home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Egy kreatív zseni: Stan Lee
Brasnyó Zoltán
2018.12.03.
LXXIII. évf. 47. szám
Egy kreatív zseni: Stan Lee

Kilencvenöt évesen meghalt Stan Lee, a Marvel-képregények kiadójának exelnöke, a képregény-történelem egyik, ha nem a legfontosabb alakja. Pókember, Thor, a Fekete Párduc vagy az X-men karakterek egyik fő alkotóját és kitalálóját november 12-én szállították kórházba Los Angeles-i otthonából, de már nem tudták megmenteni az életét.

Stan Lee a Marvel Comics vezéralakja volt, aki grafikusként, történetíróként és szerkesztőként is folyamatosan dolgozott. A kisvállalkozásból indult Marvel Comicsot pedig minden idők legsikeresebb képregénykiadójává tette. Jack Kirbyvel alkották meg például a Fantasztikus Négyes karaktereit is, valamint Thort és Hulkot is. Steve Ditkóval végzett közös munkája eredményeként született meg minden idők egyik legnépszerűbb képregényfigurája, Pókember is. Bill Everett-tel hívták életre Daredevilt, azaz magyar nevén a Fenegyereket. Később jöttek a Marvel-filmek, a szórakoztatóipar egyéb területei, majd az igazi képregényfilmes aranykor 2009 után: ekkor vásárolta fel ugyanis a Disney a Marvel Entertainmentet, 2012-ben pedig megérkezett a Bosszúállók.

A siker azóta megállíthatatlan, a mozibevételek minden bemutatott filmnél folyamatosan szárnyaltak. Stan Lee boldog és életvidám alakja pedig ezeket az alkotásokat is meghatározta: ahogy annak idején Alfred Hitchcock, ő is felbukkant egy-egy mondat vagy jelenet erejéig szinte az összes Marvel-filmben. Érdekes tény Stan Leevel kapcsolatban, hogy amellett, hogy elszánt polgárjogi aktivista volt, neki köszönhetjük, hogy a ’70-es években a képregények történetszálai már nemcsak a gyerekek lelki világához álltak közel, hanem felnőttes, jóval komolyabb témák is bekerültek a hősök kalandjainak sorába. Emellett azt is neki köszönhetjük, hogy meghonosodott a szuperhősök „két oldala”, vagyis az emberi, gyarló személyiség is ugyanolyan jelentőséget kapott, mint a szupererővel felvértezett hős. Ettől a karakterek komplexebb, hihetőbb és emberibb alakot öltöttek, ami csak tovább növelte népszerűségüket.

Stan Lee a Chicago Tribune-nek kilencvenegy évesen adott interjút, melyben elmondta, hogy hosszú éveken át haszontalan hobbiként tekintett a munkájára, körülötte ugyanis kutatóorvosok és építészek alkottak szakmájukban maradandót, emiatt pedig kisebbségi érzés gyötörte. Úgy vélte, a fiktív történeteket, melyek kosztümös hősök „őrültségeiről” szólnak, nem lehet komolyan venni — az évek viszont mégis azt igazolták, hogy az emberek azonosulni tudtak ezekkel a karakterekkel, a szórakoztatóipar pedig olyasmi, amiért mégiscsak érdemes élni. Aggályait és időnként feltörő egzisztenciális válságát viszont megcáfolta a XX. század utolsó néhány évtizede: Stan Lee mára a populáris kultúra meghatározó alakja lett, akinek Hugh Hefnerhez mérhető a hatása, leginkább persze az Egyesült Államokban. Ettől függetlenül viszont egyedi látásmódja az európai képregénykultúrában is gyökeret vert.

A következő Marvel-filmben, a Marvel Kapitányban biztosan láthatjuk majd őt, sőt, a Russo testvérek is megerősítették, hogy a Végtelen háború forgatásával egyidejűleg A Hangya és a Darázsban, sőt, a Bosszúállók 4-ben látható cameo jelenetét is már korábban rögzítették. Stan Lee ugyanis nagyon utált repülni, így mivel már elutazott a forgatásra, egy füst alatt több cameo jelenetet is felvettek vele.

Természetesen hollywoodi sztárok és képregényrajzolók/-írók százai mondtak köszönetet Stan Leenek a közösségi oldalakon. Hugh Jackman, azaz Rozsomák (az újabb magyar fordításokban Farkas) karakterének megformálója a következőt írta: „Egy kreatív zsenit veszítettünk el. Stan Lee egy úttörő erő volt a szuperhős-univerzumban. Büszke vagyok, hogy kismértékben részt vehettem az örökségében, és hogy segíthettem életre kelteni az egyik karakterét.” Mark Hamill, a Star Wars-filmek Luke Skywalkere pedig ezt írta a Twitteren: „A popkultúrára tett forradalmi hatását nem lehet eléggé hangsúlyozni. Olyan volt, amilyennek remélted, sőt, még annál is több. Szerettem ezt az embert, és örökké hiányozni fog. Azt mondják, sose találkozz a hősöddel. Tévednek.” Robert Downey Junior, azaz a Vasember pedig csak ennyit írt: „Mindent neked köszönhetek.”


Nyitókép: Syfy.com

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..