home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Egyedülálló lehetőséget nyújt a Duna Televízió komolyzenei tehetségkutatója
MTVA
2021.11.12.
LXXVI. évf. 45. szám
Egyedülálló lehetőséget nyújt a Duna Televízió komolyzenei tehetségkutatója

A 2014-ben indult Virtuózok hetedik évada öt ország, a visegrádi négyek mellett idén Horvátország részvételével valósul meg. Magyarország első és egyetlen komolyzenei tehetségkutatója, a Virtuózok V4+ november 19. és december 17. között lesz látható a Duna Televízióban. A műsor különlegességéről Bősze Ádám, a Bartók Rádió műsorvezetője, a Virtuózok magyarországi válogatóinak házigazdája beszélt az Almáriumban.

„Sok mindenben különbözik a mostani Virtuózok az előzőktől. Legfőképpen abban, hogy már nemcsak Magyarországra koncentrál a tehetségkutató, hanem a visegrádi négyek mellett, plusz egyre, Horvátországra. Ami még abszolút egyedivé teszi, a nemzetközi zsűri, amelyben a szó szoros értelmében világsztárok foglalnak helyet” – mondta a nemzetközivé vált műsorról Bősze Ádám a Duna Televízió Almárium című műsorában.

A zsűriben ugyanis a hazai komolyzenei élet legelismertebb képviselői foglalnak helyet: Miklósa Erika, Kossuth- és Liszt Ferenc-, Prima Primissima-díjas koloratúrszoprán operaénekes, Balázs János Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, a Cziffra Fesztivál művészeti vezetője, Kesselyák Gergely Liszt Ferenc-díjas karmester, operarendező, Batta András Erkel Ferenc-, Széchenyi-díjas magyar zenetörténész, Bogányi Gergely, a Kis Virtuózok Alapítvány elnöke, Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, Várdai István, Liszt Ferenc-díjas gordonkaművész. A nemzetközi zsűriben a résztvevő országok zenei szaktekintélyei foglalnak helyet: Alicja Wegorzewska lengyel operaénekes, Peter Valentovic szlovák karmester, Gabriela Bohácová cseh művészeti igazgató, valamint Petar Culic horvát gitárművész a nemzetközi elődöntők során és HAUSER horvát csellóművész a döntőben, míg a magyar zsűritag Miklósa Erika lesz. Az egyszemélyes "szuperzsűri" szerepét Plácido Domingo világhírű operaénekes-karmester tölti be.

Bősze Ádám arról is beszélt, zseniális lehetőségnek tartja a Virtuózokat a fiatal tehetségek számára.  „A televíziós show jellege miatt a Virtuózoknak köszönhetően a fiatalok egészen különleges szituációkba kerülhetnek, olyanokba, amelyeket egyébként nem tudnának átélni. Pedig ahhoz, hogy későbbi pályájukon megfeleljenek, ilyeneket meg kell élniük” – véli Bősze Ádám, aki az Almáriumban a tehetségkutató olyan aspektusáról is beszélt, amely bizonyítja, hogy a zene nem a pillanat művészete.

Az Almárium beszélgetése IDE kattintva nézhető újra.

Virtuózok V4+ november 19-től a Duna Televízió műsorán.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..