— Még tinikoromban, egy rágógumi miatt neveztek el Bimbónak. Kizárólag viccből, semmi rosszindulat nem volt mögötte, mégis sokáig küzdöttem ellene, és reméltem, nem kísér majd el ez a név a felnőttkoromig. Hát, tévedtem, de már nem is bánom.
* Gyerekként mi szerettél volna lenni?
— A gyermekéveimben trafikos akartam lenni, mert úgy gondoltam, ott rengeteget lehet olvasni. Egyébként a mai napig órákat töltök olvasással. Mindenféle olvasmány megfordult már a kezemben, legyen az újság, folyóirat, könyv, számomra az a lényeg, hogy betűket tartalmazzon. Nemcsak az írásért, hanem a filmekért is rajongok, sőt mi több, gyakran merítek belőlük ihletet egy-egy színdarabhoz. Meglepő, hogy gyerekkoromban rettentő csendes és zárkózott voltam, most pedig ennek épp az ellenkezőjére fordultam.
* Mikor kezdtél el érdeklődni a művészetek iránt?
— 16 éves koromban a barátaim ajánlottak egy színdarabot, mert a kedvenc együttesem néhány tagja is szerepelt benne. Azelőtt kinevettem volna mindenkit, aki azzal az ötlettel áll elém, hogy nézzek meg egy színművet. A Hova lett? című darab révén azonban egy új kapu nyílt meg előttem, mely a színművészet és egyúttal a szereplés lehetőségét tárta fel. Azóta hobbim az amatőr színjátszás. A társaimmal együtt mind magunknak, mind a közönségnek is örömet szeretnénk szerezni. Mindig valami új ötleten töröm a fejem, színdarabokon, bábszínházon gondolkodom... Ebben sokat segít a film, számtalan ötletet nyerek belőle. Az egész színészi karrierhez kedv és idő kell, s mindenben a legfontosabb az akarat. Nemrégiben alakítottunk egy színészcsoportot is, KEX néven.
* Hol mutatkoztatok be?
— Vajdaságot és Magyarországot szinte teljesen bejártuk, s élményekkel teli poggyásszal tértünk haza. Összebarátkoztunk más csoportokkal is, amelyek mindig visszahívnak bennünket. Ez nagyon kellemes, jó érzés, manapság ugyanis már nem sok őszinte barátságot köthet az ember. Érdekes módon minden nézőnek egészen más a véleménye arról, hogy melyik volt a legjobb produkciónk.
* Mivel töltöd a szabad idődet?
— A színészeten, az olvasáson, a filmnézésen, s az ebből nyert ötleteim papírra vetésén kívül gyakran írok újságokba és blogokba. A színház jelentős helyet foglal el az életemben, lehetőleg minél több előadást próbálok megtekinteni. Gyakran műsorvezetője vagyok különféle rendezvényeknek, pár évig pedig rádióztam is, mely munka során rengeteg kellett beszélni, és ez őszintén szólva nagyon szórakoztatott. Talán ezért van az, hogy a szívem legmélyén a rádiós szakma vonz a leginkább. Természetesen a családomra és barátaimra is gondolnom kell, ezért próbálom a munkámat nem a családi élet rovására végezni, ami többé-kevésbé sikerül is. 
* Egyébként mi a fő foglalkozásod, mivel keresed a pénzt?
— Nekem van a legjobb munkám Zentán, amelyet én hazai primőr termékértékesítő marketingszervezőnek nevezek. Ez magyarra fordítva piaci kofát jelent. Igen, a zentai piacon árulok, és közben beszélgetek az emberekkel. 
* Mit jelent számodra Zenta?
— Zenta az életet, a természetes bioritmust, a szülővárosomat jelenti. Itt vannak a gyökereim, a barátaim, a családom, s mindig visszavágy a szívem erre a tájra. Másutt, a „nagyvilágban” nem érzem magam teljesnek, mert mi:
„Jóban, rosszban kitartunk,
nem menekülünk el.
Ez a föld az otthonunk,
hol halnunk, s élnünk kell!”
(K. Attila:
Ezer kilométerről, részlet)
S ez a föld számomra Zenta.
* Milyen terveid vannak?
— Célom, tervem annyi, mint tengerben a kagyló, mint égen a megszámlálhatatlan csillag. Talán ezért érzem magam néha furcsa bogárnak. Mindenkinek vannak álmai, csak az enyéim valahogy mindig olyan furák. Az életem során rájöttem, hogy mindig és mindenben ügyesen fel kell magam találnom ahhoz, hogy többet és még jobbat érjek el, mert az élet lényege az akarat:
„Előtted a küzdés, előtted a pálya,
Az erőtlen csügged, az erős megállja.
És tudod: az erő micsoda? — Akarat,
Mely előbb vagy utóbb, de borostyánt arat.” (Arany János)

(A beszélgetés a Bánáti Újság
nyári újságíró-iskolájában készült)