* Elvonulás nők számára. Kinek a fejéből pattant ki az ötlet?

M. E.: — Azt gondolom, hogy már régen megszületett mindkettőnkben, de kellett egy ötletgazda, ez volt Molnár Anita, aki egy esős napon feldobta: mi lenne, ha szerveznénk egy elvonulást, foglalkozást nők számára? Bennem mindig ott mocorgott, hogy képes lennék levezényelni valakivel egy ilyen programot, csak bennem nincs meg ez a fajta kezdeményezőképesség. Ezért is jó, hogy ott volt Anita. Én magam Svájcban, ahol élek, vagy máshol Európában szerettem volna megcsinálni, mert úgy éreztem, ott nagyobb a kereslet ez iránt, aztán nagyon megörültem, amikor kiderült, hogy ezt Vajdaságban tudjuk megvalósítani. Már az elején azt mondtam, hogy oké, de nem egyedül, így jött szinte rögtön képbe Lara. Az ő szakmai tudása sokat adott hozzá mindehhez. S azt hiszem, mi, hárman egy jó csapat vagyunk. 

* Körben-Nő. Mit csinál egy körben egy nő? A program leírásában vajmi keveset árultok el minderről.

S. L.: — Mi az elvonulás szót használtuk, hiszen egyik célunk az volt, hogy saját időt adjunk a résztvevőknek, kiszakítsuk őket a mindennapok körforgásából. Ezt például azzal is segítettük, hogy felajánlottuk nekik, a telefonjukat megőrizzük a program teljes idejére. S annak ellenére, hogy voltak kétségeink, miként fogják ezt fogadni, a visszajelzésekből azt szűrtük le, hogy nagyon jól érezték magukat, amiért néhány napra lekapcsolódhattak az online térről. A programban jól kiegészítette egymást Edina és az én vonalam. Ő főleg a mozgást helyezte előtérbe, én pedig a pszichológiai síkot. Arra törekedtünk, hogy a programok egymásra épüljenek, és kiegészítsék egymást, illetve hogy legyen köztük lehetőség fellélegezni. Egy önismereti tréning után kimozoghatták magukból mindazt, ami előtte elhangzott. Edina és én is úgy tekintünk az emberre, mint egy nagyon összetett lényre. Ott a biológiai, a pszichológiai, a szociális és a spirituális vonatkozás is. És mi mindegyik részt megpróbáltuk egy picit támogatni.

* Hogyan telt egy napotok?

M. E.: — A napot mozgással kezdtük, s ezt a játékosság felé vittem el. Van egy fizikai színházi múltam, már több workshopon vettem részt, ezt mind megpróbáltam hasznosítani, beemeltem számomra fontos elemeket, átmozgattam a résztvevőket, mégsem fáradtak ki, hiszen egymást váltottuk Larával, aki a többi közt arcmasszázst is tanított, natúr kozmetikumokat felhasználva. 

S. L.: — Lélekkozmetika. A biztonságos tér megélése. Egyébként ennek van egy szép metaforikus jelentése is, hogy kívül-belül átmozgatjuk a nőket. A napot ebéddel folytattuk, de ezt sem egy klasszikus étkezésként kell elképzelni, beszéltünk nekik a tudatos táplálkozásról. A két nap alatt mindenki gluténmentes, vegán étrendet követett. 

* Hogyan úsztattad be a pszichológiát?

S. L.: — Például asszociációs kártyákat használtam, melyeket egyébként különféle terápiás foglalkozásokon is szívesen alkalmazok. Ezek célja a jobb agyféltekéből válaszokat előhívni, és feloldani az elakadásokat. Fontosnak tartom, hogy mindenki szabályozhatta, mennyi az, amit az itt és mostban fel tud venni, s ehhez mi gondoskodtunk a térről. A résztvevők egy picit jobban megismerhették magukat, női minőségükhöz jobban megtanulhattak kapcsolódni. Ezek a kártyák nemcsak önmagunkhoz, hanem egymáshoz is utat nyitottak, a nők ezáltal egy élménnyel tudtak kapcsolódni egymáshoz, így azt érezhették, nincsenek egyedül. 

* Azon túl, hogy csak nők vettek részt az elvonuláson, mit éreztek még bennük közösnek?

S. L.: — Hogy nyitottak voltak, bátrak, hálásak, illetve képesek az együttérzésre.

M. E.: — Ez azért jó, mert a mi értékrendünkbe is abszolút beleillik. Ezt a kört próbáltuk minden foglalkozáson megteremteni. A központunk felé és a körben magában is kialakult egy erős kötődés, a lelki és a mozgásos foglalkozások alatt egyaránt.

S. L.: — Az is közös volt bennük, hogy kíváncsiak voltak. Bármit hoztunk fel, azzal úgy voltak, hogy oké, csapjunk bele. Még akkor is, ha utána jelezték, hogy számukra ez elsőre idegennek tűnt. Tele van a szívem az aktivitásukkal s a befektetett energiájukkal. Egyébként a résztvevők legnagyobb részét mi sem ismertük előtte, ezért volt számunkra különösen nagy szó, hogy bizalmat szavaztak nekünk. 

* Akkor ezek szerint igény van az ilyen jellegű elvonulásokra.

M. E.: — Igen. S ennek én nagyon örülök. Mondjuk, erre felénk inkább a nők a fogékonyak rá, a férfiak még csak most ébredeznek. Nyugaton ez másként működik, de tervben van egy férfikör is. Egyébként ha mi, nők kiegyensúlyozottak vagyunk, dolgozunk magunkon, és kiteljesedünk abban, amit csinálunk, akkor a férfiak is látni fogják ennek jótékony hatását.

S. L.: — Fontos azért megemlíteni, hogy az elmúlt másfél év mindenki életében rendkívüli volt, hiszen nemcsak a fizikai térbe voltunk bezárva, hanem egy picit önmagunkba is, s ez is táplálta azt az igényünket, hogy elindult egyfajta keresés. Nem volt lehetőségünk — vagy ha igen, kevesebb — találkozókra menni, színházba, moziba stb. Több lett a stressz, az emberek eszköztelennek érezték magukat, s amint megjelenik a szenvedés, a nyomás, azzal kezdeni akarunk valamit, ki konstruktív, ki destruktív módon.

M. E.: — Mi egy eszköztárat nyújtottunk, melyet otthon is tudnak hasznosítani. Rávilágítottunk a tűz, a ritmusok, a tánc, a meditáció, a jóga és a közös alkotás fontosságára.

S. L.: — Megkértük őket, hogy hozzanak magukkal naplót, ahová mindent fel tudnak jegyezni. Időmenedzsmenttel is foglalkoztunk, hiszen tisztában vagyunk vele, hogy a mindennapokba visszakerülve könnyen elveszítjük az egyensúlyunkat, de ha tudjuk, hova akarunk visszakapcsolódni, akkor ezeket a sémákat könnyen használhatják ehhez segítségként. Fontos magunkat beleengedni egy folyamatba, illetve az is, hogy egy átmenetet alkotva ki is tudjunk lépni belőle.

M. E.: — Ezért tartottuk lényegesnek azt is, hogy aki megérkezik, egy szentélybe lépjen be. Tollakkal, zsályával díszítette kapu szimbolizálta ezt az úgynevezett másik dimenziót, ahol a külvilágot kinn hagytuk, és csak azt hoztuk magunkkal, ami a fejlődésünkhöz szükséges.

* A gyakorlatok közül melyiknél éreztétek azt, hogy a nők a legnehezebben oldódnak fel?

S. L.: — Nem éreztem ilyesmit. Nem volt kényszer, mindenki maga szabályozta önmagát, bár én az annyit kapsz, amennyit beleadsz elv szerint vezettem a foglalkozásokat.

M. E.: — Megpróbáltuk őket emlékeztetni arra, hogy ha adnak, kapni is fognak. Az én tanárom azt mondta, ha nem tudod magad követni, akkor túl gyorsan mozogsz. A saját foglalkozásaim közül a táncon éreztem leginkább, hogy a résztvevők eleinte féltek, de nem kellett sokat biztatni őket, gyorsan kiléptek a komfortzónájukból, persze saját határaikon belül. Azt érzem, fel tudtak szabadulni, és sokuk számára mindez újító élmény volt. Az egyik gyakorlat feszegette őket, a másikat komfortosnak érezhették. Egyensúly.

* Utórezgések?

S. L.: — Számomra pozitív érzés volt, amikor megörültek annak, hogy pszichológus vagyok. Amikor ezt elmondom, általában rögtön megjelenik a másik emberben egy fal. De most ezt nem éreztem.

* Akkor jól érzem, hogy lesz folytatása?

— Mindenképp — mondják szinte egyszerre. — Nagyon jó élmény volt, szóval szeretnénk ezt kibővíteni, megismételni, folytatni, hiszen a résztvevők már kérdezték, mikor találkozunk legközelebb. Reméljük, erre nem is kell majd sokat várni. Kisebb és nagyobb köröket fogunk indítani. Az eszközök változnak, de a kör megtartóereje mindig ott lesz.