A francia új hullám egyik legfontosabb alakja, aki több interjúban is kifejtette, hogy egy éjszaka alatt lett világsztár, amikor 1960-ban feltűnt Jean-Luc Godard Kifulladásig című filmjében. A kritikusok odáig voltak érte, a nézők körében pedig lassacskán elterjedt, hogy a film egyik színészét, a törött orrú fiatalembert látni kell. A közhiedelemmel ellentétben viszont nem boksz közben, hanem egy iskolai bunyó során tört el az orra.

Belmondo már a szerepei előtt is moziőrült volt. Azt mondta, leginkább azért volt hálás Franciaország felszabadulása után, hogy újra moziba járhatott. És járt is: mindent megnézett, amit csak lehetett. Hősei Humphrey Bogart, James Cagney és Gary Cooper voltak. Ennek ellenére többször is elmarasztalóan beszélt az amerikai filmesekről. Szerinte Hollywood az összes francia filmet felvásárolja és ellopja, csak azért, hogy feldolgozza őket.

Belmondo egy Neuilly-sur-Seine nevű városkában született, valódi művészfamíliába: anyja festő, apja pedig szobrász volt. A színészszakma tizenhét évesen babonázta meg, amikor megnézte A púpos című előadást. Harmadik próbálkozásra felvételt nyert a színművészetire, ahol olyan legendák voltak a kortársai, mint Annie Girardot, Jean-Pierre Marielle vagy Jean Rochefort. Élete első szerepe egy majd félórás rövidfilmben, a Moliére-ben volt, 1954-ben. Nem sokkal később jött a Truffaut által írt Godard-mozi, a Kifulladásig, mely generációs bálványt csinált belőle. Büszke volt arra, hogy minden veszélyes, filmbéli trükkjét kaszkadőr nélkül hajtotta végre. A legszebb színésznők mellett villanthatta meg világhírű mosolyát: Sophia Loren, Claudia Cardinale és Gina Lollobrigida is a partnerei voltak. Több bírálat érte amiatt, hogy a vígjátékok és az akciófilmek felé fordult, mert a kritikusok szerint elpazarolta a tehetségét.

(Szalai Attila rajza)

Nemcsak személye, de Alain Delonhoz fűződő barátsága is legendás volt, mely kapcsolat egyébként nem indult felhőtlenül. 1958-ban játszottak együtt először a Légy szép, és tartsd a szád című Marc Allégret-moziban. A nézők valamiért úgy érezték, választaniuk kell kettőjük közt, a fáma szerint pedig Belmondo és Delon valóban versengtek a rajongók kegyeiért. Aztán következett a híres gengszterfilm, a Borsalino, melynek plakátja egy elírással jelent meg. Belmondo Delont hibáztatta ezért, sőt, állítólag árulónak is nevezte őt. Bár később többször is elismerték, hogy időnként össze-összezörrentek, valójában mindvégig jóbarátok maradtak. A sajtó viszont intenzíven rájátszott ezekre a nézeteltérésekre, meglovagolva az éppen aktuális pletykákat. Belmondo azt mondta, Delonnal olyanok voltak, mint az éjszaka és a nappal: karrierjük párhuzamosan, együtt haladt előre. Annyira híresek voltak, hogy összes szerepüket megválogathatták.

Belmondo legnépszerűbb filmje az egykori Jugoszláviában és Magyarországon is minden kétséget kizáróan az 1981-ben készült A profi volt. A mozit persze a világon mindenhol szerették: nem véletlen, hogy Belmondót az ikonikus, Ennio Morricone által írt melódiával kísérték utolsó útjára. Halála előtt öt évvel, 2016-ban vehette át a Velencei Nemzetközi Filmfesztivál Arany Oroszlán-életműdíját. A mozi, a színpad és a boksz mellett a fociért is rajongott. Hatalmas Paris Saint-Germain-szurkoló is volt. Húsz éve agyvérzésen esett át, melyből sohasem tudott teljesen felépülni, ezért egyre kevesebb szerepet vállalt. Emmanuel Macron francia elnök a franciák nemzeti kincsének nevezte őt.

A nyolcvannyolc évesen elhunyt színészt érzékeny, pajkos cinizmust és önbizalmat sugárzó, barátságos személyisége a francia filmművészet emblematikus alakjává tette. Egyszer azt mondta, mindkét szerepét élvezte, és boldogan tett eleget nekik: egyik nap sírt, másnap pedig nevetett. Hiszen — ahogy fogalmazott — ennek így kell lennie.

Fotó: danas.rs