home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
Egy hét a Tisza bűvkörében
(—)
2015.07.06.
LXX. évf. 26. szám
Egy hét a Tisza bűvkörében

A zentai Emlékiskolában a közelmúltban Tisza-projekt-hetet tartottak. Az alábbiakban a 3. c osztály tanulói osztják meg élményeiket.

Amit csak lehetett, megtanultunk a Tiszáról ezen a héten, így most már elég sok mindent tudok róla. Például, hogy mennyi madárnak ad otthont, és hogy a híd kiemeli a folyó szépségét. Szerintem jó, hogy foglalkoztunk a Tiszával, és megmutattuk az embereknek, hogy a folyó és az őt körülvevő természet igenis akar élni. (Gere Kata)

Napjainkban a környezetvédők nem örülnek a Tiszán történő áruszállításnak, mert könnyen eltűnhetne a folyóból a kecsege, és lemondhatnánk a tiszavirágzásról is. (Fekete Daniela)

Hétfőn a Tisza-partra mentünk. Rajzoltunk, hajót hajtogattunk, és palackpostát is vízre bocsátottunk. Fagyizásra is hagytunk időt, miután befejeztük a Tisza-parti sétát. Nagyon finom volt a fagylalt, mindenki két gombóccal kapott. Keddre Petőfi Sándor A Tisza című versét kellett megtanulni. Én nagyon szépen elmondtam, csak egy kis hibám volt. Készítettünk plakátot is, melyből megtanultuk, hogy honnan ered a folyó, és hol találkozik a két forrás. Szerdán agyagból készítettünk halacskákat, melyeket száradás után kifestünk, és velük díszítjük majd a tantermet. (Juhász Réka)

Megnéztünk egy-egy filmet a zentai árvízről és a 2000. évi ciánmérgezésről. Csütörtökön minden osztály bemutatott valamit a Tiszával kapcsolatban. A miénk Petőfi Sándor A Tisza című megzenésített versére adott elő egy táncos produkciót. (Sándor Lara)

A végén kvíz következett. Húsz kérdést kaptunk a folyóról. A nyertes az lett, aki a legtöbb pontot szerezte. Tizenhat ponttal Bia és Ádám győzött. A második helyen a tizenöt pontos Kata és Réka végzett. Én harmadik lettem, és ajándékot is kaptam. (Nagy Gergő)

Nekem nagyon tetszett ez a hét. Sok újdonságot tanultunk a Tiszáról, és közben jól szórakozott az osztály. (Barna László)

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..