home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
Egyirányú lónak a másik oldalán
Tóth Péter
2022.10.11.
LXXVII. évf. 40. szám
Egyirányú lónak a másik oldalán

Történelmünk egyirányú útként fogható fel. Annak ellenére ugyanis, hogy bizonyos dolgok időnként hasonló „mintázatokat” mutatnak, a mondással ellentétben a história mégsem ismétli önmagát. Legfeljebb rímel, ahogyan azt a nagy gondolkodók is megállapították már többször.

Volt a történelemnek egy nem is olyan régi időszaka, amikor azt hihettük, a szabadság mindenek elé helyezése, a nyugati liberális elit által propagált ideológia a haladó, és ezen az úton jutunk el a Fukuyama által vizionált történelem végéhez. A valóság azonban mást tükröz. Bizonyos jelek még arra is utalnak, hogy a történelemnek a szó szoros, gyászos értelmében is valóban vége lehet. Ezen az egyirányú úton lovagolva megint átesünk a ló másik oldalára. A történelmi tapasztalatokat tekintve azonban ez nem most esik meg először, ami a már említett „rímelés” bizonyítéka.

Valójában mindig is nehéz volt meghúzni bizonyos határokat bizonyos dolgok tekintetében. Így a nyugati liberális elit által preferált modellek hátulütői is szépen előtérbe kerültek az utóbbi időben. A dilemma abban is megmutatkozik, hogy miképpen védhetjük meg a szabadságunkat, európai életformánkat, ha olyannyira szabadságpárti elveket hirdetünk, hogy azzal mások visszaélhetnek. Mert a liberalizmus európainak tekinthető logikája úgy fest, már nem másokat integrál(na), hanem hagyja magát asszimilálni az erősebbek által.

Egyúttal megfigyelhető, hogy Európában egyre több ember mondja ki — szavazatával is nyomatékosítva —, hogy biztonságban szeretne élni. Másrészt azt sem bánná, ha gyerekei, unokái nem kisebbségek lennének a saját országukban. Talán még nem késő, de az is lehet, hogy elkésett a felismerés. A történelmet ugyanis a győztesek írják, és így lesz ez a jövőben is. Ha pedig azok kerülnek számbeli fölénybe, akik azt a másfajta történelmet írják, akkor az lesz az elfogadott az utókor számára, azt tanítják, az volt a helyes út.


(Szalai Attila rajza)

A témával kapcsolatos viták az utóbbi időben mind inkább túlfűtötté válnak. Igazán objektív viszonyulás jóformán nem is tapasztalható. Mindenki a maga liberálisnak vagy konzervatívnak tekinthető nézőpontjából vizsgálja a dolgokat, az ítéletét is így hozza meg és a véleményét is így formálja. A normalitás képlékeny határait pedig sok esetben lehetetlen meghúzni.

Evolúciós nézőpontból ritkán vizsgálják, hogy a társadalomról és az egyénről való kétféle gondolkodásmód miért maradt fenn. Miért került egyik vagy másik ideológia egy-egy közösségben és korban előtérbe? Valójában mindkettőnek megvan a maga társadalmi és individuális létjogosultsága. A történelmi tapasztalatok pedig azt mutatják, hogy mint más dolgok esetében, itt is időnként korrekciókra volt szükség. A korrekció így vagy úgy, de mindig bekövetkezett. Az egy irányban haladó lónak hol az egyik, hol a másik oldalára estünk át, aztán pedig mindig vissza kellett kapaszkodni a nyeregbe. Akiknek nem sikerült, leestek a lóról.

Itt kell még azt is hozzátenni, hogy valójában nem feltétlenül az a konzervatív vagy liberális, aki annak vallja magát. A határok itt is képlékenyek. Nincs is mindenki mindennel tisztában, illetve senkinek sem olyan széles körűek az ismeretei, hogy minden esetben és minden szempontból „örök érvényűeknek” lennének tekinthetőek. A demokráciának valójában arról kellene szólnia, hogy a lakosság olyan képviselőket választ, akik a társadalom javát szolgáló politikát folytatnak. Amikor a rendszer eltorzul, a képviselők a személyes érdekeik mentén járnak el, már nem törődve a többséggel. De még az sem feltétlenül biztos, hogy mindig a sokszor csak szűk többség akaratának érvényesítése a helyes út.

Fényképezte: Szalai Attila

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..