* Azért nem sok lengyellel találkoztam a Kátai Tanyán, aki tökéletesen beszéli a magyar és a szerb nyelvet is. Mégis honnan csöppentél ide?

— Van egy topolyai ismerősöm, Kovács Attila, akivel együtt dolgoztunk Krakkóban kilenc évvel ezelőtt. Ő lengyelül és csehül tanult, én ugyebár lengyel vagyok, de elvégeztem a cseh szakot is, úgyhogy én erre a két nyelvre tanítottam őt, ő pedig engem magyarra és szerbre. Azóta is tartjuk a kapcsolatot, s ő írt nekem augusztus elején, hogy lesz ez a műfordító tábor, jelentkezzek én is, jöjjek. Belegondoltam, hogy ez igazán szép lehet, izgalmasan is hangzik, de mit keresek én itt, hiszen én lengyelre fordítok. Igaz, szerbről is fordítottam már, de mégis. Attila azonban rábeszélt, úgyhogy írtam egy motivációs levelet. Beleírtam azt is, hogy igaz, hogy nem fogok fordítani se magyarra, se szerbre, de mindkét nyelvről fordítok lengyelre. Olyan írókat is, akik vajdaságiak. Bojan Krivokapićot, Végel Lászlót. Bojant egyelőre csak saját magam számára, mintegy gyakorlásként, aztán meglátjuk, találok-e kiadót, mely megjelentetné. Ez a Proleće se na put sprema című regény. Orovec Kriszta válaszolt nekem, hogy szeretettel várnak, ráadásul Bojan is itt lesz, úgyhogy meg is szerveztek egy beszélgetést Bakos Petrával (aki magyarra fordítja) és vele. Ez nagyon jól sült el. Egyébként még ez előtt Bojan is rám írt, hogy örül, hogy foglalkozom a könyvével, kíváncsi volt rá, honnan tudok róla, és elkezdtünk levelezni.

* És milyen volt a tábor?

— Nagyon jól érzem itt magam, olyan emberekkel találkoztam, mint Radics Viktória, Rajsli Emese, Orcsik Roland, akiknek már olvastam fordításait, hiszen vannak szerb nyelvű könyvek, melyeket én először magyarul olvastam el, éppen nekik is köszönhetően. Például Semezdin Mehmedinović Sarajevo Blues című könyvét nem fordították le se lengyelre, se más nyelvekre, csak magyarra, úgyhogy ezt is magyarul olvastam. Egyébként csodálatos ez a helyszín, a Kátai Tanya, nagyon élvezem az ittlétet.

* A magyar nyelv nem arról híres, hogy könnyen elsajátítható. Te hogyan tanultál meg ilyen jól magyarul?

— Ez egy nagyon hosszú folyamat volt, melynek még mindig nincs vége, folyamatosan tanulok. Az egyetemen kezdtem magyarul tanulni, most pedig, hogy lassan öt éve Budapesten élek, tökéletesítgetem ezt a tudást. Természetesen nem volt könnyű, sok nehézséggel találkoztam, például ott vannak az igekötők. Sokszor nem volt világos számomra, hogy hogyan kell őket használni. Valahogy nem intuitív módon jön számomra például az, hogy: be van kamerázva a tér. Miért éppen be, s miért éppen ez a sorrend? Maga a magyar nyelv szerkezete, a nyelvtana más, mint a lengyelé, de azért mi ugyanabban a kulturális térségben vagyunk még mindig, sok olyan kifejezés, frazeologizmus van, amely hasonló a két nyelvben. Olyan is van, ami például a lengyelben nincs, de a csehben megvan, úgyhogy van, amikor a cseh nyelv segített. A szerb nyelvet később tanultam meg.

* Mi motivált, hogy szerbül is megtanulj?

— A szakdolgozatomat a vajdasági magyar irodalomról, esszéírásról írtam. Szerbhorváth György, Végel László, Bányai János esszéiről, és muszáj volt áttanulmányoznom mindent, ami elérhető, de nem minden forrás volt elérhető magyarul, csak szerb nyelven. Elkezdtem utazgatni. Nemcsak Vajdaságban, hanem Közép-Szerbiát, Boszniát is bejártam, az egész térséget, a volt Jugoszláviát. Én egy eléggé introvertált ember vagyok, négy nyelvet beszélek, de többet olvastam vagy írtam ezeken a nyelveken, mint beszéltem. A szerbet is könyvekből és filmekből tanultam inkább, mint beszédből.

* Mit szeretsz a legjobban a magyar nyelvben?

— Erről a témáról minden magyarul tanuló külföldi kiselőadást tudna tartani. Nekem elsősorban egy dolog jut eszembe, hogy elbűvöl a magyar nyelv képlékenysége, valamint az ebből adódó fogalmi gazdagsága. Gondoljunk csak arra, hogy mi mindent lehet kifejezni a magyarban egyetlen igével vagy az igéből képzett főnévvel. Kedvenc példáim a kiszolgáltatottság és az elvágyódás. Ilyen szavakat egyszerűen lehetetlen lengyelre (de gondolom, más nyelvekre is) fordítani úgy, hogy közben megőrizzük az egész bennük rejlő jelentést, összetettséget. Egy másik példa, melybe a nemrégiben fordított szövegben belefutottam, a visszaszerénykedik ige, mely nyilván nem egy szótárbeli szó, a szerző pedig éppen azzal tudta legjobban kifejezni magát. Úgy érzem, a magyar nyelv sokkal több teret ad az ilyenfajta nyelvi játékosságra, anélkül hogy az író vagy a beszélő közben nagy nyelvújítónak érezné magát.

* A vajdasági magyar irodalomban mi fogott meg leginkább?

— Én úgy kezdtem feltérképezni ezt a teret, hogy esszéket olvastam, egyebek között Végel László és Szerbhorváth György tollából. Amellett, hogy nyelvileg, szerkezetileg és gondolatilag nagyon színvonalas írások voltak, egy egészen új világot nyitottak meg előttem, melyben benne volt a ’68-as szellemiség, szabadság érzete, a világra való nyitottság, összekeverve a komor ’90-es évek emlékével. Más szóval nemcsak vajdasági, hanem egy olyan tágabb szerb vagy jugoszláv történetet is kaptam, amelyet izgalmas volt olvasni.

* Lengyelországban mennyire ismerik a magyar vagy a szerb irodalmat? Lehet találni a könyvesboltokban itteni kiadványokat?

— A magyar irodalom iránt érdeklődő lengyel olvasó elég szerencsés helyzetben van, mert van bőven miből válogatni, és észrevehető az a tendencia is, hogy nemcsak a kortárs irodalmat fordítjuk, hanem az eddig nem fordított, de fontos régibb műveket is. Csak az utóbbi pár évben megjelent nálunk Csáth Géza, Kosztolányi Dezső és Krúdy Gyula egy-egy novelláskötete, mind a három esetben a fordítók készítették a válogatást, azaz ők döntötték el, hogy mit érdemes bemutatni a lengyel olvasónak. Márai Sándor már-már kultikus író státuszának örvend nálunk, igen sokat fordítottak le a műveiből, a naplójából készített válogatás öt kötetben jelent meg. A kortárs magyar írók is ott vannak a könyvesbolti polcokon, Nádas, Esterházy, Spiró, Tóth Krisztina, Tompa Andrea, Szvoren Edina. Amit vajdasági szempontból fontos megemlíteni, az Tolnai Ottó Költő disznózsírból című könyvének lengyel fordítása, melyet Anna Górecka készített, és külön vajdasági-délszláv fogalomtárral is kiegészített. Ami a kortárs szerb írókat illeti, azok sajnos kevésbé ismertek, mint a magyarok. Például Dragan Velikićre, akinek vagy három regényét fordították le lengyelre, nem figyeltek fel nálunk a kritikusok és az olvasók úgy, ahogy ezt megérdemelte volna. Az a benyomásom, hogy a rendszerváltozás előtt sokkal többet és módszeresen fordítottak a délszláv irodalomból. Például Borislav Pekić vagy Vladan Desnica olyan művei jelentek meg akkor nálunk, amelyeket magyar fordításban csak sokkal később vagy egyáltalán nem adtak ki. De aki érdeklődik a délszláv irodalom iránt, az az utóbbi pár évben lefordított írók között megtalálja Filip David, Svetislav Basara, Oto Horvat vagy Ana Ristović nevét.

* Tervezel újabb nyelvet tanulni?

— Á, nem. Nem akarok új nyelvet tanulni, hiszen ha az ember egyszerre több nyelvet tanul, fennáll a veszély, hogy felszínes marad a tudása az adott kultúráról, irodalomról. Mert nincs elég ideje ezt a tudást elmélyíteni. Szóval azt hiszem, ez a három nyelv bőven elég a lengyel mellett. S angolul is beszélek, de azt most elhanyagoltam egy picit, azon kellene fejleszteni.