* Milyen előzménye volt annak, hogy ezt a szakmát választotta?

István: — Őszintén szólva, semmilyen. Meg sem fordult a fejemben ez a szakma. Annyit tudtam, hogy egészségüggyel akarok foglalkozni, így az egészségügyi középiskola után az orvosi egyetemre készültem, viszont oda különféle — rajtam kívül álló — okok miatt nem sikerült bejutnom. 1979-ről beszélünk egyébként. Aztán szeptemberben szólt egy barátom, akivel korábban egy osztályba jártam, hogy ő beiratkozott Belgrádban az állatorvos-tudományi karra, menjek én is, mert van még néhány hely. Fogalmam sem volt róla, hogy mire vállalkozom, de végül sikeresen felvettek, és elkezdtem az egyetemi tanulmányaimat.

Dr. Szőke István már nyugdíjas, de még mindig aktív a vállalkozásban

* Nehéz az állatorvosi kar?

István: — Borzasztóan nehéz, és most szépen fogalmaztam. Mivel szerbnyelv-tudás nélkül kerültem Belgrádba, az első néhány hónap a nyelvtanulásra, a szakkifejezések elsajátítására ment rá, de aztán természetesen belerázódtam. Számomra az hozott nagy fordulópontot, amikor egy program keretében lehetőségem nyílt elmenni egy háromhetes, nyári gyakorlatra Budapestre. Ott olyan meghatározó élményekkel és tudással lettem gazdagabb, hogy akkor és ott dőlt el bennem: ennek a hivatásnak szentelem az életemet. Attól kezdve sokkal könnyebben vettem az akadályokat, nem voltak kételyeim, motivált lettem. Ott tudatosult bennem, hogy az állatorvoslás milyen nagyszerű szakma, és milyen kitűnő tudós emberek foglalkoznak ezzel.

* Hogyan változott a szakma az évek során? Van olyasmi, amit esetleg másképp tanultak? Megesik, hogy szakmailag nem értenek egyet a fiával?

István: — Nagyon nagy változások mentek végbe. Kezdjük azzal, hogy nekem még olyan professzoraim voltak, akiket annak idején Tito úgy hívott haza tanítani Franciaországból, Hollandiából, Angliából, Németországból. Hatalmas tapasztalatuk volt, világszinten elismert szaktekintélyeknek számítottak, és át is tudták adni a tudásukat. Fogalmazzunk úgy, hogy én még az „igazi békebeli” állatorvos-tudományt tanultam. Hogy csak egy példát mondjak a sok közül: mi még azt tanultuk takarmányozástanból, hogy a szarvasmarhák takarmányába szóját keverni véletlenül sem szabad. Aki a vizsgán ezt másképp (vagy nem) tudta, az megbukott. Ma ennek a szöges ellentétét oktatják — azt mondják, változott a tudomány álláspontja. Nekem viszont meggyőződésem, hogy most nagyon nagy gondok vannak a haszonállatok takarmányozása terén. Ami még változott: én annak idején legfőképp a haszonállatok gyógyítását, a nagyüzemi állattartás világát ismertem meg, és kevesebb szó esett a házikedvencekről. A nagy farmokon és gazdaságokban az állatorvos szerepe leginkább a prevencióban nyilvánul meg, hiszen ezeket az élelmezésre szánt állatokat nem igazán lehet gyógyszerekkel kezelni, és ez nem is kifizetődő. Ma ez is teljesen másképp van: az állatorvosok fő profilja már nem a nagy haszonállatok, hanem a kiskedvencek, melyek gyakran más jellegű gyógyításra szorulnak.

Szőke István már nyugdíjas, fia, Imre az idén februárban vette át tőle az állatorvosi rendelő vezetését. Valódi családi vállalkozásról beszélhetünk, hiszen Imre édesanyja is itt dolgozik, ő vezeti a rendelő melletti takarmányboltot. Az irodában ezenkívül három kedves kutyus is fogadja a látogatót, ők is családtagok, minden reggel bejárnak a munkahelyre a gazdikkal.

* Egyértelmű volt, hogy folytatni kívánod édesapád munkásságát?

Imre: — Nem volt egyértelmű, akadtak kitérők. Egészségügyi középiskolát végeztem, és én is orvosira akartam menni, de végül az állatorvosi mellett döntöttem. Ebben természetesen nagy szerepe volt édesapámnak, hiszen láttam a munkáját és a viszonyulását ehhez a hivatáshoz. Példakép számomra. Alá tudom támasztani az álláspontját, mely szerint nem könnyű egyetemről van szó. Ugyanolyan elvárásokat támasztanak a hallgatók elé, mint az orvosin, sőt, bizonyos területeken talán még nagyobbakat is. Sok állatfajról tanulunk, mindegyik más. Az egyetem általános tudást ad, később az állatorvos abban a „műfajban” lesz legtehetségesebb, amely őt magát érdekli, vagy amellyel a legtöbbet foglalkozik. Én például sebészetből diplomáztam, most pedig leginkább kisállatokkal foglalkozom — erre van igény.

Dr. Szőke Imre az új nemzedék képviselője

* Beszéljenek egy kicsit a vállalkozásukról. Hogyan kezdték, és most milyen állatokkal foglalkoznak?

István: — 2009-ben nyitottuk meg Moholon a Sivet rendelőt, addig én Adán dolgoztam az állatorvosi állomáson. Huszonegy évig haszonállattokkal foglalkoztam. Pontos adatokkal tudom demonstrálni, hogy abban az időben miként változott meg a község állatállománya: 2008 végén csak Moholon volt 1200 darab fejőstehén, 8-900 hízóbika, kb. 4000 juh, több mint 200 ló és 16 000 hízósertés. Már a következő évben, mondhatni, megfeleződött ez az állatállomány, ma pedig ennek csak a töredéke van, a háztáji haszonállattartás szinte eltűnt. Ezzel párhuzamosan viszont a kiskedvencek száma hatványozottan nőtt. Ez azt eredményezte, hogy haszonállatok kezeléséből már nem lehetett megélni, profilváltásra volt szükség. Rá voltam kényszerülve, hogy beletanuljak a kisállatok orvoslásába, ezért három éven át továbbképzésekre, workshopokra jártam. A kisállatpraxis nagyon gyorsan fejlődik, folyamatosan követni kell a trendeket.

Imre: — A kisállatok státusza teljesen megváltozott. Ma már családtagok, és ehhez kell igazodniuk az állatorvosoknak is. Most alig találkozunk a praxisban haszonállatokkal, 99%-ban kiskedvencek a „pácienseink”. Leginkább kutyák és macskák, de hüllőkkel is volt már dolgunk. A rendelőnkben minden alapellátásra lehetőség van, nemrég a Prosperitati Alapítvány segítségével beszereztünk egy ultrahangkészüléket is, mely nagy hasznunkra válik. A jövőben szeretnénk még berendezni egy kisebb vérlabort, illetve egy műtőhelyiség kialakítása is tervben van. Csak csontsebészettel, ortopédiával nem foglalkozunk, az más felkészültséget és hatalmas befektetést igényel.

* Volt-e olyan eset a hosszú évek során, amely különösen megmaradt önökben?

Imre: — Nem tudnék kiemelni egyet, számos ilyen volt. Általában azok a betegségek okoznak nagyobb fejtörést, amelyekkel első alkalommal találkozunk. Léteznek nagyon komplex, összetett betegségek, melyekre megoldást kell találnunk. Ilyenkor nagyon sok tényezővel kell számolni.

* Mi az, amit az emberek nem látnak az állatorvosi hivatásból?

Imre: — Minden operációt előre meg kell tervezni. Sokan úgy gondolják, hogy vannak rutinműtétek, mint például az ivartalanítás, de valójában egyik műtétnél sincs két egyforma. Igaz, hogy ilyen beavatkozásból akár harmincat is elvégzünk havi szinten, viszont nem szabad úgy felfogni, hogy ez egy rutinműtét, mert általában akkor (és ezért) csúsznak be a hibák. Minden egyed anatómiája más, és ha ezt nem vesszük figyelembe, akkor annak súlyos következményei lehetnek.

* Milyen készségek szükségesek egy állatorvos számára?

István: — Tanulásvágy. A tapasztalat nagyon sokat számít. Az egyetem ad egy gondolkodásmódot, és megtanuljuk az alapokat, de folyamatosan fejlődni kell.

Imre: — Nyitottnak kell lenni, nyitott szemmel járni, és ahogy édesapám is fogalmaz, követni a trendeket.

* Ada községben nemrég kötelezővé tették a házi kedvencek csipelését. Erről mit tudnának mondani, mi ennek a jelentősége, és hogyan halad ez a kezdeményezés?

Imre: — A csipelést nem Ada Önkormányzata tette kötelezővé. A szerbiai törvények már jó ideje előírják, hogy a kutyákat, a macskákat és a vadászgörényeket kötelezően el kell látni csippel, illetve veszettség elleni védőoltással. A kóborkutyák nagy száma miatt történt meg, hogy Ada Önkormányzata rendeletet hozott, melyben egyértelművé tette, hogy ellenőrizni fogják a kedvenceket, és jelentős büntetésre számíthat az a gazda, aki ennek a kötelezettségének nem tesz eleget. A község tehát elkötelezte magát amellett, hogy szigorít, és betartatja a csipelésre és oltásra vonatkozó szabályokat. Ennek eredménye máris szemmel látható: kevesebb a kóbor állat, és hozzánk is egyre többen hozzák a kedvenceiket megjelölésre és védőoltásra.