home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Ellenségek és vetélytársak
Tóth Péter
2021.04.17.
LXXVI. évf. 15. szám
Ellenségek és vetélytársak

Washington és Peking között egy ideje már dúl a gazdasági és a technológiai háború. Nemrég még azt hittük, mindez elsősorban Donald Trump politikájának következménye, az új elnök azonban még keményebb hangnemre váltott, nem kis meglepetést okozva. Az is lehet azonban, hogy ezzel csak azt szerette volna demonstrálni, hogy ő is tud keménykedni, és a későbbiekben pragmatikus stílusra vált. Joe Biden hatalomra jutásától várták a két ország közötti viszony javulását, de egyelőre úgy fest, hogy ez nem volt más, mint egy túl optimista várakozás.

A Kína és az USA gazdaságának egymástól való elválásában meghatározó szerepet tölthet be a járvány okozta gazdasági lassulás. A járvány átrendezi a világgazdaság szerkezetét is, de önmagában a pandémia és a vele járó korlátozások, valamint a kínai munkaerő költségeinek növekedése is ilyen irányban hatnak.

Valójában most nem várt fejlemények okoznak felfordulást, de az egyébként polarizált amerikai politikában egyre erősebb konszenzus alakul ki arról, hogy Kína versenytárs és nem partner. Innen már csak egy lépés lehet, hogy ellenség lesz, mint ahogyan Oroszországról vélik. Mindeközben Kína is azon dolgozik, hogy az amerikai gazdasági kapcsolatoktól függetlenítse magát. Egyre inkább sodródunk egy élesen polarizált világ felé. 

Történelmi léptékben nézve egyáltalán nem újdonság, hogy Kína függetlenedni próbál az amerikai gazdaságtól. Valójában évezredek óta az egész világgazdaságtól egyoldalúan igyekszik függetleníteni magát. Ennek ékes bizonyítéka a máig is álló kínai fal. De függetlenítenie kell magát abból a szempontból is, hogy ne szoruljon rá másokra a technikai fejlődéséhez. Ehhez most már egészen közel áll, de talán még mindig nem annyira közel, mint szeretné.

A világ nyugatinak számító részén a Kína iránti bizalom egyrészt a koronavírus-járvány körüli botrányok miatt van elszállóban, de a sajtó nagy hangsúlyt helyez az emberi jogi visszaélések feltárására is. Mindez nyilván túlzásoktól sem mentes, de nem is teljesen alaptalan minden utalás.

Az Európai Unió nem követi ugyan mindenben az USA-t, de egyre inkább vetélytársnak és riválisnak nevezi Kínát, miközben 2020-ban az EU kereskedelmi megállapodást kötött az ázsiai országgal, s ennek értelmében európai cégek is indíthatnak beruházásokat Kínában bizonyos területeken.

A világtörténelem mindenkori legnagyobb devizatartalékát felhalmozva Kína több mint ezermilliárd dollárnyi amerikai államkötvényt birtokol. Egy kis túlzással azt mondhatnánk, hogy ma már mindent Kínában gyártanak. Ennek az a következménye, hogy Kína folyamatosan tarolja a világ exportpiacát. Ennek „velejárója”, hogy a nyersanyagok és az energiahordozók iránt hatalmas keresletet gerjeszt. A termelés ugyanis inputok nélkül nem fenntartható, annak ellenére, hogy magának a hatalmas ázsiai országnak is jelentős nyersanyagbázisa van.

Trump külpolitikáját elsősorban az Egyesült Államok mint nemzetállam gazdasági érdekei mozgatták, Biden külpolitikáját viszont Amerika és ezzel együtt a „mély állam” geopolitikai dominanciájának erősítésére irányuló szándék vezérelheti a jövőben. Ennek meghatározó eleme lehet, hogy szövetségeseit, mindenekelőtt az Európai Uniót próbálja elzárni az oroszokkal és a kínaiakkal való kereskedelmi kapcsolatok további fejlesztésétől.

Az unió nemzetállamainak viszont valójában érdekük lenne az orosz és a kínai gazdasági kapcsolatok kölcsönösen előnyös fejlesztése. Szerbiának nem lesz könnyű ilyen körülmények között továbbra is előrehaladni az EU-integráció útján, és megtartani a jó kapcsolatot mindenkivel. Az viszont kedvező tényként fogható fel, hogy remélhetőleg mind kevesebben látnak bennünket ellenségnek vagy vetélytársnak.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..