home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Egy palicsi kéz ezerarcú művészete
Bíró Tímea
2019.08.14.
LXXIV. évf. 33. szám
Egy palicsi kéz ezerarcú művészete

Mándity Kornél kézügyessége elképesztő, és ki is használja ezt az adottságát. Kézművesalkotásai egyre népszerűbbek, egyediségük figyelemfelkeltő, ő pedig teljes mértékben megtalálta magát a művészet világában, ezért a palicsi fiatalember nemrég Magyarországon elindította a saját vállalkozását.

* Ha jól tudom, autodidakta módon kezdtél el festeni. Ez mikorra vezethető vissza, és mi az, ami vonzó számodra a képzőművészetben?
— Igen, ez visszamenőleg húsz év alatt alakult ki, és a rajzolással kezdődött. Családunk egyik baráti kapcsolatából ered. Amikor ők nálunk vendégeskedtek, vagy mi náluk, mindig előkerült a papír és a ceruza. Persze leginkább azért, hogy valamivel lefoglaljanak unatkozásom közepette. (Ha már akkor lettek volna okostelefonok, most nagy valószínűséggel nem volnék ezen a pályán.) A munkáimat megdicsérték, ami motiváló erővel bírt, így egyre többet és jobban rajzoltam. Ez a szenvedély a középiskolában is velem tartott, főleg karikatúrák formájában, és az órán való figyelés rovására. Ebben az időszakban kezdtem el festeni, tapasztalgatni a színek keverését, mely a komplexitása miatt többet kínált, mint a grafika, nagyobb kihívásként éltem meg. A befejezett alkotás utáni elégedettségérzés az, ami fenntartja a folyamatot.


A gyönyörű karkötők

* Mit jelenítesz meg legszívesebben a vásznon, milyen témák érdekelnek leginkább?

— Főleg tájképekhez, illetve azok részleteihez van ihletem, ahol szívesen megfordulnék, vagy ahol már jártam. Ezenkívül szinte bármit befogad a vásznam, a lényeg, hogy meglegyen az ötlet és az ezzel járó tűz. Ha nincs tűz, akkor nincs izgalom, és nem születik megfelelő alkotás.

* Milyen technikákkal dolgozol?

— A vízalapú festékeket jobban kedvelem, de az olajfestékkel is boldogulok. A vásznon kívül előfordult a faalap, viszont ami leginkább bevált, az a terrakottára való festés. Ez nem más, mint egyszer kiégetett, máz nélküli agyag, és mivel porózus felületről van szó, másodpercek alatt beissza a festékből a vizet, csak fixálni kell. Az alap elkészítése egy kicsit hosszadalmas, de a lehetőségek határtalanok.

* Kerámiatárgyak készítésével foglalkozol az utóbbi időben. Honnan ered ez az ötlet, és konkrétan mik szerepelnek jelenleg és a jövőben a kínálatodban?

— Mint sokunkat, engem is választások sorozata vezetett az aktuális tevékenységemhez, igyekeztem észrevenni a jeleket, megérzés alapján dönteni. 2018 nyarán tapasztaltam meg az agyag formálhatóságát, mely rabul ejtett. Egy élethű diót sikerült megformáznom, amit a természetből vett formák követtek, majd rövid időn belül a portrészobrok. Az alkotásaim között vannak festmények, festett és mázas kerámiatárgyak, ékszerek, terrakottaszobrok. A jövőben szinte bármi lehetséges, ezekkel a művészeti ágakkal — egyelőre úgy érzem — nehezen tudok betelni.


Kornél alkotás közben

* Honnan tudja megszerezni egy fiatal azt a tudást, amely már-már régi mesterségnek számít?

— A szobrászathoz elsősorban a rajz- és a térérzék elengedhetetlen. A tudás „legegyszerűbben” egyetem vagy képzés segítségével szerezhető meg. Nehezebb dolog viszont segítőkész mesterembert találni, aki nem túl introvertált, és kész önzetlenül átadni a tudását, 100%-ban egy tanítványra koncentrálva. Nekem utóbbihoz volt szerencsém, ezúton is köszönöm Pintér Zsoltnak.

* Láttam néhány gyönyörű kézművesékszert, mely a te alkotásod. Ezek milyen anyagból készülnek?

— Az ékszereket a szobrászat egy kis mellékágaként kezelem. Egyelőre kísérletezem, de azt tapasztalom, hogy az emberek szeretik. A célom, hogy természetes anyagokkal dolgozzak, a felhasznált anyag ezért részlegesen mázazott kerámia és viaszolt pamutszál, illetve bőr. A mázmentes felületek a porózus tulajdonságuknak köszönhetően alkalmasak illóolaj párologtatására. A továbbiakban — mivel aranyműves végzettségem van — nemesfém hozzáadásán is gondolkozom.


Az erdő című kerámiafestmény

* Te vagy a termékeid fotósa is, és MKforma néven vállalkozást indítottál. Milyen terveid vannak? Kik a célközönséged?

— Nemrég készítettem el a weboldalamat is, ide töltöm fel a munkáimat. Több kategória található a honlapon, egyelőre ezeken belül fogok alkotni, de a használati tárgyak készítése is tervben van. A munkáim fő jellemzője, hogy egyikből sem készül másolat, tehát mindenből egy darab érhető el. Ebből adódik, hogy célközönségem az egyedi kézművestárgyak kedvelőiből áll. 

* Milyen használati tárgyak elkészítésére gondolsz?

— Bár a korongozás még várat magára, különféle más technikákkal készíthetőek korsók, bögrék, tálalószettek, párologtatók, lámpatestek stb. Ilyenekben gondolkodom. 

* Te mennyire vagy a kézművestárgyak vásárlója? Milyen értéket látsz bennük?

— Amikor tehetem, kerülöm a tömeggyártott termékeket, és igyekszem kézművesektől vásárolni, ezzel támogatva azokat, akik hasonló cipőben járnak. A mai időkben luxusnak számít kézművestárgyakkal körbevenni magunkat, viszont ezek merőben más kisugárzással bírnak, mint a gépekkel előállított társaik. 

Kornél munkái a www.mkforma.hu weboldalon tekinthetőek meg.


Festett terrakottakuvik

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..