Az árvízvédelem, a csatornázás és a vízi közlekedés/szállítás fejlesztése a XIX. század második felében hangsúlyosan napirenden volt a déli megyék sürgős teendői között. Ezzel, munkájukból adódóan, mindenekelőtt a megyei vízépítőmérnökök és a vidéki ármentesítő társulatok foglalkoztak.

Ezeknél a munkálatoknál igen fontosak voltak a jó, ötletes és gazdaságilag elfogadható tervek, melyek kidolgozását szakemberekere bízták. Az egyik ilyen, korát megelőző, merész terveket készítő vízépítőmérnök volt Poroszkay Ignác (1819—1869), aki mint állami főmérnök egy ideig Torontál megye szolgálatában állott, s aki nyomtatott formában is az akkori közvélemény elé tárta csatornaépítési elképzeléseit. Közülük az egyik a bácskai Ferenc-csatorna meghosszabbítása volt Pestig. Poroszkay Ignác korai csatornaépítési javaslataival írta be nevét az érdemes műszaki alkotók aranykönyvébe.

Poroszkay Ignác

Életpályája a Tolna megyei Szilasról indult, ott született 1819. november 12-én, és Nagybecskereken, Torontál megye székhelyén zárult, 1869. november 9-én. Viszonylag fiatalon, ötvenéves korában vérhas végzett vele, és három gyereket hagyott maga után: Szidóniát, Bélát és Etelkát.

Bölcsészeti tanulmányait Vácon végezte, majd másfél évig Pesten jogot tanult, végül a pesti Institutum Geometricumban 1840-ben szerzett mérnöki oklevelet. Életét elejétől végéig a hangsúlyos szakmai kreativitás jellemezte. Ötletes javaslatai voltak, merész elképzelései, s csapongó képzeletének terveit szakmunkákban, nyomtatásban is megjelentette, gyakran felvállalva a kemény szakmai vitákat is kortársaival.

Még a reformkorban azzal vonta magára a figyelmet, hogy a tanterv módosítására buzdította a diákságot, és a minőségi mérnökképzésért, valamint a magyar szellemi élet fellendítéséért szállt síkra. Azt hangoztatta, hogy az ország önállóságának első feltétele a hazai ipar megteremtése. Elvei miatt már fiatalon többször meggyűlt a baja a hatóságokkal. 

Egyik munkájának címlapja

Pályafutásának elején, Pest megye mérnökeként, egy merész csatornázási tervével vonta magára a nádor figyelmét, aki csakhamar kinevezte a bácsi kincstári uradalom úrbéri mérnökévé. Pályafutása tehát a déli végeken folytatódott, miután Zomborba kapott kinevezést. Mint Kalapis Zoltán írja, ott valóságosan elbűvölte a Ferenc-csatorna: „Kiss József nagy művének, a Ferenc-csatornának a közelsége teljesen megigézte a fiatal vízimérnököt, s arra ösztönözte, hogy tervet készítsen meghosszabbítására »Bezdánytól Pestig«.” Merész elképzelését először 1846-ban a Hetilap című újságban tárta a nyilvánosság elé (A bácsi csatorna könnyen hosszabbítható Pestig), egy évre rá pedig már egy hosszú tanulmányt is készített erről a projektumáról, annak technikai részleteivel és az általa elképzelt hosszabbítási térképpel (A Ferencz-csatorna Pestig hosszabbításának hasznai…). Nagy tervének megvalósításával nemcsak a hatalmas kiterjedésű mocsarak lecsapolását és sokhektárnyi termőföld öntözését akarta elérni, hanem jelentősen olcsóbbá is akarta tenni a folyami szállítást.

Hogy megérthessük Poroszkay angazsálódását a Ferenc-csatorna körül, ismernünk kell azokat a körülményeket is, amelyek (közvetlenül a szabadságharc kitörése előtt) a csatorna üzemelését jellemezték. Nos, a XIX. század legelején a Ferenc-csatorna kiépítése húsz-harminc nappal rövidítette le a hajók útját, és csakhamar igen nyereségesnek is bizonyult. Már használatának első évében — noha a használati díja eléggé borsos volt, mégis megérte a hajósoknak, hogy arrafelé hajózzanak. Az első években átlagosan 670, 100 000 tonna teherrel megrakott és 310 üres hajó haladt át rajta. Sokféle árut szállítottak a Ferenc-csatornán, de főként gabonát. A csatornát működtető társaság huszonöt év alatt összesen 20 millió forint bevételre tett szert, tehát a 4 milliós befektetés tekintélyes hasznot hozott. Ám idővel megmutatkoztak a csatorna gyengéi is: az 1820-as évek elejére már eliszaposodott a monostorszegi Duna-ág, majd a kezdő szakasza is, s a vízmélység csökkenése is sok gondot okozott. A csatornát, mely mint vízi út már lassan használhatatlanná vált, a kincstár sem akarta átvenni, s az ország közvéleményében egyre nagyobb vita bontakozott ki arról, mi is legyen a sorsa. Voltak, akik azt javasolták, hogy tömjék be a medrét, hiszen a lassan csordogáló iszapos víz esetleg légszennyeződés előidézője meg járványbetegségek terjesztője lehet. De voltak konstruktív javaslatok is arra nézve, hogy mit kellene vele csinálni. Itt lépett színre Poroszkay Ignác azzal az ötletével, hogy a Duna mellék- és holtágainak felhasználásával a Ferenc-csatornát egészen Pestig kellene meghosszabbítani. Nemcsak a hajózás, hanem jórészt az ármentesítés miatt is. Mint Nebojszki László pontosítja, Poroszkay „a Ferenc-csatorna bezdáni részétől kiindulóan a Baracskai-Dunán át, majd a bajai Sugovicán keresztül (az ottani mocsarak víztesteinek felhasználásával) tulajdonképpen egy Pest megyei Duna-völgyi csatorna építését javasolta, amely a ráckevei-soroksári Duna-ághoz csatlakozva érte volna el Pestet”.

A Ferenc-csatorna Pestig való meghosszabbításának terve (1847)

Javaslatát azonban, melyet többször is beterjesztett az illetékeseknek, rendre elvetették.

Tervének realizálásába a történelem is beleszólt: kitört a szabadságharc, utána pedig a Bach-korszak sem igen kedvezett az effajta nagyszabású vállalkozásnak. Nem sokkal a halála előtt keserűséggel állapíthatta meg: „Húsz éve ólta fejtegetem a Ferenc-csatorna hosszabbításának hasznát, fájdalom, mindeddig sikertelenül.”

Életében sajnos nem is sikerült valóra váltania a Duna-völgyi csatorna nevű tervét. Az jóval később (és csak részben) valósult meg, 1925 és 1931 között, az általa javasolt vonalon, de ezúttal a kiindulópont nem Bezdán volt, hanem Baja. A csekély vízmennyisége miatt a nép csak Átok-csatornának nevezte művét.

Vízimérnöki pályafutásának fontos állomáshelye volt Nagybecskerek, Torontál vármegye székhelye, ahol az 1860-as évek elején telepedett meg családjával. Ott is munkájával szerzett magának tekintélyt: 1864-ben kidolgozta Torontál vármegye ármentesítő csatornáinak tervét, és tevékenységének elismeréseként 1867-ben a megye főmérnökévé választották. A Béga menti városban tovább folytatta szakirodalmi munkásságát, és néhány kötete/füzete Nagybecskereken jelent meg nyomtatásban.

Nemcsak a folyami hajózás témaköre foglalkoztatta, hanem a vasúti szállítás, valamint az olcsó vasúti hálózat kiépítése is. Néhány kötete/füzete a XIX. század második felében Nagybecskereken jelent meg: Mint lehetne Pestet job levegővel és job kutakkal ellátni, Mellette búzakereskedésünket lisztkereskedéssé átalakítani? Egyszersmint az alsó Duna balpartján 400,000 hold mocsárt lecsapolni, 600,000 holdat öntöztetni, egy million holdat árvíz ellen mentesíteni? és mi hatása volna ily fejlődésnek az alföldi vasút irányára? Nagy-Becskerek, 1863; Észrevételek. Nagy-Becskerek, 1865; Hasznos volna-e Pest városát körülcsatornázni? Nagy-Becskerek, 1866; Vélemény Magyarország vasúthálózati tervéről. Pest-, Bács- és Torontál megyék szempontjából. Egy térképpel. Nagy-Becskerek, 1867; Felelet Nagy-Becskerek város közönségének vasúti emlékiratára. Nagy-Becskerek, 1867; Melyik csatorna volna hosszabb és mint lehetne hasznosabb és mint lehetne olcsó és tartósabb vasutakat építeni. Nagy-Becskerek, 1868. Ezek a felsorolt munkák is szemléltetik, milyen országos és térségi vízügyi és vasútügyi problémák foglalkoztatták vízimérnökünket a XIX. század második felében, aki e gondok megoldására részletes terveket dolgozott ki. Sajnos, ereje teljében a vérhas szakította félbe pályafutását.

Munkáit, elképzeléseit a kortárs mérnökök közül sokan bírálták és ellenezték, ahogyan ő is kíméletlenül bírálta kollégái egyes elképzeléseit. Mondhatnánk azt is, hogy vízügyi, szakmai ügyekben örök ellenzékinek számított, de volt, hogy az idő őt igazolta. Így történt az úgynevezett pesti övcsatorna kiépítési tervével kapcsolatban is, melynek fő szószólója akkortájt Reitter Ferenc és Táncsics Mihály volt. Mint Szepessy Géza írja, Poroszkay „vadul ellenezte a Pest–Szeged csatornát és a pesti övcsatornát szamárságnak nevezte. Röpiratokat adott ki és hetet-havat összehordott, csakhogy ellenlábas legyen. És ami a legszomorúbb: neki a negatív embernek lett igaza: nem valósult meg sem a pesti övcsatorna, sem a Pest-Szeged csatorna, bár az utóbbinak a kivitelezése megváltoztatta volna az Alföld klímáját és mezőgazdasági lehetőségeit. Poroszkay is készített terveket, de ez elsősorban Bezdán-Soroksári-csatorna néven került bemutatásra. A terv fantaszta volt, kiterjedt a Baltikumra és még Gibraltál is szerepelt benne.”

Poroszkay a magyar vízépítés történetének jeles alkotója volt, méghozzá abban az időszakban, amikor a mérnöki tudomány önálló lábra kezdett állni. Mérnöki munkáját mindenekfelett szerette, és kitartóan művelte magát. Korának kiemelkedő vízimérnökeihez (Vásárhelyi Pál, Vedres István, Képessy József) hasonlóan Poroszkay is érezte a magyar folyamrendszer szabályozásának és csatornázásának fontosságát.

Néha napokig töprengett tervei felett, egy-egy konkrét műszaki terv lehetséges kivitelezésén és annak társadalmi előnyein. Kidolgozott munkái közül a szakirodalom a Ferenc-csatorna meghosszabbításának komplex tervjavaslatát tartja kiemelésre érdemesnek. Azt a tervet, amelyet az illetékes kormánykörök annak idején nem támogattak. Ám annak egyes elemei a halála után mégis megvalósultak.

Forrás: Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái (https://mek.oszk.hu/03600/03630/html/); Kalapis Zoltán: Életrajzi kalauz III. Forum Könyvkiadó, Újvidék, 2003, 49—50.; Színházi Látcső, 1863. jún. 13.; Kalauz, 1863. jún. 14.; Gazdasági Lapok, 1864. jan. 6., jan. 13.; Pesti Hírnök, 1865. febr. 28.; Magyarország és a Nagyvilág, 1870. 4. sz.; Pesti Napló, 1906. szept. 27.; Kárpátmedence, 1943. jan. 1.; Pest Megyei Hírlap, 1974. nov. 10.; Természet világa, 1988. márc. 1.; Budapest, 1988., 10. sz.; Élet és Tudomány, 2001., 11. sz.; Bajai Honpolgár, 2018. március.