- Szabó Attila felvétele

* Hosszú pályafutása alatt mely eseményekre emlékezik vissza legszívesebben?
- Ezt a kérdést eddig még sosem tették fel nekem, így hát nem is állítottam rangsorba a maradandó emlékeimet. Természetesen a kérdésre a válaszom az, hogy azok az események, amelyek sikert hoztak az életembe. Ilyennek élem meg a sporthoz, az atlétikához fűződő emlékeimet. Országos válogatott voltam. Tizennyolc éves koromban megnyertem Szerbia felnőtt öttusabajnokságát, jelölt voltam a római olimpiára. A közéletbe való kilépésemkor az első hosszabb lélegzetű írás az, amely megmaradt bennem. Mint fiatal szociológusnak a szülők iskolája témakört kellett feldolgoznom. Az erről készült tizenkét flekkes írást elküldtem a Magyar Szónak, de hát ez az újság nem jelentette meg, ezért a Hét Naphoz fordultam, és az közzétette, folytatásokban. Ebben az időben a lap közvélemény-kutatást végzett, hogy megtudja, melyek a legnépszerűbb írásai, és ebben a megméretésben én ''nyertem” a legtöbb szavazattal. A későbbi időszakból szívesen emlékezem vissza arra, amikor az Üzenet alapító és felelős szerkesztője lehettem. Ez Dévavári Zoltánnak volt köszönhető, aki a háttérben a tényleges mozgatója volt a dolgoknak. Szintén jó szívvel gondolok vissza azokra az időkre, amikor a Hét Nap szerkesztőjeként a lap példányszáma 50 ezerre növekedett. Majd később, az ínséges időkben - amikor a Hét Nap három részre szakadt -, akkor Dudás Karcsival sikerült létrehozni az Új Hét Napot, s ezáltal megmenteni a lapot a megszűnéstől. A Vajdasági Magyar Szövetség képviselőjeként tagja voltam az alkotmányozó bizottságnak. Ifj. Korhecz Tamással nagy lendülettel vágtunk bele a munkába, végül nem lett belőle semmi. Viszont az új alkotmányban végül is vannak olyan szövegrészek, amelyeket még az előzőbe - a soha el nem fogadottba - mi vittünk bele. Amikor pedig a sors úgy hozta, hogy választhattam a rádió, illetve a színház igazgatása között, az előbbit választottam. Ebben az időben két-három évi munka után az akkori főszerkesztővel - Árpási Ildikóval - sikerült bevezetni az egész napos magyar műsort.
* Említette az előbb a Hét Nap ötvenezres példányszámát. Hogyan sikerült ezt a teljesítményt elérni?
- Annak idején mi elsősorban az olvasóra figyeltünk, az ő igényeiket tartottuk szem előtt. Nyersebben fogalmazva: mi az újság készítése során árut termeltünk. Olyan árut, amely a piacot érdekelte. Olyan tartalommal volt megtöltve a lap, amely a vajdasági magyar olvasó többségének az igényét, szükségletét, ízlését kielégítette. Bár kétségtelen, hogy sok kritika ért bennünket emiatt. A legfőbb vád az volt, hogy a csúcsértelmiség voltaképpen kimaradt mindebből - de ez volt a járható út. Abban az időben is megvolt a mindmáig fennálló SzabadkaÚjvidék-ellentét. Azok az újságírók, akik nem tudtak Újvidéken labdába rúgni, Szabadkán próbálkoztak. Sikerrel. Nem akarok neveket felsorolni, mivel nem szeretnék senkit sem kihagyni. A Képes Ifjúság és részben a Magyar Szó akkori gárdájára gondolok.
* Vérzivataros időkben vállalt politikai szerepet. Számos támadás érte a kosovói albánoknál tett, benne közvetítőszerepet vállaló látogatása miatt...
- Hogy milyen volt a közvetítőszerepem a kosovói albánoknál a parlamenti küldöttséggel tett látogatáskor, azt a sajtó a maga részéről támadások kereszttüzében annak idején leírta. A VMSZ egyik közgyűlésén maga az akkori elnök az expozéjába is beiktatta, s részletesen elmondta. Nem szeretnék tehát most magyarázkodni. Mielőtt ez az egész lezajlott volna, annyit tudtam, hogy egy olyan parlamenti küldöttség utazik Prištinába, amelyben valamennyi parlamenti párt képviselője jelen lesz. Éjjel kaptam egy telefonhívást, hogy ebben a küldöttségben részt kell vennem. Jött az autó, kivitt a repülőtérre. Minden előzetes megbeszélés, konzultáció nélkül betettek minket a repülőbe, majd Prištinában landoltunk, ahol viszont senki sem várt minket. Ültünk a parlament tárgyalótermében, vártuk, hogy valaki bejöjjön. Senki sem jött. Ezután visszarepültünk Belgrádba. Lehetőség sem volt rá - amivel akkoriban a médiumok vádoltak -, hogy bárkinek mondjak bármit is.
* Szociológusként hogyan látja az akkori parlamenti életet?
- Nagyobb és erősebb, de a mostaninál kevésbé volt lendületes a magyar képviselet. Hat képviselővel politizáltunk. A miloševići időkben persze nem volt mindegy, hogy az ember mit mondott, mert bizony sokszor a fejével játszott. Aztán pedig a Đinđić-kormány idején kormánypártként beleestünk abba a hibába, hogy a szavazógépezet részévé váltunk. Azért volt némi mozgásterünk is. Sok olyan beadványt nyújtottunk be, illetve sok olyan interpellációt terjesztettünk elő, amely közvetlenül a vajdasági magyarság ügyével volt kapcsolatos. Jóval nagyobbak voltak az ambíciók, mint amennyit végül sikerült belőlük megvalósítani. Ettől függetlenül számos olyan törvény született ebben az időszakban, amely megalapozta a vajdasági magyarság perszonális autonómiáját, amely megvetette iskolarendszerének az alapját. A saját szerepemet megítélve azt kell mondanom: jóval passzívabb voltam, mint a VMSZ mostani képviselői. Csak bámulom a fiatal kollégáim lendületét, azt, hogy minden tárgykörben felszólalnak, minden esetben keményen kiállnak a magyar közösség érdekeiért.
* Most a Szabadkai Rádióban beszélgetünk. Helyzete mind ez ideig bizonytalan...
- Reális képet nem tudok adni a helyzetéről és a jelenlegi tényállásról, mivel ami ehhez szükséges volna, az irracionális. Ez pedig a Műsorszórásról szóló törvény. Ráadásul a Tájékoztatásról szóló törvény sem egyértelmű... Teljesen ellentmondó részek, szakaszok vannak benne. Ha normális jogállamban élnénk, akkor lehetne reálisan megítélni a rádió jövőjét. Ettől mi még messze vagyunk. Ezért nem lehet tudni, hogy mi lesz. Elméletileg már rég meg kellett volna szüntetni a rádiót, sőt privatizálni kellett volna. Mivel pedig a szerzett jogokat nem lehet megszüntetni, erre nem került sor. Ezúton szeretném megköszönni Pásztor Bálintnak és Varga Lászlónak azt a következetes, sőt sokszor makacs kiállást, amelyet a rádió érdekében mindketten tanúsítottak. Ugyancsak köszönettel tartozom az ügyünkben megfogalmazott petíció 20 ezer aláírójának, aki támogatott minket. A szabadkai képviselő-testület rendkívüli ülése, illetve a tartományi kormánynak a Szerb Parlamenthez intézett hasonló beadványa szintén segített abban, hogy még létezünk. Mindez azonban csak tüneti kezelés. Az igazi megoldás az lenne, ha módosítanák a műsorszórási törvényt, amely megtartja a több nyelven sugárzó rádiók közszolgálati jellegét. A szabadkai városi önkormányzatnak pedig el kell döntenie, hogy szüksége van-e erre a médiumra vagy nincs rá szüksége. Akarja, tudja és hajlandó-e pénzelni ezt a nem olcsó intézményt. További gondot jelent az is, hogy a törvény értelmében egy rádió jelenleg egy frekvencián sugározhat műsort. Ez a mi esetünkben azt jelentené, hogy szendvicsstruktúrában volnánk kénytelenek működni, így az egész napos magyar adás is megszűnne. Minderre a mai napig nincs válasz, minden határidőt túlléptünk. Egy ideig még lesz egész napos magyar műsor. A VRT-vel együttműködve sikerült olyan szerződést kötni, amely lehetővé teszi, hogy amíg a törvényhozó nem rendel el tilalmat, addig sugározhatunk azon a frekvencián, amely a kisebbségek számára van fenntartva.
* Várható-e, hogy hamarosan meglepi az olvasót egy új önálló kötettel?
- Mivel közeledik a nyugdíjba menetelem - s a mandátumom itt addig tart, amíg nem szólnak ide akár telefonon, akár egy kávé melletti beszélgetésen, hogy no akkor, Biacsi, az idő elmúlt feletted, fiatalokkal fogunk téged is pótolni. Nos, ez várható. Publicisztikával szeretnék majd foglalkozni, vagyis amennyiben az egészségem megengedi, elsősorban helytörténettel, kultúrtörténeti kérdésekkel, azoknak a fehér foltoknak a felkutatásával, amelyek elsősorban Szabadkára vonatkoznak. Remélem, hogy könyv formájában is megjelenik majd mindez.