Sok mindenben más ez az Együttlét, mint a többi fesztivál. És talán a név determinál, de itt valóban sokkal családiasabb a légkör, mint más rendezvényeken. Az ember gond nélkül leülhet egy random asztalhoz, egy ismeretlen társasághoz, hogy lejátsszon egy römipartit, egy másiknál fülbevalókat készít, hastáncoslányokat ismer meg, és fél óra múlva már ő is ott rázza a rongyot közöttük. Itt valahogy olyan érzése van az embernek, hogy mindenkit ismer. Ismerősek a dallamok, az ízek, az illatok, a hangszerek, a kalapok és a bajszok, a programokat meghirdető kisdobos poénjai, pedig minden évben más történik, új koncerteket és új filmeket nézünk meg, mégis ismerős. Mintha saját nappalinkban dőlnénk hátra egy jóízű vasárnapi ebéd után sziesztázni. Véletlenszerűen ismerkedünk meg a török filmrendezővel és feleségével, akik éppen mellénk ülnek le elfogyasztani az ebédjüket, elérhetőséget cserélünk, hogy ha Isztambulban járnánk, mindenképp jelentkezzünk, majd a filmjüket megnézve arról is váltunk néhány szót. Délutánonként zenei műhely folyik a pajtában. Mellettünk néhányan olvasnak, alszanak, vagy csak hallgatják, hogyan ér össze a sok különböző helyről érkezett muzsikus lelke.

Bányász Anna fotóssal, akivel nemrég még online interjúztam s ismerkedtem, végre élőben is sikerült koccintani, és megbeszélni Erdély, Vajdaság dolgait, hogy utána egy UV-partiban fessünk magunkra törzsi díszítéseket, amit egy őrületes csocsópartival koronáztunk meg.

Részesei lehettünk egy rendhagyó borkóstolásnak, azaz meghallgattunk egy fergeteges sit-down comedyt arról, hogyan kell kóstolni a PET-palackos rettenetest, másnap fatáncot és tűzzsonglőröket néztünk egy kicsiny tó tükrének hála megduplázva, néhány perces áramszünetben is tomboltunk a Fláre Beás zenéjére, s hallgattunk csendben egy sarokba kucorodva harmonikaszót.

A négy nap talán legszebb pillanata mégis a közösségi asztal felavatása volt. Mi is az a közösségi asztal? A fesztivál jelképeként is definiálhatnánk, hiszen erre az asztalra mindenki, aki az eseményre érkezett, valamit odahelyezett. Szellemi vagy tárgyi terméket. Egy dalt vagy Székelyföldről jött barátaink hét kocsikerék nagyságú kenyeret s vagy 10 liter házi pálinkát. Érkeztek francia sajtok, bivalykolbász és zakuszka, házi sütésű burek, szilvalekvár. Az asztal tartalmát a négy nap alatt aztán szép lassan el is fogyasztotta a Mediawave kis tábora. Közösen, beszélgetve, kóstolgatva. S ez a közösségi érzés az, ami áthatja az egész rendezvényt. A koncertek után közös zenélések, ismeretlenekből lett ismerősök, tánc, filmek és még több beszélgetés. Ha valaki kérdezné, nem, nem fizetnek azért, hogy reklámozzam a fesztivált, és nem is szeretném, hogy a mostaninál sokkal többen legyünk jövőre, viszont akik kíváncsiak, milyen egy igazi Együttlét, azok lessék meg jövőre. S mindenképp hozzanak valamit a Mediawave közösségi asztalára.