Április 20-ától kezdődően a Vajdaság Autonóm Tartomány területén lévő valamennyi nevelési-oktatási és iskoláskor előtti intézményről, valamint diákotthonról egybegyűjtött információkat megtalálhatják az érdeklődők az új Vajdasági Iskolák honlapon, mely a következő címen érhető el ITT
A Vajdasági Iskolák honlapot a Tartományi Oktatási, Jogalkotási, Közigazgatási és Nemzeti Kisebbségi — Nemzeti Közösségi Titkárság azon indíttatásából hozta létre, hogy az óvodák, iskolák és diákotthonok adatainak egybegyűjtésével segítse a gyermekeket és a szülőket a megfelelő nevelési-oktatási intézmény kiválasztásában.
Fotó: skolevojvodine.vojvodina.gov.rs
A honlap segítségével valamennyi diák, szülő, tanügyi dolgozó és érdeklődő számára elérhetővé válnak az oktatási intézmények általános adatai, mint például az intézmény fajtája, alapítója, alapítási évszáma, a nevelő-oktató munka nyelve, az igazgató neve és hivatalba lépésének dátuma. Továbbá feltüntetik az intézmény elérhetőségeit — telefonszám, e-mail-cím és weboldal. Ezenkívül a honlapon lehetőség van a keresési találatok szűkítésére is, ezáltal az érdeklődő célirányosan kiválaszthatja a meghatározott fajtájú intézményt, láthatja, hogy az a köz- vagy magánintézmény kategóriájába sorolandó-e, de megtekintheti a fényképgalériát is.
Vajdaság AT területén 151 iskoláskor előtti intézmény, 391 általános iskola, 155 középiskola és 18 diákotthon található.
Forrás: Tartományi Oktatási, Jogalkotási, Közigazgatási és Nemzeti Kisebbségi — Nemzeti Közösségi Titkárság