoltán, a Bartók Béla MME elnöke.

Az egyesület eseménydús év elé néz. A szakcsoportok fellépnek a Vajdaság területén megszervezett különféle rendezvényeken, szemléken, június végére nagyszabású évadzáróban gondolkodnak, a nyár folyamán megtartanák a Bartók-tábort, szeptemberben pedig tagtoborzással egybekötött családi napot terveznek.


Elkészült a Magyarkanizsa felé vezető kerékpárút

Fényképezte: Tóth Tibor

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..