home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
Együttműködési megállapodást kötött a magyar és a szerb közmédia
(MTI)
2023.05.11.
LXXVIII. évf. 19. szám
Együttműködési megállapodást kötött a magyar és a szerb közmédia

Együttműködési megállapodást írt alá a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt., valamint a Szerbiai Rádió és Televízió szerdán Belgrádban.

A megállapodás célja egyebek mellett a műsorok tartalmi gazdagítása, a gyorsabb információcsere, a kisebbségi jogok ápolása, valamint a tolerancia érvényesítése. A felek emellett a saját műsoraik jogdíjmentes cseréjéről és esetleges koprodukciókról is megállapodtak.

Fotó: MTI/KKM

Altorjai Anita, a Duna Médiaszolgáltató Zrt. vezérigazgatója a helyszínen kiemelte: az utóbbi évtizedben örvendetes tempóban fejlődtek a magyar-szerb kapcsolatok, és most "ehhez igyekezett fölzárkózni a szerb és a magyar közmédia is azzal, hogy közös megállapodást írt alá".

Mint mondta: a megállapodás célja, hogy a jövőben a tájékoztatás, a szórakoztatás, a kisebbségvédelem, a tolerancia, a kulturális értékek jegyében egymással együttműködjön a két fél, műsorokat cseréljen, közösen készítsen műsorokat, és "a mostani gyorsan változó médiavilágban közös képzéseken is részt vegyünk".

Markovics Annamária, az MTI tudósítója

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..