Budapesten sok olyan embert látni a Nagykörúton, akinek nagy szüksége lenne arra, hogy valaki odalépjen hozzá, és csak annyit mondjon: „Holnap jobb lesz”. 

Darvas Iván színművész meglehetősen hányatott életútján is többször előfordult, hogy bezárulni látszott előtte minden kapu. Hosszú időt töltött Thalia szentélyén kívül, de sehol máshol nem érezte úgy, hogy a helyén lenne. A játék iránt már nagyon fiatalon vágyódott, ezért úgy döntött, a művészi pályát választja.

1943-ban beiratkozott a színiakadémiára, de már az első félévi vizsgák után tanárai alkalmatlannak találták, és egyhangú véleményük alapján eltanácsolták a főiskoláról. Ekkora kudarc után mindenki más elment volna valami polgári foglalkozást keresni. Ő azonban ’44-ben újra jelentkezett, és nagy nehezen megint felvették, de sajnos akkor meg közbeszólt a háború, az ostrom. A felszabadulás után harmadszor is megpróbálkozott, és ismét sikerült. Diplomázása után Várkonyi Zoltán társulatához szerződtették. 1948-ban már a mozivásznon is bemutatkozhatott, a rákövetkező évben pedig Karády Katalin partnere a színészkirálynő utolsó filmjében. 1955-ben a pályakezdő Makk Károly rábízta első filmremekének a főszerepét. Alakítása nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a Liliomfi minden idők egyik legjobb magyar vígjátéka lett. 1956-ban forgott a Mese a 12 találatról, amely ismét egy Makk Károly-alkotás, így természetesen Darvas Iván neve sem hiányozhatott a stáblistáról. Ebben a látszólag szórakoztató vígjátékban egy szerelmes történelemtanárt alakít. A film azonban sokkal több egy romantikus történetnél, voltaképpen ironikus korrajz az akkori polgári létről. A forradalmi napok alatt kiszabadította koholt vádak alapján elítélt bátyját a börtönből. A forradalom bukása után ezért letartóztatták „a Magyar Népköztársaság államrendjének megdöntésére irányuló szervezkedésben való részvétel” vádjával. Naiv fejjel azt gondolta, hogyha leüli majd büntetését, azonnal visszamehet a színházba. Sajnos a művelődési minisztérium főosztályvezetője ezt nem így vélte: „Vegye tudomásul, hogy soha többé nem léphet magyar színpadra.” 1959-ben hagyhatta el celláját, de még öt évig nem térhetett vissza a világot jelentő deszkákra. Az Astoria metrómegálló építésénél dolgozott segédmunkásként, később pedig fröccsöntőként helyezkedett el egy kézműipari szövetkezetben. Hétévnyi kényszerszünet után a rendszer megbocsátott neki, és ekkor a Várkonyi Zoltán vezette Vígszínház csapatához csatlakozott. A nagy direktorból sugárzott a tehetség, a hit és bizalom. Mellette úgy érezte, hogy tehetséges, de ha a mester nem volt a közelében, akkor ebben mindig kételkedett. 

Az egyik örök érvényű képmeséje a Makk—Darvas-együttműködés kiváló példája. Az 1971-es Szerelem talán a legszebb magyar filmek egyike. Darvas Iván élete legjobb alakítását nyújtja a frissen szabadult ’56-os elítélt szerepében. Igaz ugyan, hogy alig szólal meg az alatt a húsz perc alatt, amelyet a felvevőgép előtt tölt, az ajtó mögül kinyúló karját, a villamoson maga elé meredő tekintetét, a lakása ajtaja előtt tanácstalanul tébláboló férfi alakját azonban aligha felejti el bárki, aki látta a filmet. Megrendítő játékát a cannes-i filmfesztivál zsűrije különdíjjal jutalmazta. Haláláig biztos volt benne, hogy ezt a kiteljesedést vagy boldogságot, önmaga megvalósításának e lehetőségét semmilyen más szakmában nem találta volna meg.