Legutóbb öt évvel ezelőtt, 2017 januárjában volt erre alkalmam. Közérdekű és említésre méltó témákból persze azóta is volt bőven, de gondoltuk, időközben talán a szervezet tettre kész, helyi humán erőforrása gyarapodásának és aktivizálódásának terén is történik majd látványos elmozdulás. Vártunk, vártunk, végül újból bebocsáttatást kértem. És kaptam. A torontálvásárhelyi nyugdíjasok irodájába, ahol a hivatali órák napja a hétfő.

Id. Tatár Ferenc

Mint megtudtuk, papíron mintegy nyolcszáz nyugdíjas van a faluban. Közülük 158-nak szokása fizetni a tagsági díjat, mely jelképes összeget a közelmúltban módosította a szervezet 300-ról évi 500 dinárra. Ebből kell gazdálkodniuk, igyekezve derekasan helytállni az általuk képviselt közösségi célcsoport ügyes-bajos dolgainak intézésénél vállalt közvetítői teendőkben. Mindezek ellenére Feri bácsi ezúttal sem tart(ott) panasznapot, bár mint mondta — és e tényállást minden gyűlésük alkalmával igyekszik kidomborítani —, a helyi nyugdíjasszervezet hosszú távú megmaradásához elsősorban tagságra, azon belül pedig a tagok aktív szerepvállalására van szükség. Ami a mögöttünk hagyott, járványhullámokkal is gazdagon tarkított ’20. és ’21. esztendőket illeti, a nyugdíjasok berkeiben a legínségesebb időkben sem állt le teljesen a munka. Csomagokat készítettek és osztottak ki a rászorulók között, különböző községi és állami pályázatok révén pedig a kisnyugdíjasok számára igyekeztek jutányos üdültetési lehetőségeket nyújtani. Mindeközben továbbra is megmaradt a tagság előnyjoga a tüzelő jutányos, tízhavi részletben törleszthető vásárlására vonatkozóan.

Legutóbbi beszélgetésünk alkalmával a torontálvásárhelyi nyugdíjasok pluszaktivitásairól is tudtunk érdemben szólni. Mert, ugyebár, volt akkortájt a debellácsi „örökifjaknak” egy átütő tekecsapatuk, mely nemcsak részvevője vala a téli munkássportjátékoknak, de impozáns eredményeket is fel tudott mutatni. A COVID-os évek folyamán, sajnos, a helyi nyugdíjasok eme formációja sem működhetett. Mert, ugyebár, nemcsak a bizonytalanság, de eleve a hatóságilag elrendelt gyülekezési tilalom is jelen volt, s ahogy telt-múlt az idő, szép lassacskán „el-elvadultak” egymástól az emberek. Most viszont újra fontolóra vették az indulást. És nemcsak ebben a sportágban, de a sakkban és a pikádóban is. Egyébként, mint megtudtuk, a községi anyaszervezet által is körvonalazódni látszik egy jelentősebb, akár több napon át tartó sportrendezvény, ahol — a már említett versenykategóriák mellett — a részt vevő csapatok kosárra dobásban és kispályás fociban is össze tudnák mérni erejüket és ügyességüket.

— A mi feladatunk csupán annyi lenne, hogy merjünk megmozdulni, kimozdulni, újra cselekvőképesek lenni. Ideje lenne megértenünk végre, az úgynevezett egyszemélyes zenekar legfeljebb kényszermegoldás lehet! Egymásra támaszkodva sokkal többet érünk, sokkal messzebb érünk. Nekem személy szerint ez már a harmadik mandátumom ezen az elnöki tisztségen. Tíz éve vagyok nyugdíjas, és bár örömmel végzem, mit magamra vállaltam, gyakran érzem a szervezési teendők súlyát. Elkel(ne) a segítség. Mindezen felül pedig lassacskán az utánpótlás kinevelésének kérdését is érdemes lesz napirendre tűznünk.

Epilógus a továbblépéshez

Feri bácsi személyes meglátása szerint nyugdíjasnak lenni még véletlenül sem úgy értendő, hogy most már mindennek vége. Igaz, hogy ilyenkor az ember gyakran úgy érzi, életének utolsó vonatán ül, ellenben ez a szerelvény igenis mozgásban van! Közben pedig történnek események, adódnak lehetőségek, a valahová tartozás élménye pedig egyenesen felbecsülhetetlen értékkel bír. Mert mint minden közösség, a nyugdíjasoké is lehet dinamikus, tartalommal teli. Míg a világ, s két nap, ahogyan az a nagykönyvben meg vagyon írva.