home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Egy osztálytalálkozó emlékére
T. Sz. Eszter
2013.07.10.
LXVIII. évf. 28. szám
Egy osztálytalálkozó emlékére

Ötven évvel ezelőtt volt egy szép, keserédes, bánattal, kacajjal, zsibongással teli vidám, szép májusi napunk. Olyanok voltunk, mint egy hatalmas, tarka virágcsokor: majdnem felnőtten, büszkén, de azért kis szomorúsággal a lelkünkben léptünk ki az iskolánk kapuján.

Visszaemlékezve a kezdetekre: bizony szipogó, sírással küszködő kis emberpalánták, virágsarjak voltunk, az iskolában eltöltött idő azonban összekovácsolt bennünket. Tanítóink, tanáraink néha szigorú, máskor mókás nevelése segítségével szárba szökkentünk.
Megtanultuk, mi az összetartozás, mi a szeretet és a segítségnyújtás. Mire kivirágoztunk, már azon kaptam magam, hogy állok ünneplőben iskolám udvarán, és egyik-másik iskolatársamat ölelgetem, könnyeimen keresztül búcsúzom tőlük és második otthonomtól.
Kilépve az iskola kapuján egy láthatatlan szellő belefújt a gyönyörű tarka virágcsokrunkba, és röpített bennünket vágyaink-reményeink útján. Volt, akit álmai helyére sodort, és ott gyökeret eresztett, sikeres lett, másokat lápos területre vitt, de ki-ki nagy erővel küzdött álmai beteljesüléséért. Valahogy azért mégis mindannyian gyökeret vertünk. Voltak boldog óráink az évek során: esküvők, szép szerelmek, születések, rajongás az unokákért. De a bánattól sem kímélt meg bennünket a sors: fájdalmas betegségektől, temetésektől, szerelmi csalódásoktól, válásoktól. Az 50. osztálytalálkozónkra a szép tarka csokrunk megritkulva, megtépázva érkezett. Árván, búsan, deres fejjel, de szívünkben örömteljes ábrándozással léptünk be újra iskolánkba. A várt zsibongás azonban már nem a régi. Mint vonatkerekek csattogása, zakatol a fejemben, hogy talán nekem vagy neki ez lesz az utolsó… És a régi iskolakaput, amely talán már nem is olyan, mint egykoron, nem felemelt fejjel hagyjuk el, hanem lehorgasztott fővel, magunkba roskadva, de abban a reményben, hogy talán még egyszer sikerül újra látni egymást.
Egy dolog: a VIGASZ azért megmarad nekünk örökre, az, hogy volt egyszer egy életünk, csupa öröm, csupa báj, hatalmas gyönyörű tarka virágcsokor voltunk, s  van mire emlékezni.
Köszönöm mindnyájatoknak, hogy újra találkozhattunk, tartsátok meg emlékezetetekben ezt az összejövetelt, s néha gyújtsunk egy-egy gyertyát azokért a tanárainkért, osztálytársainkért, akik már nem lehetnek közöttünk.
 

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..