home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Egy év arcai
2016.08.19.
LXXI. évf. 33. szám
Egy év arcai

A Magyar Mozgalom augusztus 20-i közleménye

Felszabadult és bizakodó arcok 2015 augusztus 20-án a palicsi Vigadóban. Érdeklődő és reménykedő arcok sokasága ősszel és télen egész Vajdaságban. Feszült és fáradt arcok idén áprilisban a kampánystábokban. Letisztult és elszánt arcok 2016 augusztusában a Magyar Mozgalomban.

Egy éves a Magyar Mozgalom, és az elmúlt esztendő történéseinek lényegét a számoknál és adatoknál talán sokkal jobban érzékeltetik az emberi arcokra kiírt emberi érzések.  Mert a Mozgalom létrejötte érzelmeket váltott ki és korbácsolt fel. Kiben pozitívat, kiben (sajnos) negatívat, mindenesetre ezzel is igazolva: valós a probléma, amelyből született, és valós az igény annak megoldására.

A Magyar Mozgalom megalakult, aztán terjeszkedett és terebélyesedett, többszörösére növelte taglétszámát. Sok helyre eljutott, sok embernek elmondta, mit akar, és azt is, hogy mit nem.  Sok programot szervezett, sok tervet megfogalmazott – és nyilván vétett néhány hibát is. Aztán, mivel a tagsága így döntött, részt vett az áprilisi választásokon, és képviselői helyeket szerzett a Tartományi Képviselőházban, valamint a magyarkanizsai, óbecsei, szabadkai, topolyai és zentai önkormányzatokban. Azóta pedig valamennyi felsorolt helységben ellenzéki szerepkörben igyekszik hozzájárulni közös ügyeink megoldásához. Dióhéjban és érzelemmentesen ennyi lenne egy év története.

Sok, vagy kevés? Ha figyelembe vesszük azt a ciklon erejű ellenszelet, amelyben vitorlázni kényszerültünk a kitűzött cél felé, akkor rengeteg. Ha azt nézzük, hol van a cél, és mennyi munka vár még ránk, akkor persze kevés. Az azonban bizonyos, hogy választói bizalmának köszönhetően a Magyar Mozgalom politikai tényezővé vált ez alatt az egy év alatt ebben a kétpólusúvá vált vajdasági magyar közéletben.  Épp ezért az előttünk álló összes kihívás közül a messze  legnagyobb és legfontosabb az, hogy mennyire tudjuk meghálálni ezt a megelőlegezett választói bizalmat, és mennyire tudunk megfelelni az elvárásoknak.

Augusztus 20. a nemzet ünnepe. A nemzet tartópillére a család. A család küldetése pedig a gyermek. Ezen a napon, Szent István napján a Magyar Mozgalom egész napos programjával elsősorban nem saját születésének első évfordulóját ünnepli, hanem a családot és a gyermeket.

Aztán megyünk tovább.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..