World music, azaz világzene. Egy nehezen megfogalmazható kategória. Hiszen mi is az a világzene? Minden nép saját népzenéje? A világ zenéje? Milyen zenéje van a világnak? Valami, ami se nem pop, se nem klasszikus zene, s nem is népzene, ám mindegyikből megjelenhetnek benne motívumok, de azért elsősorban a népzene stílusjegyei ismerhetőek fel benne.

Budapest pedig egy világváros, az utcákat járva a magyar szavak mellett elég sok oh, my god vagy lass uns nach rechts gehen és néhány bellissima is becsúszik. Illik tehát a világzene ebbe a nyüzsgő, kis metropoliszba. Hiszen érdekes mód nincs belőle túl sok. Világzenei koncertek vannak, több olyan helyszín is van, ahol rendszeresen találkozhatunk világzenei előadókkal, ám többnapos, fesztivál jellegű rendezvény a Ritmón kívül nem sok akad.

Chripkó Lili fotója

Én magam imádom a világzenét, általában ugyanis olyan gyöngyszemekre találok, amelyekből már többméteres láncot fűztem, és mindegyik új zenekargyöngy fényesen csillog rajta. Az az izgalmas a világzenében, hogy ellentétben, mondjuk, egy popzenei koncerttel, itt mindig érnek meglepetések, a hangzás, a hangulat, ez a zenei fúzió egészen máshogy hat élőben, mint egy lemezen. Ez az a műfaj, amelyet szerintem élőben érdemes hallgatni. Ezért ha van egy fesztivál, ahol a műfaj jeles képviselői lépnek fel, úgy vagyok vele, nem is igen készülök előtte, nem olvasok el mindent a zenekarokról, nem hallgatom végig a lemezeiket, és adok esélyt minden egyes zenésznek, együttesnek, legyen meglepetés, sodorjon le a zene a székemről, a padról, mozdítsa meg a lábamat, pendítsen meg ott a bordák fölötti piros szervemben is egy vékonyka húrt. A Budapest Ritmóra is befutottam hát, igaz, a négyből csak egy napot csíptem el, négy zenekar muzsikáját hallgattuk az Akvárium termeiben.

Divanhana (Chirpkó Lili fotója)

Nézzük szépen sorban: Divanhana. Egy boszniai zenekar, gyönyörűen csengő hangú énekesnővel, aki a sevdalinkák világába kalauzolt. Egy pici jazz, egy pici popzene és saját zenei hagyományuk. Csak azt sajnáltam, hogy nem mindenki értette a dalok szövegét, s ez akkor is eszembe jutott, amikor már egy másik koncerten ülve én magam voltam az, aki nem értette a fado nyelvét.

Ezzel a szép, portugál műfajjal bűvölte ugyanis közönségét Marta Miranda s két zenésztársa, akik közül a „nagybőgős” egy műanyag kannából készített hangszer egy szem húrját pengette, mellette ült a — személyében visszafogott, de hangjában egyáltalán nem az — gitáros, aki nélkül nincs fado. A jó kis magyar pálinka a portugálok torkát csak még jobban megnyitotta, úgyhogy forrósodott a hangulat, és valahogy így képzelem el azokat a portugáliai kis klubokat, ahol a fadók megszülettek és megszólalnak. Természetes hangzóhelyüket.

Liraz (Neményi Márton fotó)

Harmadikként a Random Trip koncertjét választottuk. Műfajokon átívelő improvizációs zenei formáció ez, mely 2008 végén született Delov Jávor vezetésével, s azóta kinőtte a kis klubokat, nagyszínpadok deszkáira cseperedett. Különleges koncert volt, hiszen minden a szemünk előtt született meg. Minden egyes dal. A zenészek is változtak, és a Budapest Ritmó-s csapatban közreműködött Palya Bea énekesnő, Borbély Mihály Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas klarinétos, szaxofonos, Lukács Miklós cimbalomművész, valamint Zentai Márk, a Mörk zenekar frontembere. Ebben az esetben elfogult vagyok, mert imádom, ahogy Zentai Márk énekel, s imádom, hogy imádja a funkyt.

Hogy valahol távolabb fejezzük be az estet, Izraelig kellett egy helyben vándorolni: Liraz lépett a színpadra, testhez tapadó tarka ruhában. Az izraeli—perzsa, női jogokért vehemensen harcoló énekesnő és zenekara a két ország zenéjét fűzte sajátosra, a ritmusok a keleti világba kalauzoltak el bennünket, erős zenei fűszerezés volt ez fülünknek, egyszerre csípett és balzsamozott, nem lehetett rá mozdulatlanul állni. 

Random Trip (Neményi Márton)

A koncertek végén — hangjegyekkel és élménnyel telve — már sajnáltam, hogy csak egy napra jöttem fel, és most kivételesen utólag kerestem rá a többi fellépőre, további gyöngyhalászást végezve. Álljon tehát itt a teljes névsor a zenekarokkal, halásszanak önök is: Lanou (Magyarország), Rođenice (Szerbia), Sophie Lukács (Magyarország, Kanada), Sekunda (Lengyelország), Times New Román (Magyarország), Tęgie Chłopy táncház, Besh o droM (Magyarország), Sutari (Lengyelország), Kalàscima (Olaszország), Ayom (BR/IT/ES/PT), Damir Imamović (Bosznia-Hercegovina), Amadou & Mariam (ML), Boi Akih (NL/GN/HU), António Zambujo (PT), Hannah James & Toby Kuhn (UK/FR).

A Ritmón az idén a koncertek mellett igen sok filmmel is készültek, volt showcase program, és helyszínt, illetve lehetőséget adtak hazai és nemzetközi szakembereknek a találkozásra. Konferenciaprogram is volt, ezúttal az európai kulturális fővárosok és az UNESCO zenei városok stratégiája volt a fő téma, a délutáni paneleken pedig a zene és a film keresztmetszete. Ez utóbbiban magyar és külföldi zenei filmfesztiválok képviselőivel, disztribútorokkal és sync szakemberekkel beszélgettek. A panelek után irányított networking és speed dating segítette az ismerkedést és az információcserét. A Budapest Ritmo programjának mindig is része volt a konferencia — ezzel szeretnék támogatni a hazai és a régiós szakembereket, a film- és a zeneipar összekapcsolódását. A fővárosi Ritmo-napok után pedig beindult a Ritmo Piknik, így Miskolc, Győr és Debrecen lakosai is kaptak egy szeletet a Ritmo kínálta programból.

Jövőre több napra megyek, abban már most biztos vagyok.