Beszélgetésünk egy olyan, egyre gubancolódó időrengetegben készült, amelyben kapaszkodók nélkül aligha lehetséges működőképesnek maradni. Hosszú távon meg főleg nem. Szóval, hobbi. Illetve mégsem teljesen az. Inkább egy életforma, melyet lassacskán az idősebb generációk képviselői egyre inkább elhagyogatnak. Mármint falun. Mert a többi településformán a haszonállatok tartását a szabályzat legfeljebb ha megtűri. Elvégre ott vannak a boltok, minek cifrázni? Nemde?

— Már kiskorom óta sziklaszilárd meggyőződésem, hogy életem csupán jószágtartással kiegészítve lehet kerek egész. Míg idehaza jártam iskolába, mindezzel nem volt semmi gond, viszont beiratkozva a középsuliba azért mégsem vihettem magammal kicsiny farmunkat. Az újabb fordulat a tavasznyíláskor reánk zuhanó vírushelyzet idején következett be, lévén a távoktatás órarendje kedvenc időtöltésemhez is hagyott elegendő teret. Hazaérkezésem idején két kecskénk is vemhes volt.

A gidák azóta már régen önállóak, és kellően szemtelenek is. Hiszen elég csak egy óvatlan pillanat a fiatal gazda részéről, máris a kerti legelőjük közepén lévő sárgabarackfa-csemete leveleit tépegetik. Apropó, legeltetés. Elengedhetetlen tényező sok-sok szempontból. Jut számukra persze abrak is. Akárcsak az idősebb kecskéknek, melyek közül kettő fejős. Egy újabb, naponta kétszer is elvégzendő feladat. Mármint a fejés, mely ugyancsak Ábel hatáskörébe tartozik. Alkalomadtán, mert időről időre azért az osztálytársakat is illik felkeresni néhány „szabadnap” erejéig, ilyenkor az állatok szükségleteire az apa és a fivér visel gondot.

— Szeretem az állatokat, ebből adódóan pedig a félnyolcas korán kelés sem annyira vészes — jegyzi meg derűsen Ábel. Jobban belegondolva, a többi, érdeklődésének korábban választott tárgyához, az asztali citerához, a helytörténeti és történelmi dolgok ízlelgetéséhez is ugyanennyire bizakodóan és alapossággal állt hozzá. Mint mondja, ez utóbbiak ma is megvannak, mindössze kevesebb időt tud rájuk fordítani. A március óta tartó kényszerállapot egy fészekaljnyi kacsatojást is sikeresen kiköltetett. Ábel mindezeken kívül kertészkedik is, a lehető legminimálisabbra csökkentve a kártevők elleni vegyszerek használatát. A permetezés helyett inkább biológiai szövetségeseket alkalmaz, gyakorlatba ültetve az ökológiai tantárgyórákon annak idején elhangzott elméleteket.

— Mint minden tej, a kecsketej is érzékeny portéka. Sokan nem szeretik, de ez általában előítélet kérdése. A rendszeres legeltetés, az adalékok, a minőségi szénázás és abrakolás mellett az almok tisztaságára is gondosan ügyelek. Állatorvos sajnos nincs a falunkban, viszont az enyhébb esetekkel mi is megbirkózunk. Sóslórommal, birsalmalevéllel, állatpatikában vásárolt gyógyszerekkel. Igyekszem feltalálni magam, de olykor egy-két osztálytársammal is folytatok szakmai konzultációt. 

Legeltetési pillanatkép (a szerző felvétele)

Ábel tehát mégsem csodabogár, ráadásul még pályát tévesztett legényke sem! Ez utóbbi megfogalmazástól pedig egyenesen elhatárolódik.

— A legelső évben, amikor még csak egy fejőskecskénk volt, nemigen árusítottuk a tejet. Most más a helyzet. Erősebb napokon akár 8 liter is összegyűlik, melyet aztán tej és tejtermék formájában értékesítünk. A húst meg, mert olykor a vágást is be kell vállalnunk, elmérjük. Szóval, változatos egy foglalatosság ez. Pályámat tudatosan választottam, ahogy a hobbimat is. Meggyőződéssel. Úgy érzem, bármelyiket is dobnám ki az életemből, a helyén keletkező űrt semmi mással nem tudnám betölteni. Hiszem, hogy mindez a majdani munkába állásom után sem fog lényegesen változni. S még valami: én idehaza vagyok itthon, és jövőmet is itt képzelem el, lehetőleg minél közelebb a szülőfalumhoz. Szakmástul, hobbistul. Ha csak egyetlenegy mód lesz rá. S remélem, lesz.