
Kétnapos felkészítő tábort szervezett a hétvégén, Újvidéken a Magyar Nemzeti Tanács az érettségi előtt álló, egyetemi felvételire készülő diákok számára, akik két hónapja online képzés keretében fejlesztik tudásukat. A kétnapos képzésen 42 diák vett részt.

Az egyetemi felvételi felkészítő program a Magyar Nemzeti Tanács komplex ösztöndíj-programjának a része, amely 2011 óta folyamatosan működik.
A felkészítő tábor megnyitóját az Európa Kollégiumban, a 12 iskolai órából álló tantermi foglalkozást pedig az újvidéki József Attila Általános Iskolában szervezték meg. A résztvevőket Varjú Potrebity Tatjana, a Magyar Nemzeti Tanács Végrehajtó Bizottságának oktatási ügyekkel megbízott tagja köszöntötte és kiemelte, hogy az itthon megszerzett tudás versenyképes és hozzájárul közösségünk erősítéséhez.
Az idén 121-en jelentkeztek a tanfolyamra, számukra március 1-jén indultak a hétvégi online órák. A felkészítő táborra 42 tanuló jelentkezett, akik biztosan Újvidéken folytatják a tanulmányaikat, akik viszont otthon maradtak, azok ezen a hétvégén is online oktatásban részesültek. Egyébként az online órák egészen június 28-ig folytatódnak, és az idén is 13 tantárgyat ölelnek fel. Ezek a következők: magyar nyelv és irodalom, német nyelv, angol nyelv, szerb nyelv, pszichológia, történelem, földrajz, biológia, matematika, fizika, kémia, közgazdaságtan, valamint számítástechnika és informatika.
Forrás: MNT Facebook-oldal, Pannon RTV
Fotók: MNT Facebook-oldal