A májusfaállításnak Magyarcsernyén több évtizedes hagyománya volt, ami sajnos az utóbbi években megszűnt. Én öt éve élek Magyarcsernyén, habár nem ebben a faluban nőttem fel, hanem a szomszédos településen, de sokat hallottam a csernyei májusfaállítási előkészületekről. Az idén néhányan összefogtunk, s úgy gondoltuk, megpróbáljuk visszahozni ezt a hagyományt, ha nem is teljesen, de egy részét.
Šijuk Csilla: — A tavalyi év mindenkinek nehéz volt a koronavírus miatt. Április végén a játszótéren néhány kisgyermekes anyukával elhatároztuk, hogy májusfát készítünk. Vásároltunk krepp-papírt, és kb. 20 szalagfüzért fűztünk össze nekünk, akik ott voltunk, azaz gyermekeinknek. A farúdra ugyanis annyi szalagfüzér kerül, ahány gyermek van a családban. Az idén már szervezetebben készültünk. Meghirdettük a faluban, hogy aki szeretne szalagot, s állítana májusfát, az jelentkezzen. Kilencven színes szalagdíszt készítettünk a gyermekes családok számára, és öt fehér szalagot azoknak, akik az idén kötnek házasságot. Hét anyuka (Sörös Andrea, Táncos Renáta, Nagy Teodóra, Bugyi Anita, Vidács Hajnalka, Bacsik Lőrinc Natália s én) jött itt össze nálunk, hogy felfűzzük a szalagokat egy spárgára. Ez került a farúdra, melyet mindenki a háza előtt ás a földbe.
Bugyi Anita: — A májusfa állítása szerintem egy nagyon szép szokás. Emlékeztet a gyermekkoromra, s azért tartom fontosnak, mert szeretném, ha a gyermekeim is továbbvinnék. Jól emlékszem még, szinte magam előtt látom azt a májusfát, amely tizennyolc éves koromban volt a házunk előtt. Széles, színes kepp-papírból készült. A „regrutáknak” (tizennyolc évesek, régebben azok a fiatalok, akik abban az évben mentek katonának) szélesebb papírból készült, ez különböztette meg a többitől. Egy-két hét után történt az újítás, új szalagokkal, friss virággal váltották fel a régit. Ezután bált szerveztek a „regruták” számára, akik ebbe a családtagjaikat, rokonságot is meghívták. Újításkor már italt is tettek a májusfára, ebből kortyolgattak a „regruták”, majd pedig eldobták az üveget. Ha összetört, az házasságot jelentett.
Anita most is kisebbik lányával, Dorkával volt, aki szorgosan hajtogatta, vágta a színes szalagot.
Táncos Renáta: — Nekünk annak idején nagy élmény volt a május 1-je. A felvonulásokra is emlékszem, meg a csárda előtti tábortűzre is. A tűzoltóotthontól vonultunk gyalogosan a vadászotthonig (csárdáig). Ott ünnepélyes díszlövéseket adtak le. A kikészített asztaloknál mindenki leült beszélgetni. Szeretném, ha ezt a szokást újra felelevenítenénk.
Jó volt végighaladva a faluban azt látni, hogy több ház előtt virággal (főleg kék és fehér orgonával) díszített, földbe ásott farúdon lobogott a színes szalag. Talán nincs még minden elveszve, a múlt idők szép emlékeit vissza lehet hozni. Csak egy kis akarat, összefogás kell hozzá.
Fényképezte: Šijuk Csilla
