home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Eljött az idő
(—)
2013.10.16.
LXVIII. évf. 42. szám
Eljött az idő

„Minden elmúlik egyszer, minden a végéhez ér, minden december új májust ígér” — hangozott a szomorkás magyar sláger a két világháború között. A dolgok mostani állása szerint Szerbiában is minden elmúlik egyszer, s a majd két évtizedes rablófosztogatás után az állam kénytelen szembesülni a gazdaság katasztrofális helyzetével.

Megszorítások
A szerb kormány a múlt héten nyilvánosságra hozta azokat a megszorító intézkedéseket, amelyek 2014 januárjában fognak életbe lépni. Az összesen hat pontból álló intézkedéscsomag első pontja értelmében 20 százalékos adóval terhelik a 60-tól 100 ezer dinárig terjedő kereseteket, 25 százalékkal pedig az efeletti összegeket. A kormány ezzel az intézkedéssel 100—150 millió eurós megtakarítást vár. Csökkentik az állami céget támogatását is, ezzel a lépéssel 300 millió eurót kívánnak megspórolni. Az eddigi 8 százalékos ÁFA-kulcsot 10 százalékra emelik, azzal, hogy a számítástechnikai eszközök ezentúl a magasabb, 20 százalékos ÁFA-kategóriába kerülnek át. Ezzel az intézkedéssel az állam 200 millió euró bevételhez szeretne jutni, s további 150 millióhoz a feketegazdaság elleni küzdelem jegyében.
(B92)

Ez kevés!

A közgazdászok, habár kedvezően fogadták a kormány megszorító intézkedéseit, annak a véleményüknek is hangot adtak, hogy mindez kevés lesz az államháztartás konszolidációjára. Arra is felhívták a figyelmet, hogy az ÁFA növelése inflációs tényező is egyben, így azzal is kell majd számolni, hogy az éves drágulási ütem emiatt legalább egy százalékkal nagyobb lesz. A szerb ÁFA-rendszerben egyébként két adókulcs van. Az eddigi nyolcszázalékos, amely most 10-re emelkedik, illetve a 20 százalékos kulcs, amelynek nem változott a mértéke. Az alacsonyabb ÁFA-kulcs azokat a termékeket és szolgáltatásokat terheli, amelyek nélkülözhetetlenek a lakosság számára. Így annak mostani növelése után egészen bizonyos, hogy drágulni fog a kenyér, a tej, a hús, a gyümölcs és egyéb háztartási kellékek is. 
(Beta, Tanjug)

A közszféra az ország rákfenéje

A 2008-ban kezdődő gazdasági válság hatására eddig 600 ezer ember vesztette el a magánszektorban az állását. Ezzel ellentétben az állami közszférában dolgozók száma jelentősen megnövekedett. Most az a helyzet állt elő, hogy több mint 660 ezren kapják a fizetésüket az állami költségvetésből, mintegy 20 százalékkal többen, mint amennyire a kormány szakemberei számítottak — mindezt Lazar Krstić pénzügyminiszter jelentette ki a megszorítóintézkedések kapcsán a szerb állami televíziónak. Pavle Petrović, a Fiskális Tanács elnöke a Blic napilapnak pedig egyenesen úgy fogalmazott, hogy a közfinanszírozás jövőre a jég alá kerülhet, amennyiben az ország nem fog hozzá a strukturális reformokhoz. Szerinte a legfontosabb a közszféra cégjeinek a rendezése, illetve a nyugdíjreform, ezek nélkül ugyanis tarthatatlan lesz a költségvetés helyzete.  
(RTS, Blic)

51 milliárd dollár tűnt el!

2000 és 2011 között a szerbiai magánosítás során 51 milliárd dollárnyi érték vándorolt külföldi számlákra Szerbiából. Ezt a döbbenetes adatot Michael Hudson, a Nemzetközi Oknyomozó Újságírók Konzorciumának a szerkesztője állítja. A pénzt a legtöbb esetben offshore cégeken keresztül tüntették el, s ezzel Szerbia a világon az első helyen áll az illegális pénzmozgások vonatkozásában. Ez a fosztogatás a 3017 állami cégből mintegy kétezret érintett, s ennek következménye a több százezres munkanélküliség lett.
(Večernje novosti)

Szigorítják a megkülönböztető jelzés használatát

Aleksandar Vučić első miniszterelnök-helyettes bejelentette a Nedeljniknek adott interjújában, hogy a kormányzat is takarékoskodásra készül. Többek között megszüntetik a szükségtelen hivatalos utakat, s csökkenteni fogják az állami gépjárműparkot is. Ugyancsak ide tartozik, hogy a tervek szerint a jövőben mindössze tíz személy használhat majd megkülönböztető jelzést az állami gépkocsiján a mostani ötszázzal ellentétben.
(Nedeljnik)

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..