Tápai Martina (színész, Koca Anyó): — Nem volt nehéz eljátszanom ezt a karaktert. Rövid, könnyen megtanulható mondataim vannak, a hozzá tartozó játékot is gyorsan, szinte ösztönösen sikerült megtalálnom, kialakítanom. A nagykikindai társulatba nem volt nehéz beilleszkednem, mert szinte mindenkit ismertem. Most Szajánban élek, onnan jártam és járok a próbákra. A korábbi években Kisoroszon is színészkedtem. Több szerepem volt már, de nagyon szeretném a jövőben eljátszani a Tótékból Ágikát, a postás szerepét játszottam ugyanis tavaly.

Gyuránki Norbert (színész, Mangalicza Úr): — Ez volt az első szerepem a felnőttcsoportban. A szöveget nem volt nehéz megtanulnom, de játszani igen. A szereptől kezdetben féltem, de idővel rájöttem, hogy nem fontos annyira a szövegre koncentrálni. Otthon, Nagykikindán sokkal jobban izgultam, mert tudtam, hogy az ismerőseim, a barátaim, a családom is nézni fogja az előadást. A jövőben is szeretnék színészkedni.

Tombácz Imre (színész, Yorkshire Úr): — Három éve játszom Nagykikindán. Kisoroszon élek, korábban ott színészkedtem. Az idei szereplés, próbafolyamat nehezebb volt a vírushelyzet miatt. Többször le kellett állnunk a próbákkal. Nekem jobban tetszik, ha kevesebb a szereplő, nem félek a sok szövegtől. Álomszerepem talán Marcus Antonius, de úgy érzem, annak nagyon kicsi az esélye, hogy azt valaha is eljátszhatom.

Csíkos Dávid (színész, Kóbor Blöki): — Nincs sok szövegem, inkább csak versecskéket mondogatok. Valójában az a feladatom, hogy kutyaként kinevessem a többieket, a disznókat, mert tudom, mi vár rájuk. Néptáncos vagyok már tíz éve, úgyhogy a színpad nem volt idegen tőlem. De persze a színészkedés nehezebb. Hosszabb ideig vagyunk a nézők előtt, és könnyebben észreveszik a hibákat. Féltem, hogy elrontom.

Budai József (színész, Cornwall Úr): — Negyven éve színészkedem már Nagykikindán. A mostani darab nekem nehéz volt, mert folyamatosan a színpadon kell lennünk, ez az én koromban már megterhelő. Egy szusszanásnyi időre sem mehettem a függöny mögé. Fiatalabb koromban nemcsak az én szövegemet tudtam, hanem a többiekét is. Hát ez mostanra megváltozott… Több rendezővel dolgoztam már (Barácius Zoltán, Kovács Frigyes, Lepár Ferenc, Király Sándor), amiért nagyon szerencsésnek érzem magam, mert sokat tanulhattam tőlük. Eddig minden szerepet elvállaltam, s amíg felkérnek rá, szeretnék is játszani, ez a hobbim, mely erőt ad, szórakoztat.

Fazekas Vivien (súgó): — Először vagyok súgó. Eleinte folyamatosan olvastam fennhangon a szöveget, később csak azokat a részeket, amelyekben többször hibáztak a színészek. De minél többet játsszuk a darabot, annál kevesebb a dolgom. Az egész szöveget kívülről tudom. A jövőben is szeretnék súgó maradni, esetleg ha nagyon nagy szükség lenne, csak akkor szerepelnék.

Király Sándor (a József Attila Színtársulat vezetője és rendezője): — 2013 óta rendezek. Már nyolc darabot sikerült színre vinnünk a felnőttcsapattal, és öt színjátékot a gyerekcsoporttal. Nekem a legnagyobb nehézséget a szövegkeresés okozza. Ebben természetesen mások is segítenek, de 90%-ban én szoktam rátalálni a megfelelő szövegre. Azokat szeretem, amelyeket még nem sokan játszottak, vagy még senki… Ilyen volt például egy régebbi darabunk, Regős Jánosnak a Piroska című tragikus bohózata. Az idei indulás nem volt egyszerű. Idejében kiválasztottam a szöveget, a szereplők is megvoltak, de egészségügyi problémáim miatt (műtéten estem át) szünetelni kellett az előadás készítésével. Később a próbákat is csak nehézkesen oldhattuk meg, mert a színészeim több helyről, településről valók, sokan munkaviszonyban állnak, úgyhogy nagyon nehéz volt időt szakítani a próbára. Emiatt sokat kellett a szövegből húznom, de megbeszéltük, hogy idővel megpróbálok majd visszacsempészni részeket. Most 50-55 percesre sikeredett az előadásunk. A díszletet illetően minimalista vagyok, ez egy utazó díszlet, mert egy kocsi csomagtartójába is belefér. Fontosnak tartom, hogy minél több helyre eljussunk a színdarabokkal. Sőt, nem is muszáj színpadon eljátszani, szerepeltünk már kocsmában, iskolai tantermekben is. Két fiatal színészünk van, és a súgónk is fiatalkorú. Korábban már dolgoztam velük gyerekelőadásokban. Hiszem azt, hogy két év múlva már harcedzett színészekké válnak. A társulatunkban azt szeretem, hogy mindenki egyenrangú, meghallgatjuk egymás véleményét, észrevételét. Mindig olyan darabokat választok, amelyeknek mögöttes értelmük van, nem csak az, amit a színpadon látnak a nézők. A mostani darabunk egy bizonyos forradalomról szól, meg annak a melléktermékéről, hogy kiből lesz áldozat, s ki marad fenn… Ez bármelyik idősíkba, korba beilleszthető… A bemutató után felhívott egy kedves tanítónő, hogy egész este a színdarabon gondolkodott. Ennek nagyon örültem, mert ez is a cél, hogy a közönség rágódjon a mű üzenetén.

Egy különleges színjátékot nézhetett meg a közönség, egy disznójátékot, mely disznóöléssel végződött. De hogy volt-e disznótor is, az maradjon titok. Aki teheti, nézze meg az előadást.

A felvételek forrása: Facebook