Nem ő volt az első, aki a nagybecskerekiek közül a XIX. század végén és a XX. század elején nemzetközi, tudományos karriert futott be, s ugyancsak nem ő az egyetlen, akiről szülővárosában már régen megfeledkeztek. Guttmann Oszkár (1855—1910) vegyészmérnök fényes, kilombosodó pályafutása Nagybecskerekről, Torontál megye székhelyéről indult, ahol családja már a XVIII. század derekától tekintélyes, megbecsült tagja volt a zsidó közösségnek, s egyike a legrégibb becskereki zsidó családoknak. 

Itt végezte el Guttmann a gimnázium első négy osztályát: a nagybecskereki piarista gimnázium épülete

Furcsa fintora a sorsnak, hogy a történelem nem is egy, hanem (legalább) négy Guttmann Oszkár közéleti szereplését tartja számon, akik között akad bankár, tornász, sőt zeneszerző is. Nos, a mi Guttmann Oszkárunk a Béga menti városban született 1855. február 24-én, pályája pedig élete delén egy váratlan, szerencsétlen kocsibaleset következtében Brüsszelben ért véget 1909. augusztus 2-án. Hampsteadben helyezték örök nyugalomra.

Viszonylag fiatalon vesztette el őt a tudományos világ, alig ötvenöt évesen. S mintha érezte volna, hogy életpályája nem lesz túl hosszú, fáradhatatlanul dolgozott, alkotott sikeresen, és több területen is megmutatta tehetségét. De igazán a robbanóanyagok világába „robbant be”, s ott alapozta meg nagy nemzetközi tekintélyét. A halála kapcsán megjelent méltatásokban olvassuk, hogy „már régebb idő óta külföldön, Angliában működött, és szakértelmével előkelő, sőt vezető állást foglalt el a robbantó technikában, s ezzel elismerést, jó hírnevet, sőt dicsőséget szerzett a magyar kémikus világnak”. A robbanóanyagok vonatkozásában kiemelt szaktekintélynek számított, és hírnevét szakkönyveivel, szakcikkeivel is öregbítette, több robbanóanyag-gyártó, vegyipari üzemben pedig értékes újításokat és fejlesztéseket vezetett be.

Tanulmányait még szülővárosában, Nagybecskereken kezdte meg a Piarista Rend vezetése alatt álló (akkor még négyosztályos) algimnáziumban, melynek első osztályába az 1864/65-ös tanévben iratkozott be. Ötvennégy tanulója volt az osztálynak, és iskolatársának mondhatta többek között ifj. Oldal Istvánt, a jeles fényképészt meg Mihálovits Ödön ügyvédet, Torontál megye későbbi alügyészét is. Tanulmányi előmenetele a négy év alatt kitűnő volt, noha történelemből, matematikából és földrajzból nem volt kitűnő osztályzata. Az 1867/68. évi, gimnáziumi Értesítő tanúsága szerint az akkor már negyedikes tanuló mint „nem magyar ajkú” a magyar nyelvben tett előmeneteléért kiérdemelte a Fekésházy Mihály-féle alapítvány jutalmát. Emellett beszélte még a francia, a német, az angol és a szerb nyelvet is.

Egyik munkájának címlapja

A becskereki algimnázium negyedik osztályának elvégzése után (nem tudni ugyan, hogy mi okból) egy rövid kényszerszünet állt be iskoláztatásában, majd neve 1870-ben a budapesti Kereskedelmi Akadémia Értesítőjében bukkant fel ismét, ahová a nagybecskereki Napholz Gyulával és Pollák Gyulával meg több más bánáti tanulóval együtt iratkozott be. Őt akkor a közép B osztályban találjuk, ahol sorrendben a 22. tanulóként volt feltüntetve mint „Guttmann Oszkár N-Becskerekről”. A rendelkezésünkre álló források arra utalnak, hogy őt a családja eredetileg a kereskedelmi pályára készítette, s nyilván ezért állapodott meg átmenetileg a budapesti Kereskedelmi Akadémián. Ám csakhamar „a kémia stúdiumára és a különböző technikai foglalkozásokra adta magát”.

Pályafutása Bécsben bontakozott ki a vegyészmérnöki diplomájának megszerzése után, pontosabban Ausztria-szerte és Magyarországon. Először egy cerezingyárban alkalmazták, majd 1878-ban egy ideig a Sankt Lambrecht-i dinamitgyárban dolgozott, utána a Lederer Sándor tulajdonában levő salgótarjáni lőporgyár igazgatói tisztségét töltötte be. 1881-ben egy Budapesten létesítendő lőporgyár felszerelésével bízták meg, azután pedig egy puskagyapotgyárban dolgozott. Néhány évvel később, 1884-ben már a svájci Isletenben, a Nobel-féle dinamitgyárban találjuk, mely akkor a Szent Gotthárd-alagút építéséhez szállította a robbanóanyagot, ezzel egy időben pedig az aviglianai Nobel-dinamitgyárat is irányította.

Az Egyesült Királysággal 1883-ban került kapcsolatba, amikor körbejárta az ottani robbanóanyaggyárakat, s a tapasztaltakról a Dingler’s Polytechnic Journalban meg az Építési Iparban számolt be. 1883 májusában adták hírül a lapok, hogy „magyar szakértőt hívott meg egy londoni robbantó-szergyár igazgatósága, hogy a gyárt, mely eddig nem igen tudott eredményeket felmutatni, rendezze és szervezze. Az illető (Guttmann Oszkár) elfogadta a meghívást és már el is utazott Londonba.” Végezetül 1887-ben ott telepedett meg, ahol egy igen tekintélyes „vegyészeti irodát” alapított. Mint „technikai tanácsadó”, azaz tanácsadó mérnök rendkívül élénk, sikerdús és sokoldalú tevékenységet fejtett ki nemcsak az Egyesült Királyságban, hanem Európában és Amerikában is. Hamarosan a robbanóanyaggyártás első számú szaktekintélye lett, számos cég és üzem kérte ki hozzáértő, szakmai tanácsait, s a szakemberek körében is nagy tekintélyt vívott ki magának. A XIX. század végén a „robbantószer-gyárak” egész sorát építette ki Angliában, Németországban, Oroszországban, Olaszországban, az Egyesült Államokban, Ausztráliában, Mexikóban, és egyebek között ezzel alapozta meg nemzetközi hírét és tekintélyét. Ő építette meg Hayle-ben (Cornwall) a National Explosives Works robbanóanyagüzemet. Nagy-Britanniában csakhamar vezető robbanóanyag-szakértő lett, mérnöki cégének tanácsaira pedig, szűkebb szakterületével kapcsolatosan, Európa több országa is igényt tartott. Sőt, szakmai véleményét peres és vitás ügyekben időnként a londoni bíróság is kikérte.

Túlzsúfolt idejének egy részét találmányaira fordította. Guttmann maga dolgozott ki vegyi eljárásokat, például a kénsav sűrítésére és a salétromsav előállításának javítására, emellett számos bejegyzett szabadalma is volt. Úttörő kísérleteket végzett a nitro-cellulóz előállításával kapcsolatosan. Innovációi a robbanóanyaggyártás biztonságának növelését célozták, s azokat mindenki számára hozzáférhetővé tette. Méltatói szerint tudományos munkásságának legmaradandóbb része a robbanóanyag-ipar témaköréhez kapcsolódó munkái, könyvei, dolgozatai és előadásai voltak, melyek ma is becses forrásmunkák. Számos német és angol nyelvű szakmunkát jelentetett meg, melyek közül messze kimagaslik Monumenta pulveris pyrii című műve, mely 1906-ban Londonban jelent meg — a robbanóanyagok történetét írta meg benne. Megszállott kutatóként hatalmas szakkönyvtárat hozott létre, s a szakemberek véleménye szerint „Guttmann birtokolta a robbanóanyagok történetének egyik legnagyobb könyvtárát”. 1911-ben fia, Leó e könyv- és kéziratgyűjteményt eladta Pierre S. du Pontnak, melyet azután a Hagley Könyvtár szerzett meg 1961-ben. Nevezetes és hiánypótló munka volt a Bécsben (magyar és német nyelven) 1881-ben megjelentetett Magyar bánya-kalauz. Műveinek tartós becsét bizonyítja, hogy a Handbuch der Sprengarbeit című művét 2001-ben hasonmás kiadásban ismét megjelentették, akárcsak 2018-ban a Die Industrie Der Explosivstoffe Classic című munkáját.

Számos vegyipari társaság választotta őt tagjai közé. A többi közt a londoni Institut of Chemistry alelnöke volt, a Society of Chemical Industry tagja, a Magyar Mérnök- és Építész-Egylet (kémiai szakosztályának) rendes tagja (ahol időnként előadást is tartott), valamint a Császári és Királyi Országos Földtani Intézet levelezője is. Kortársai szerint rokonszenves egyéniség volt, kiválóan nemes, humánus gondolkozású és kedves, lebilincselő modorú. Viszonylag gyorsan a legkiválóbb vegyészek közé emelkedett, s a világ legtekintélyesebb vegyészeti szaklapjainak munkatársa volt, a magyar Vegyészeti Lapok időnkénti cikkírója is. Szakmai sikerei mellett szabadkőművességgel is foglalkozott, ugyancsak sikeresen. Az 1880-as években a budapesti Könyves Kálmán Páholy vette fel tagjai közé, majd később a londoni (238. számú) Pilgrim Szabadkőműves Páholy főmestere lett. Korabeli értékelés szerint „Angliában egyike volt a legbuzgóbb, a legmunkásabb szabadkőműveseknek”.

Hazájához — s ezt több adat is bizonyítja — mindig ragaszkodott. Így 1909 májusának végén az alkalmazott kémia Londonban megrendezett VII. nemzetközi kongresszusa kapcsán Guttmann vacsorát adott a kongresszus magyar tagjainak tiszteletére. Néhány nappal később pedig két érdekes tanulmányi kirándulást (gyárlátogatást) is szervezett számukra Becktonba és Newcastle-be.

Guttmann-nak három gyermeke volt: egy leánya és két fia. Az egyik fiú, dr. Guttmann Leó apja nyomdokain haladva a kanadai Kingstonban volt vegytantanár, a másik, Guttmann Camillo pedig egy nagy, angol gyárnak volt az első kémikusa. Ők ketten vezették tovább Londonban az Oscar Guttmann & Sons céget, azaz apjuk mérnöki és kémiai tanácsadó irodáját.

Forrás: A Nagybecskereki Római Katholikus Al-Gymnasium ifjúságának Érdemsorozata az 1864/65. tanév második felében. Nagy-Becskerek, Pleitz, 1865; A Kegyes Tanítórendiek vezérlete alatt álló Nagy-Becskereki Római Katolikus Real-Gymnasium ifjúságának Érdemsorozata az 1867/8. tanévben. Nagy-Becskerek, 1868; Friedrich Körner: Programm der Pester Handels-Akademie für das schuljahr 1870/71. Pest, 1870; Ujváry Péter (szerk.): Zsidó Lexikon. Budapest, 1929; Bányászati és Kohászati Lapok, 1881. jan. 15.; Az Építési Ipar, 1881. febr. 6., 1883. nov. 11.; Magyar Hírnök, 1882. máj. 18.; Pesti Hírlap, 1883. máj. 18.; Fővárosi Lapok, 1883. máj. 19.; Kelet, 1909. dec. 15., 1910. aug. 1.; Magyar Ipar, 1882. dec. 20., 1910. aug. 14., 1910. dec. 11.; Építő Ipar, 1910. aug. 21.; Vegyészeti Lapok, 1909. márc. 5., 1909. márc. 20., 1909. máj. 20., 1909. jún. 20., 1909. szept. 20., 1909. okt. 20.; internetes forrás: Oscar Guttmann nmrs.org.uk/resources/obituaries-of-members/9/oscar-guttmann letöltve: 2025. jan. 6.