Sok mindent kaptak, amivel gazdálkodhatnak

A leánykollégium ballagóinak a székesegyházban szentmisét szolgáltattak, melyet Éliás atya celebrált. Elsőként Karl Jenő igazgató mondott köszöntőt.

— Van egy általános igazság, mellyel mindannyiunknak szembe kell néznie, akár akarjuk, akár nem. Ma, ha jelképesen is, búcsút intetek mindennek, ami ismerős, kényelmes, biztonságos volt. Továbbléptek. De attól, hogy elmentek, lesznek emberek, akik részesei maradnak az életeteknek, akármi is történjen. Ezeket az éveket nem lehet kitörölni az emlékezetünkből, nyomot hagynak mindenkiben, bennünk is. Nem fogunk és nem is akarunk elfelejteni benneteket. Együtt örültünk a sikereiteknek, átéreztük a kudarcok okozta fájdalmat, bánatot, és bosszankodtunk, ha néha úgy éreztük, hiába dolgoztunk. Ismét lezárul egy korszak. Közös élményekkel teli utazásunk véget ér, most már csak emlékek maradunk egymásnak. Reméljük, értékes emlékek. Sarkcsillag a sötét éjszakákon, apró, tiszta hangok a szívben, melyek veletek lesznek, örökre.

A harmadikos lányok nevében Vaszlavik Angéla mondott búcsúbeszédet, aki Bőr István verssoraival indított: „Ez a nap is elérkezett, lezárult egy szép fejezet. A gyermekkor így véget ért, útra kelsz egy új életért.”     

— Előttetek egy új élet kapuja, ne féljetek belépni rajta, bízzatok magatokban, higgyetek, és minden cél elérhetővé válik. Emlékezzetek vissza az együtt töltött boldog pillanatokra és közös élményekre. Soha ne feledkezzetek meg azokról sem, akik lelkiismeretes munkájukkal, szeretetükkel segítettek eljuttatni idáig titeket, és átsegítettek sok-sok nehézségen. Kívánom, hogy minden célt, melyet kitűztetek magatok elé, érjetek el, minél nagyobb sikerrel, és elégedetten álljatok majd az utatok végén.

Szabó Laura a ballagók üzenetét tolmácsolta, megköszönve a kollégium minden dolgozójának, hogy azon fáradoztak, nekik mindenük meglegyen.

— Elismerem, nem volt könnyű a beszéd megírása, hiszen tudom, hogy ez már a kollégiumi életünk lezárása. Amikor három-négy évvel ezelőtt először léptünk be az épületbe, még mindannyian rémültek voltunk, hiszen valami új kezdődött el, messze az otthonunktól, a megszokott életünktől. Elmondhatom, mindannyiunknak meghatározó élmény volt, hogy ebben a közösségben élhettünk, és megtanultunk önállóan és csapatban is együttműködni. Furcsa belegondolni, hogy nem lesz több olyan, amikor úgy köszönünk el, szeptemberben majd találkozunk — hangsúlyozta a többi közt Laura.

Julianna nővér elmondta, a most ballagó lányokkal nagyon termékeny, sokszínű éveket töltöttek együtt.

— Olyan nagy események kerültek be ezekbe az évekbe, mint a pápalátogatás vagy az Eucharisztikus Kongresszus, kirándulás Magyarországra vagy a Hazataláló táborok. Nagy dolgokat is tudtunk nekik adni, melyek nem mindenkinek jutnak részül, viszont a mindennapi életünkben a kis eseményeknek is részesei voltunk. Kreatívkodunk velük, megtanulták, hogy ajándékozni kevés pénzből is lehet, rendszeresen voltak lelki programjaik. Szerintem a kollégiumunknak a legfontosabb sarokköve a mindennap esti, negyedórás együttlét. Amikor kiértékelődik a nap, elmondják, mi volt jó, mi nem volt jó, vagyis naponta kapnak visszajelzést arról, hogy mi az igaz út, merre lenne jó járni. Mi pontosan láttuk, hogyan növekedtek fel itt a négy év alatt, és őszintén kijelenthetem, példaképei lehetnek a kollégiumnak. Örömmel engedjük el őket, hiszen sok mindent kaptak, amivel tudnak gazdálkodni. Reméljük, hogy ez elegendő lesz ahhoz, hogy az örömeiket nagy örömként tudják megélni, és ha szenvedés, bánat jön, akkor meg tudják harcolni az életükben azt is. 

A lányok, akik most 15-en búcsúztak, megkapták a harmadikosoktól a ballagási tarisznyát, egy-egy szál virágot, valamint a nevelők kis csomagjait is átvehették, de a búcsúzó lányok is kis ajándékkal lepték meg a kollégium munkatársait.

Ceruza, pogácsa és egy marék föld

A muzslyai Emmausz Kollégium ballagói is szentmisén vettek részt, melyet Kalapis Sztoján atya celebrált Sándor Zoltán állandó diakónus segítségével. Mint mondta, büszkék a végzős diákokra, hiszen szép eredményeket értek el, és jó volt őket megismerni a három-négy év alatt, amennyi időt eltöltöttek a tanintézményben.

Gabona Ferenc, a kollégium megbízott vezetője elmondta, már nagyon készültek erre az eseményre.

— Nemcsak a végzős fiúk, hanem a többi fiú is várta ezt a napot, mivel azoktól búcsúznak el, akikkel több évet töltöttek együtt. Tőlünk most 6 kollégista ballagott. A fiúk tizennégy-tizenöt évesen mint serdülők érkeztek, és nagykorú férfiként távoznak el. Útra eresztjük őket, bízva abban, hogy megállják helyüket a nagyvilágban, hogy azokat a keresztény értékeket, amelyeket itt igyekeztünk beléjük palántálni, majd használni, bővíteni, gyarapítani tudják a nagyvilágban, bárhol is lesznek. Kívánunk nekik az érettségihez sok sikert, és a Jóisten áldását is kérjük rájuk, hogy az életben találékonyak legyenek, és mindazt, amit itt tanultak, át tudják adni másoknak is.

A fiúk elmondták, sok új barátot szereztek, nagy volt közöttük az összetartás. Emellett megtanulták a fegyelmet, az egymás iránti tiszteletet, és természetesen mindannyian sokkal önállóbbak lettek. Az elválás nem könnyű, de minden embernek az életében nyílnak fejezetek, és zárulnak is, most valami új felé néznek, egy kicsit vegyesek az érzelmeik, de majd kiderül, mit tartogat számukra a jövő.

A ballagási tarisznyába bekerült egy névre szóló emléklap, a barátaiktól kapott erényeik lajstromával, egy ceruza, mellyel jelképesen továbbírhatják életüket, egy pogácsa és egy maréknyi föld, a szülőföld jelképe.