home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Elköltözne-e?
2004.09.29.
LIX. évf. 39. szám
Elköltözne-e?

Menni vagy maradni? Az utóbbi hetek történései valószínűleg sokunkban felvetették ezt a kérdést. Egy magyar család már elhagyta a szülőföldjét, hogy az anyaországban leljen menedéket az őt érő fenyegetések és bántalmazások elől. Elmenekültek, vagy csak kihasználva a kínálkozó alkalmat -- Mádl Ferenc...

Menni vagy maradni? Az utóbbi hetek történései valószínűleg sokunkban felvetették ezt a kérdést. Egy magyar család már elhagyta a szülőföldjét, hogy az anyaországban leljen menedéket az őt érő fenyegetések és bántalmazások elől. Elmenekültek, vagy csak kihasználva a kínálkozó alkalmat -- Mádl Ferenc magyar köztársasági elnök látogatását, az önkormányzati és tartományi választásokat --, a biztos megélhetés reményében hagytak maguk mögött mindent, amit a szülőföldjükön eddig megteremtettek? Erről megoszlanak a vélemények. Egy biztos: atrocitások érik az itt élő magyarokat. Olvasóinknak mi a véleményük: vajon ez okot szolgáltathat egy ilyen sorsdöntő elhatározásra?
Ön elköltözne-e? -- kérdeztük meg őket.

ZSIGA Antal szabadkai nyugdíjas:
-- Semmiképp sem hagynám el a szülőföldemet és mindazt, amiért eddig harcoltam az életben. Még annak ellenére sem, hogy a fiaimat magyarságuk miatt verték meg szerb fiatalok. Én itt éltem le az életemet, a gyermekeim is itt jártak iskolába, itt vannak a rokonaink, ismerőseink, éppen ezért itt is szeretnénk maradni. Ez az otthonunk, és nem adnánk fel semmiképpen. Számomra most az a legfontosabb, hogy derüljön ki végre az igazság, és nyerjék el büntetésüket azok, akik nemzetiségi vagy más alapon fenyegetnek vagy bántalmaznak másokat. A menekülés nem megoldás. Ott kell helytállnunk, ahol születtünk, és ahol jogosan élünk.
SZALAI Imelda nagykikindai egyetemista:
-- Gondoltam már rá, hogy elköltözöm Magyarországra, és ott folytatom a tanulmányaimat. De ez az ötlet csupán a továbbtanulás szempontjából vetődött fel bennem. Miután sikeresen felvételiztem Újvidéken, ahol azóta már másodéves egyetemi hallgató vagyok, meg sem fordul a fejemben, hogy elmenjek innen. Nagyon sok szerb nemzetiségű ismerősöm és barátom van, akikkel soha semmilyen összetűzésem nem volt eddig. No de más, nem magyar ajkúval sem, pedig gyakran járok olya szórakozóhelyekre, amelyek szinte kizárólag a szerb fiatalok törzshelyei. Az igazat megvallva nem értem, miért kell ekkora feneket keríteni ennek az ügynek. Már csak azért se értem, mert ha valaki Újvidék központjában, ahol köztudomásúan kevés magyar él, szabadon beszélhet magyarul, anélkül, hogy bárki is megjegyzést tenne rá, nem hiszem, hogy veszélyeztetve lenne a helyzete. A politikai pártok által nyilvánosságra hozott atrocitások valójában csak a fiatalok között amúgy is létező rivalizálásnak tulajdonítható, és szerintem nem minden esetben van magyarellenes színezete. Tudni kell, hogy mikor, kivel, hogyan viselkedjünk. Ennyi az egész. A fiatalok többsége azonban már otthonról hozza magával a nemzeti gyűlölködést, és ennek -- egy-két pohár alkohol elfogyasztása után -- akár egy csintalan kisgyerek, hangot is ad. Ebből végül olyan történetek kerekednek ki, amelyek megfélemlítik az itt élő magyarságot. Már akit lehet. Mert azt hiszem, többen vagyunk azok, akik átlátnak a szitán, és nem ülnek fel mindenféle mendemondának.
HAJNAL Sándor szabadkai munkanélküli:
-- Nem mennék el, semmi áron. Először is azért nem, mert igazi lokálpatrióta vagyok. Vajdaságot tartom a hazámnak, mert itt érzem magam otthon. Másodszor úgy vélem, hogy az anyaországi magyarok -- irántunk, az országhatáron kívül rekedtekkel iránt -- puhányok, akiknek fogalmuk sincs arról, hogy mi az igazi magyarságtudat. Miért mennék tehát olyanok közé, akik nem látnak szívesen, és akiknél én magyarabb vagyok? A Sötét család esete engem is elgondolkodtatott, de úgy érzem, nem áll jogomban ítélkezni a döntésük felett. Ettől függetlenül azt gondolom, hogy velünk, a többi itt élő magyarral együtt kellett volna megpróbálniuk küzdeni a megmaradásunkért, nem pedig venni a kalapot, és odébbállni. Én gyávának tartom a szóban forgó családot, különösképpen azok után, hogy a nagyapa arról nyilatkozott a Duna Televíziónak, hogy valamikor őt is megverték a szerbek, ő is megverte a szerbeket, de meghunyászkodó nem volt soha. Hát hová tűnt a fiából és az unokájából az a fene nagy hősiesség? Az is megfordult a fejemben, hogy számításból menekültek el az anyaországba. Ha így van, abban az esetben nagyon okosan tették, hogy elmentek. Most legalább lehetőségük nyílik a jobb megélhetésre. Politikai menedékjogot kaptak -- igaz, csak három hónapra --, és a magyar állampolgárságra is bizton számíthatnak. Én azonban továbbra is azt vallom, hogy itthon kell magyarnak lenni, és ha érik is az embert hasonló fenyegetések, még nem kell megfutamodni. Különösképpen egy olyan ember gondolkodik így, akinek családja, unokái vannak, hiszen nem lehet hátrahagyni mindent és mindenkit. Legalábbis én nem tenném meg soha. Ha kell, az utolsó csepp véremmel védeném a szülőföldemet és mindazt, amit megteremtettem magamnak és a családomnak.
FARKAS Gyula magyarkanizsai földműves:
-- Eszembe sem jut elmenni innen, hiszen ez az én otthonom. Itt alapítottam családot, a szüleim és a nagyszüleim is itt születtek. Miért mennék el? Semmi okom nincs rá. Gazdálkodom, a családomat eltartom, a gyerekeimet iskoláztatom. Igaz, nem könnyű a megélhetés, de másutt sem lenne könnyebb. Főleg nem egy magamfajta, középkorú ember számára, aki szülőföldjének minden rögéhez görcsösen ragaszkodik. Nem a menekülés a megoldás ebben a helyzetben, hanem a hatóságok és a kisebbségi pártok közötti összehangolt munka. Ez az, amit nagyon hiányolok, emiatt történnek olyan dolgok, amelyeknek egyébként nem volna szabad megtörténniük. Ha a rendőrség hatékonyabban végezné a munkáját, ha soraiba a kisebbségekhez tartozókat is felvenné, és ha az egyes pártok nem szítanák a nemzetiségek közötti gyűlöletet, nem tartanánk itt. Az elmenekült szabadkai család esete egy ügyes politikai közjáték eredménye, amellyel néhányan igyekeznek jó pontokat gyűjteni maguknak. Ez alól az anyaország sem kivétel, amely azáltal, hogy befogadta a Vajdaságból elmenekült magyar családot, jó arcát mutathatja az Európai Parlamentnek. Az itteni ,,szervezők"-ről pedig jobb, ha nem is teszek említést. Felháborít azonban, hogy ennyire infantilisnak néznek bennünket, akikkel el lehet hitetni, hogy a vajdasági magyarság helyzete ennyire veszélyeztetetve van.
BARNA KURAI Karolina szabadkai egészségügyi nővér:
-- Nem mennék el, csak ha már minden kötél szakad. Ez alatt a kosovói vérengzéshez hasonló polgárháborút értem, amelytől szerintem nincs okunk félni. Nekem és a családomnak még soha nem volt nézeteltérésünk a magyarságunk miatt, de remélem, a továbbiakban sem lesz. Mert ha valaki be akar illeszkedni a társadalomba, egy adott közösségbe, az minden további nélkül meg is teheti. Véleményem szerint az itteni magyarsággal az a legnagyobb gond, hogy nem összetartó, és ott tesz keresztbe akár a nemzettársainak is, ahol tud. Ezt magam is tapasztaltam már. Ügyes politikai cselszövésekkel azonban a népet nagyon könnyen egymásnak lehet ugrasztani, és én csak remélni tudom, hogy erre itt, a Vajdaságban nem kerül sor. (re)
Szalai Attila illusztrációja

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..