home 2024. április 20., Tivadar napja
Online előfizetés
Egy tér, ahova jó betérni
Szerda Zsófia
2021.12.08.
LXXVI. évf. 48. szám
Egy tér, ahova jó betérni

Szabadka központjában, az egyik leghangulatosabb sétálóutcában néhány éve nyitotta meg kapuit a Kerülj Be Ifjúsági Közösségi Tér. Minden hónapban színes programokkal várják a fiatalokat. Hulló Zsófi, a közösségi tér vezetője pedig nem múló lelkesedéssel irányít és szervez.  

* Milyen volt az előző évetek így, hogy kevesebb eseményt tudtatok megszervezni, minden az online világba költözött. Hogyan élték meg a fiatalok, hogyan éltétek meg ti?

— Amikor először meghallották a hírt, szerintem nem akarták elhinni, azt gondolták, vicc. Aztán amikor egyre többen lettek betegek, akkor már elhitték, de nem érdekelte őket, mert fiatalok. Viszont a közösségi teret be kellett zárni, úgyhogy jó ideig nem tudtunk személyesen találkozni. Próbálkoztunk mi különféle online gyűlésekkel, ami nem az igazi, de ez is jobb volt, mint a semmi. Előtte hetente tartottunk megbeszéléseket, és tudtunk tervezni. Kialakítottunk egy online hetet, hogy tartsuk egymásban a lelket. Minden nap tematikus volt. Például a kedd volt a szabad kedd, a szerda a vicces szerda, csütörtökön a művészet dominált, megkértünk fiatalokat, akik művészettel foglalkoznak, hogy küldjenek nekünk anyagot, melyet megosztottunk a közösségi oldalainkon. Amikor egy kicsit belerázódtunk, elkezdtünk podcasteket gyártani, a YouTube-csatornánkon is, és csináltunk különféle megmozdulásokat, behívtunk előadókat, hogy felvegyenek dalokat, stb. Nem volt nehéz elérni a nézőközönségünket, hiszen a fiatalok egyébként is az internetről tájékozódnak, ott kommunikálnak, úgyhogy lehet, hogy még jó is volt ez a kis reklám, több fiatalhoz eljutottunk. De én nem szerettem az online-t.


Fotó: Szerda Zsófi

* És amikor minden visszaállt egy normálisabb kerékvágásba, hogy láttad, visszatértek hozzátok?

— Hááát, nagyjából. Amikor újranyitottunk, akkor az a társaság, amely előtte rendszeresen járt, most vagy lusta volt bejönni, vagy már elfelejtette, hogy milyen is itt nálunk. De én ezt arra fogtam, hogy ez egyébként is egy olyan generáció, a tizenöt és húsz év közöttiek, amelynek minden nagyon gyorsan változik az életében. Ezek a fiatalok gyorsan lesznek szerelmesek, gyorsan összevesznek valakivel, hirtelen már nem az a hobbijuk, ami, hanem valami egészen más, ez a korszak egyszerűen ilyen. De ha jobban belegondolok, akkor azért a vírus is közrejátszott abban, hogy egy kicsit megváltoztak az emberek. Azt nem mondanám, hogy kevesebben vagyunk, inkább azt, hogy változik a közönségünk. Új emberek is megjelentek, s ez jó.

* Teljes gőzzel, programokkal tele működtök.

— Igen. Van quiz nightunk, és kiemelném a szabadulószobát, mely állandóan működik, de csak háromhavonta szervezzük meg, hiszen nem egyszerű kitalálni, hosszú távú tervezést igényel, de erre mindig sokan eljönnek. Emellett van zeneszobánk, ahova fiatal zenészek, zenekarok járhatnak, tarthatják nálunk a próbáikat, például a Sin Seekas is itt próbál már egy ideje. Van sakkdélután, társasjátékest, szervezünk open mic esteket, melyeken a fiatalok felolvashatják saját írásaikat, és hála istennek még mindig nagyon közkedvelt a slam poetry, így ennek is teret adunk. De arra is van lehetőség, hogy a fiatalok saját ötleteikkel keressenek meg bennünket, s igyekszünk ezeket meg is valósítani. Egy ilyen lesz hamarosan Somorai Mucsi Renáta élményfestése. Ilyenkor mi megszervezzük az eseményt, meghirdetjük, reklámozzuk, és gondoskodunk a helyszínről.


Fotó: Szerda Zsófi

* Ezekből sok van? Keresnek benneteket?

— Változó. Eleinte a fiatalok nem is igazán értették, mi is az a közösségi tér. Előbb ezt kellett velük megismertetni. Ezt egy magyarországi példa alapján alakítottuk ki, s azóta népszerűsítjük. Én magam is jártam az iskolákat, tartottam erről előadást. Ha már tudnak róla, vagy ajánlják egymásnak, akkor bátrabbak. De vannak azok a fiatalok, akik az iskola mellett már egyébként is önkénteskedtek, különféle csoportokba, önképzőkörökbe jártak, ők az állandó látogatóink. De egy fiú például azzal keresett meg, hogy ő DJ-eskedik, és szívesen átadná ezt a tudást másoknak. Valaki más pedig hangosítani tanítaná a fiatalokat. Hogyan kell bekötni a kábeleket, a fényt, beállítani a hangot. Mi ezekre is nyitottak vagyunk, hiszen fiatalok adnák át a tudásukat kortársaiknak. Van Szegeden egy Haver Vagyok nevű rendezvény, ezt is szeretném meghonosítani nálunk. Hasonlóan működik, mint egy vakrandi, de a résztvevők nem párt keresnek maguknak, hanem haverokat. Olyan programokkal is szoktak jönni, amelyek messze állnak tőlem, de azt gondolom, hogy ha a fiatalok erre vágynak, akkor mi erre adunk teret, mert végül is az a célunk, hogy ne kint legyenek az utcán, és addiktív szereket használjanak, hanem valami érdekes és értékes dologgal töltsék ki a szabadidejüket, sőt, talán még tanuljanak is valami újat.

* Mennyire tudod, illetve mennyire kell követni a fiatalok körében aktuális trendeket?

— Én ifjúságsegítő szakot fejeztem be Szegeden, és ott sokszor szó esett erről, hogy ha fiatalokkal foglalkozunk, akkor követnünk kell bizonyos trendeket. Mivel mindennap velük vagyok, ez nem is nehéz. Emellett gátlástalanul ki is kérdezem őket arról, hogy éppen mi a trendi, mivel foglalkoznak a mindennapjaikban, mivel játszanak (például már nem az X-box a menő, hanem a Playstation 4 vagy 5), milyen zenét hallgatnak, állandóan informálódok, beszélgetek velük. Nem mondom, hogy ez egy könnyű tevékenység, de ezáltal úgy érzem, egy kicsit én is fiatalosabb maradok, ami nagyon izgalmas. Időről időre kérdőíveket is készítek, melyekben arról faggatom őket, mit igényelnek még Szabadkán. Min szeretnének változtatni, mi zavarja őket, mivel elégedettek, stb.

* Gondolom, a Rókafeszt a pozitív oldalra kerül. Egy év kihagyás után hogyan értékeled szervezőként az ideit?

— Szerintem nagyon jól sikerült. Negatívumként csak az mondható el, hogy elég rossz volt az időjárás, de ez nem tőlünk függött. Sok jegyet eladtunk, és most volt először tele a kempingünk sátrazókkal. Aminek még nagyon örülök, hogy az a generáció jött ki a Rókafesztre, amelyikre számítottunk. A fiatalok még zuhogó esőben, esernyővel a kezükben is táncoltak, és jól érezték magukat. Nyilván — mint mindenre — egy picit erre is rányomta a bélyegét a vírus, szervezőként állandóan csörgött a telefonom, és jöttek a kérdések: kell-e majd maszk?, mennyire biztonságos a fesztivál?, kell-e védettségi igazolás?, és hasonlók. Mi, szervezők egymás között is feszültebbek voltunk, figyeltük a nagyobb fesztiválokat, hogy ott mit csinálnak, igyekeztünk minden szükséges előírást betartani, hogy a fiatalok biztonságban érezzék magukat. De mindettől függetlenül érződött, hogy sokáig be voltunk zárva, mindenki ki volt már éhezve egy jó nagy bulira.


Fotó:  Bartol Brigi

* Milyen terveid vannak a jövőre nézve? Bővítitek a fesztivált?

— Minden évben újítunk egy picit. Van már például egy új színpadunk, ez egy óriási befektetés volt. A jövő évre nézve még nem tudok sok konkrétumot mondani. Amikor elkezdjük magát a programtervet kialakítani, első körben a fiatalokat kérjük, hogy jelentkezzenek fellépőnek. Zenekarok, színjátszó körök. És szerencsére élnek is ezzel, minden évben volt például egy színházi előadásunk is. Szeretném összetartani a csapatot, mely a fesztivált szervezi és lebonyolítja. Itt is fiatal mindenki, szerintem én vagyok a legidősebb. Jó lenne, ha többször tudnánk találkozni, erre már tettem is lépéseket, és most decemberben lesz egy nagy találkozónk, melyen csapatépítőket tartunk, illetve értékeljük majd az idei fesztivált.


Fotó:  Bartol Brigi

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..