Orbán Zoltán ornitológus tizenkét éves korában csatlakozott a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesülethez (MME), vagyis negyven éve tagja a csapatnak. Az egyesület szóvivője, programvezetője úgy véli, hogy erre a hivatásra is születni kell. Tizennégy évnyi budapesti élet után nemrég visszaköltözött Dombóvárra, és egy panelház negyedik emeletén működteti a magaslati madármegfigyelő lest, merthogy így is lehet.
* Hogyan látja, mely állatfajok vannak veszélyben Magyarországon, miért hibáztatható, és mit tehet ez ellen az ember?
— Azok vannak veszélyben, amelyekért aggódnak az emberek. Az etetőkre és itatókra járó, a lakosság által kihelyezett odúkban fészkelő madárfajok Európában és Magyarországon is a leggyakoribbak, és nincs veszélyben az állományuk, mely állandó vagy éppen növekszik. Azok a fajok, amelyek viszont bajban vannak, az emberi tevékenység miatt kerültek veszélybe. Ezek elsősorban az agrártájhoz kötődnek, ahol már a közelmúltig gyakori fajok is vészesen fogyatkoznak. Kivételek a harminc-negyven évvel ezelőtt a kihalás szélén álló sasaink és a kerecsensólyom, melyeket sikerült megmenteni, s amíg erre a feladatra koncentráltunk, az agrártájban található madár- és rovarfajok óriási bajba keveredtek. Ennek fő oka a nagyüzemi mezőgazdaság, mely a nyugati világ elképesztő pazarlását szolgálja ki (a megtermelt élelmiszernek akár a fele a kukában végzi), éppen ezért a fogyasztás észszerűsítése nagy segítség lenne a fogyatkozó állat- és növényvilág számára. Az Európai Unióban területalapú támogatású gazdálkodás folyik, ami arra ösztönzi a gazdákat, hogy minél több területet bevessenek, mivel akkor annál több hektárért kapnak vissza nem térítendő támogatást. Az így felpörgetett ipar Nyugat-Európában már kifejtette a negatív hatását, hiszen ha a gazda minden földet felszánt, akkor megszűnnek a természetes élőhelyek, ahol a mezőgazdasági kártevők ellenségei élhetnek. A nagyüzemi mezőgazdaság ezért rendkívül sok növényvédő szert használ. Ha kevesebbet pazarolnánk, akkor az agrárszektornak sem kellene ennyit termelnie a természeti környezet rovására. Számokat is mondanék: Nyugat-Európában az ötven-hatvan évnyi nagyüzemi mezőgazdaság hatására az agrárterületek madárállománya 60%-kal csökkent. Magyarországon az európai uniós csatlakozásunk után mindössze tizenöt év alatt 32%-kal csökkent ez a szám.
* Miért fontos megőrizni a fecskefészkeket?
— A veszélyeztetett fajok közé tartoznak a fecskék is. Nagyon fontos szempont az ökoszisztéma szolgáltatása, hiszen mindenkinek megvan a maga szerepe, mely az evolúció során kialakult. A ragadozók és az élősködők például a gazdasági kártevők természetes állományszabályozói, azaz a jelenlétük elemi érdekünk a nekik köszönhető biológiai védekezési hatás miatt. Az ezredfordulót követő első tíz évben Magyarországon összeomlott a fecskeállomány, 2010-re 60%-kal csökkent a számuk. Ez óriási veszteség, és egyúttal kár is nekünk, hiszen hat-hét hónap alatt, amíg a fecske Magyarországon tartózkodik, addig minimum 1 kg rovart fogyaszt el, de ez a szám a fiókákkal együtt inkább a 2 kg-hoz közelíthet. Az óriási fecskehiány azt hozza magával, hogy itt marad a nyakunkon legalább 2 millió kg, mezőgazdasági kárt okozó és halálos betegséget is terjesztő rovar. Ha pedig nincs fecske, mely elpusztítsa ezeket a kártevőket, akkor jön az „okos” ember a vegyszerekkel, a nem szelektív kémiai idegmérgekkel, melyek minden rovart, a többi közt a beporzókat is megölik, és az emberre is negatívan hatnak. Olyan mértékben rongáltuk a fecskék természetes élőhelyét, hogy az alkalmazkodóképességük ellenére sem tudnak benne megélni, ezáltal elveszik az ökoszisztéma-szolgáltatásuk is.
* Mire jó a darázsgarázs?
— Ha magunk elé képzeljük a táplálékpiramist, akkor látjuk, hogy a rovarok az alapszinteken helyezkednek el. Az épületeinkhez hasonlóan ha az alap nem kellően szilárd, az egész felépítmény meginog. Hogy ezen a téren is baj van, arra az egyik leghangsúlyosabb, négy évvel ezelőtti jelentés irányította rá a figyelmet. Németországi védett területeken azt vették észre, hogy a repülő rovarok 70-75%-a kihalt. A rendkívül széles lakossági bázisú madármegfigyelői közösséghez képest a rovarok állománycsökkenése rejtetten ment végbe. Amíg a leggyakoribb madarakat vonzó etetők és a madárodúk kihelyezése főként arra való, hogy mi, emberek gyönyörködjünk az ide érkező vendégekben, addig a rovarvédelmi eszközök alkalmazása ugyanolyan kulcsfontosságú természetvédelmi szempontú cselekvés, mint amikor a ritka, veszélyeztetett madárfajok megmentésén dolgoztunk. Erre a célra egy kiváló eszköz a méhecskehotel vagy a darázsgarázs, melybe a nem támadékony, szelíd, magányos méhek és darazsak költöznek. A méhek az általunk létrehozott bölcsőjáratokban halmozzák fel a táplálékot az utódoknak — a méhek nektárt és virágport, a darazsak pedig szúrással megbénított rovarokat, hernyókat, pókokat. Ezt úgy kell elképzelni, hogy egy tűzifakugliba 4 és 10 mm átmérőjű, minél mélyebb lyukakat fúrunk, majd kitesszük az ablakpárkányra, így ezek a rovarok ott fognak szaporodni a közelünkben, és mindent beporoznak 200-300 méteren belül. Ezek ártalmatlan fajok, az óvodákban is bátran kihelyezhető a darázsgarázs. Minél több ilyen eszközt teszünk ki, annál inkább segítjük a környezetünk biológiai sokszínűségének fenntartását.
* Több mint tíz könyv szerzője, legutóbb (tavaly) a Madárbarátok nagykönyve jelent meg az ön nevével. Mi késztette az írásra?
— Pedagógus vagyok, ezzel az alapszemlélettel működöm, ezért automatikus bennem az, hogy másokkal is megosszam azt a tudást és tapasztalatot, amelyre szert tettem, különösen akkor, ha ez az emberek társadalmi szintű túlélését is segítheti. Ha az ember nem változtat a saját magához és a környezethez való viszonyulásán, a mértéktelen fogyasztáson, akkor a ma megismert jóléti civilizációnk hamarosan már nem lesz fenntartható. A Föld nem fog kipusztulni, az a kérdés, hogy mi, a Homo sapiens, megmaradunk-e. Az MME egyik alapfeladata az, hogy ne csak arra irányítsuk, szóvivőként arra irányítsam az emberek figyelmét, hogy hol van baj, hanem arról is beszéljünk, beszéljek, hogy hogyan lehetne változtatni. A könyvek és az interneten megosztott videók, fotók mellett évente 300—500 interjút adok, mindezt abból a célból, hogy megmutassam az embereknek, ez egy olyan típusú tevékenység, amely nem Assisi Szent Ferenc-i mértékű önfeláldozást és önmegtartóztatást igényel, hiszen a természet védelme közben hihetetlen megfigyelési élményekhez is juthatunk, miközben jót teszünk magunkkal, a környezetünkkel és a körülöttünk levő élőlénytársakkal.
* Miért nem vesszük komolyan a bajt?
— Ez pedagógiai és pszichológiai szemmel tekintve egy teljesen logikus jelenség. Az a gond a modern emberrel, hogy faluhelyen is városias életmódot folytat, ezért szinte semmi tapasztalati tudása nincs annak kapcsán, hogyan működik a természet. A másik probléma pedig az, hogy a modern ember életének egyre nagyobb hányada tevődik át a virtuális térbe, ahol nemhogy a józan ész, de már a fizika törvényszerűségei sem érvényesülnek. A több mint kétszáz éve tartó ipari forradalom azt a hitet ültette az emberbe, hogy mi függetleníteni tudjuk magunkat a természettől, és legyőztük azt. Mára kiderült, hogy ez nem igaz, hiszen a természet és az ökológia hat ránk, ezért vagyunk például jelenleg ebben a járványhelyzetben. Talán Konrad Lorenz mondta, hogy ha az embernek döntenie kellene, hogy vagy megváltoztatja bizonyos szokásait, vagy kihal, akkor a kihalást választaná. Ez látszik a járványhelyzetben is, hiszen a vírus megjelenése nem a környezettudatosságot növelte az emberekben, hanem a narcisztikus fogyasztóközpontúságot. Ismeretátadással, szemléletformálással és példamutatással lehetne jobbá tenni a jövőnket, az MME feladata pedig éppen az, hogy ezt mindennap megtegye.
