home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
Egy energiabomba, aki próbák előtt almát aszal
Szerda Zsófi
2018.11.17.
LXXIII. évf. 46. szám
Egy energiabomba, aki próbák előtt almát aszal

Pesitz Mónika színművésznővel gyorsan megbeszéljük az időt és a helyet, mikor és hol találkozzunk…

Na jó, nem annyira gyorsan, hiszen mindkettőnk nehezen hoz döntéseket, még ha csak két kávézóról is van szó. Sárga-feketében, fülében klimtes fülbevalóval fut be, próbáról érkezik. De még nem a próbáról kérdezgetem két korty kávé között, hanem visszaugrunk a néhány napja megtartott Pataki-gyűrű díj gálájára, melynek végén ő húzta ujjára a vajdasági színjátszás legjelentősebb elismerését jelző gyűrűt.


Kovács Attila felvétele

* Imádtam a Baby Jane-t, s a megérdemelt díjhoz is gratulálok. 

— Köszönöm!

* Ha az ember beül egy díjátadóra, reménykedik, hogy ő fog nyerni, nem?

— Bennem egy olyan érzés kavargott, hogy nem én kapom.

* Miért? 

— Van önkontrollom. Nem tudom kívülről látni magam, azt, hogy milyen vagyok, mit csinálok. Nem tartozom azok közé a színésznők közé, akiket évente megdobnak néhány nagy szereppel. Eddigi pályám során talán öt-hat alkalom volt, amikor igazán nagy szerepet kaptam. Ez volt az egyik. De ültek ott mellettem a tehetségesebbnél tehetségesebb kollégáim, ráadásul ketten monodrámáért lettek jelölve (Mészáros Gábor és Nešić Máté), mely nagy volumenű dolog. Az öt színész közül természetesen csak egy kapja meg a díjat, tehát egy picit reménykedtem, mint mindenki.


Kovács Attila felvétele

* Amikor megkaptad a Tízes Díjat, melyet az Újvidéki Művészeti Akadémia színészpalántái adnak a szerintük legjobb alakításért, akkor mi mocorgott benned? Hogy hoppá, lehet, hogy a Pataki-gyűrű is az én ujjamon landol? 

— Nem, mert szerintem az akadémisták döntése általában különbözik a zsűriétől. Nagyon örültem neki, mert a diákok Újvidéken tanulnak, oda járnak színházba, azokat az embereket ismerik inkább, nem is gondoltam, hogy éppen engem, Pesitz Mónikát karikázzák majd be mint legjobbat, de valóban nagyon örültem neki. Viszont ezután főleg nem gondoltam arra, hogy a gyűrű is az enyém lesz.

* Egy ilyen díj ad neked egy energialöketet? Önbizalmat?

— Nagyon örültem neki, hiszen nagy megtiszteltetés viselni, s egy díj után az ember természetes, hogy löketet érez, de ott van az is, hogy most akkor nagyobbak lesznek az elvárások, jobban kell bizonyítani. Másnap reggel a próbán az új szerepet attól még meg kell oldani. Nem úgy van, hogy a gyűrű után majd mindig jó színész leszel, azelőtt meg nem voltál az. Az új feladatokat ezután is teljesíteni kell, és lehetőleg jól.

* A Baby Jane-ben jó karakterek vannak, lélektani ívek, monológok. Kihívás volt, vagy könnyen megtaláltad a Babyt?

— A legfontosabb szerepeim között tartom számon, főleg azért, mert egy nagyon jó munkafolyamat volt. Azt hittem, hogy Zsuzsa szerepét fogom játszani. Mert az a karakter (Baby Jane testvére) a pufi, és mégis hogyan mondjam a tökéletes alakú Zsuzsának, hogy tűnj innen el, te mocskos kis dagadék?! Meglepődtem, hogy mégis én játszom. A sok szöveg láttán egy picit megrémültem, de valahogy úgy alakult, hogy nem volt feszülés a próbafolyamat alatt.


A szerző felvétele

* Sikerült gyorsan megtanulnod a szöveget?  

— E tekintetben (is) maximalista vagyok, ezért már az elején nekiálltam tanulni. Én táblázatokban élek, úgyhogy az első olvasópróba után hazamentem, megnéztem, hány oldal szövegem van, és kiszámoltam, ahhoz, hogy a főpróbahétig teljes szövegtudásom legyen, napi három oldalt kell tökéletesen megtanulnom. A színész általában próbán memorizálja a szöveget, a kisebb dialógusokat én is ott jegyeztem meg, de a rendező sokáig olvasott, beszélgetett velünk, a próbákon nem maradt volna elég idő szövegtanulásra. Rengeteg monológom van, de hála a sok beszélgetésnek, azokat is rögtön elsajátítottam. Megtörténhet, hogy a nagy szerepekre ráfeszül az ember, mert nagyon meg akarja csinálni, pedig csak a lelki csatornákat kell megnyitnia, és átengednie rajtuk a megformálandó karaktert. Csak be kell fogadni a lelkét. Én a kisebb szerepek jól megformálását tartom nehezebbnek. A nagyok általában jól játszhatóak, könnyebb őket megfogni, a hárommondatos szerepekből pedig csinálni kell valamit, hogy a néző felfigyeljen rájuk. Nekem inkább a kisebb szerepek okoznak befeszülést.

* Jó csillagzat alatt született az előadás. 

— Igen, habááár... Amikor elkezdtük a próbákat, semmi sem úgy alakult, ahogyan kellett volna, s kiderült, hogy retrográd Merkúr van, ami valami olyasmit jelent, hogy semmibe nem szabad belefogni júniusig, így mindennap azzal poénkodtunk, hogy figyelj, retrográd Merkúr van, ma sem fog menni.

* A szerepekre úgy készülsz, hogy előtte megnézed az összes létező addig eljátszott Baby Jane-t az összes létező színész előadásában?  

— Azt nekem nem szabad. Egyszer csináltam, és nagyon rossz volt. Nem tudtam elvonatkoztatni. Ráadásul ez a film kimaradt az életemből. Egyszer elkezdtem nézni, de tíz perc után valami dolgom akadt, nem fejeztem be. Olyan is van, hogy szavalnom kell egy verset, melyet előtte megzenésítve hallottam, s egyszerűen nem tudom kiűzni a dallamot a fülemből.

* Mi az első olyan emléked, hogy egy színpadon állsz, ahol nagyon jól érzed magad? 

— Én nem színésznek készültem, hanem fogorvosnak, aztán beiratkoztam a Magyar Tanszékre Újvidéken.

* Hát igen, az szükséges egy leendő fogorvosnak. 

— Haha. Amikor elmondták, hogy sokat kell tanulni a fogászatin, azt mondtam, hogy megpróbálom azért mellette a tanszéket is, és végül oda vettek fel. El is kezdtem járni, de közben segítettem felkészülni a felvételire az egyik későbbi évfolyamtársamnak, és ő rábeszélt, hogy én is próbáljam meg a színművészetit. Így is tettem, felvettek. Az első szép emlékem a főiskolás időszakhoz kötődik. A bombázások alatt a Páratlan Páros című előadást készítettük a Tanyaszínházban, s akkor nem lehetett kint játszani a szabad ég alatt, ezért kultúrotthonokban, színházakban mutattuk be a darabot. Ez egy klasszikus félreértések vígjátéka típusú előadás, de akkora szeretettel csináltuk, hogy ez maradt meg az első jó színpadi élményként.


Kovács Attila felvétele

* Milyen egy napod jelenleg? 

— Általában 5-5.30-kor kelek.

* … 

— Korán kelő típus vagyok. Most, az őszi szezonban almát aszalok reggelente. Felkelek, és még a kávé előtt odarakok egy adag almát (aszalásidőszak van). Aztán ha kell, kiszaladok a piacra — ez már olyan 7 óra felé történik —, utána pedig ha 10-kor próbám van, akkor még vagy főzök előtte, vagy elmegyek tornázni, majd próba, délután van egy kis időm, mely általában a családé, aztán megint próba, este pedig még egy adag alma. 

* Miért kezdtetek el bioétkeket készíteni? Én is kóstoltam már a boszorkánykonyhátokból a csirkemájpástétomot és az almacsipszet is, mindkettő isteni. 

— A fiunkat még pici korában félrekezelték, egy csomó mindenre allergiás lett. Tartósítószerekre, antioxidánsokra stb., és kevés dolgot ehetett a boltból, mindent nekünk kellett elkészítenünk. Hát így indult, aztán egyszer részt vettük egy biopiacon, majd még egyen, az emberek elkezdték kérdezgetni, hol tudnának rendelni, s hiába mondtuk, hogy mi csak magunknak készítjük, muszáj volt beindítani az üzletet.

* Csernik Árpád, a férjed is színész. Mit szerettek ti ketten közösen csinálni? 

— Családi programokat. Utazunk, nagy kártyapartikat tartunk, főzünk, bár azt közösen nem nagyon lehet, mindketten keményfejűek vagyunk. Biciklizünk, kertészkedünk.


Kovács Attila felvétele

* Jelmeztervezés. Te egy nagyon jól öltözött csaj vagy, látszik, hogy odafigyelsz arra, mit mivel veszel fel. Innen jött a jelmeztervezés is? 

— Én már középiskolás koromban is készítettem magamnak furcsa kollekciókat, például újságpapírból, vagy pizsamákat varrtam össze. Szerettem alkotni, érdekelt a tervezés, az anyagok, a színek, a formák, csak nem tudok rajzolni, ezért a felvételin esélyem sem lett volna. Aztán egyszer megkérdeztem a jelmeztervezőnket, lehetne-e, hogy a Hyppolit, a lakájban én magam találjam ki a cipőimet és még ezt-azt. Megengedte, majd később Mezei Zoltán, az akkori művészeti vezetőnk belement, hogy próbáljam ki magam ebben a munkakörben is. Egyébként sokkal jobban érzem magam a színházon belül jelmeztervezőként, mint színészként. Gyönyörködtem a jelmezekben. Ha színpadon állok, soha nem vagyok megelégedve magammal, mindig azt érzem, lehetnék jobb is.

* A végére még csak annyit, hogy jellemezd magad három szóval. 

— Hatot mondok: döntésképtelen, kishitű, maximalista, szőrszálhasogató, precíz, energiabomba. Szeretek fizikailag fáradt lenni, mert ha az nincs meg, akkor nem jó. Biciklivel járok be dolgozni Palicsról, tornázom, kardioedzésre járok, s edzőterembe is. Szeretem azt érezni, hogy már nem visznek a lábaim, és hogy olyan piros a fejem, mint a gyufa. Olyankor nagyon jó.

* Akkor tehát ha nem fárasztanak le eléggé a próbán, még éjjel felásod a kertet? 

— Ha azt érzem, hogy nem fáradtam le eléggé, elképzelhető.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..