Szecsei Mihály átveszi dr. Nagy Ferenc főkonzultól a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjét (Szabó Attila felvétele)

SZECSEI Mihály az ország egyik legelismertebb közgazdásza, nyugalmazott egyetemi tanár, volt köztársasági képviselő. Munkássága szerteágazó, életútja rögös, nehézségekkel teli. Adorjánon született 1929-ben. Papi pályára készült, de a kalocsai Jezsuita Gimnáziumban tett sikeres felvételi után a zentai Gimnáziumban érettségizett. Katonai ösztöndíjjal iratkozott be a Belgrádi Orvostudományi Egyetemre, onnan azonban magyar érzelmeinek hangoztatása miatt eltanácsolták. Végül a szkopjei Közgazdasági Karon szerzett oklevelet. Zentán a Tervhivatal, majd 1960-tól a szabadkai Tervhivatal és a Gazdasági Főosztály vezetője, valamint a szabadkai Körzeti Gazdasági Kamara tagja majd elnöke volt. A Járási Népbizottságnál a tervezés vezetőjeként dolgozott. Tíz évig a szabadkai Agros Agráripari Kombinát vezérigazgató-helyettese, majd egy ideig vezérigazgatója is volt. Négy évig az Újvidéki Jogi Karon oktatott, tanári pályája azonban a szabadkai Közgazdasági Karon eltöltött sokéves munkásságában csúcsosodott ki. 12 ezer hallgatót vizsgáztatott le, közülük többen ma elismert gazdasági szakemberekként dolgoznak. A VMDK, majd a VMSZ tagja, alelnöke, volt képviselő a Szerbiai Képviselőházban. Jelenleg - immár nyugdíjasként - gazdasági tervezéssel és a klaszter-programmal foglalkozik. Eddigi széles körű tevékenysége, példás munkássága és kimagasló eredményei, illetve a magyar nyelvű oktatás terén kifejtett fáradozásai elismeréséül a Magyar Köztársaság Arany Érdemkereszttel tüntette ki, amelyet dr. Nagy Ferenctől, a szabadkai főkonzulátus főkonzuljától vett át ünnepélyes keretek között augusztus 18-án.
* Számított-e erre az elismerésre?
- Nem számítottam rá, meglepetésként ért. Úgy érzem, hogy ezzel most az anyaország elismerte az eddigi tevékenységemet, és mint egy átfogó díjat adományozta nekem az Arany Érdemkeresztet. Sietek hozzátenni, hogy ez nem csupán az én érdemem, hanem mindazoké, akik a munkásságom során mellettem álltak, támogattak. Sokat segített a családom, illetve az egykori munkatársaim, feletteseim. Nélkülük nem érdemeltem volna ki ezt az elismerést.
* Sajátos nézetei, magyarságának hangoztatása miatt négy év börtönbüntetésre ítélték, amit a legszigorúbb fegyházban, a Velika Gradiška-i börtönben kellett letöltenie. Megváltoztatta-e Önt, a világszemléletét az a néhány igen nehéz esztendő?
- A négy évből csak kettőt töltöttem börtönben, mert tüdőbajt kaptam, és halálos betegként két év után felmentettek a büntetés alól. Sokat szenvedtem, szörnyű dolgokat láttam. Mindez megerősített hitemben, hogy az embernek folyamatosan tennie kell a boldogulásáért. Nem elég a jó szerencsére várni ölbe tett kézzel, hanem elébe kell menni, és jól megmarkolni. Én igyekeztem eszerint élni, és csak azt mondhatom, hogy megérte.
* Milyen fogadtatásban részesült, amikor pontosan ötven évvel ezelőtt Szabadkára jött?
- Zentáról helyeztek Szabadkára a Gazdasági Tervhivatal éléről. Szabadkán a Gazdasági Főosztályt, majd a Tervhivatalt vezettem, és akkor kezdődött el az a tevékenységem, amelyet most a Magyar Köztársaság elismert. Nagy szerencsém volt, mert az akkori szabadkai zsidó értelmiség befogadott, és mivel képzettebbek voltak nálam, jobban ismerték a szabadkai társadalmat és ipart, nekik köszönhetően aránylag gyorsan beépültem ebbe a közösségbe. Bevontak a gazdasági témákba, majd csakhamar az oktatásfejlesztésbe. Én nem idegenként kerültem Szabadkára 1959-ben, hanem mint olyan valaki, akit támogattak, segítettek az érvényesülés útján.
* Hogyan lett Önből tanár?
- Az Újvidéki Főiskola Jogi Karán tanári állást kaptam 1961-ben, majd a szabadkai Közgazdasági Karra, Varga László helyére kerültem, aki kiment Amerikába. Én nem sokkal voltam idősebb a hallgatóimnál, éppen ezért tartottam is attól, hogy megállom-e majd a helyem tanárként. De egy kiváló nemzedék volt az akkori, és a legjobb diákjaim közül ma is sokan elismerésnek örvendenek a szakmájukban. A tervgazdaságot, a gazdasági tervezést a gyakorlatban is tudtam alkalmazni, és ez jelentős mértékben megszerettette a hallgatókkal a tantárgyaimat. Kedveltek a hallgatóim, én pedig folyton igyekeztem a legjobb tudásom szerint oktatni őket. 1984-ig dolgoztam előadó tanárként.
* Hogyan került kapcsolatba a politikával?
- A nagynéném férje az én születésem óta párttag volt. Nem volt gyermekük, ezért engem pátyolgattak. Én egyébként szegény családból származom, és talán innen ered az én értékrendem is, amellyel a szocializmust tartottam igazságosabbnak. Ez vitt engem a szocialista eszme felé, amelynek nagyon sokáig élharcosa is voltam. Azt vallottam - és vallom ma is -, hogy a szegényeken segíteni kell. Később, amikor vállalatokban dolgoztam, nagyon ügyeltem a teljesítmény és a fizetések közötti arányokra, nehogy valaki, aki jól dolgozik, ne kapja meg a kiérdemelt bérét. A kormányban is meghatározó szaktekintélynek számítottam, még miniszterhelyettesnek is javasoltak engem. Én mégis inkább a szakma, mintsem a politika felé orientálódtam, bár az én életemben a kettő soha nem zárta ki egymást. Szakmai téren megszámlálhatatlan lehetőségem volt arra, hogy kiemelkedjek a többiek közül. Soha nem voltam különösen nagy tehetség, de szerettem dolgozni.
* A jelenlegi gazdasági válságból, amelyben a világ más országaival együtt Szerbia is van, a politika vagy a gazdaság jelentheti-e a kivezető utat?
- A kormány késik az intézkedések sorozatával. Nem várhatunk politikai megoldást. Nem tudok előrehaladást elképzelni az ország számára anélkül, hogy a gazdaságban rendet tennénk. A 130 ezer szerbiai vállalat közül 60 ezernek zárolva van a számlája, hatalmas méreteket ölt a munkanélküliség, és egyre inkább elszegényedik a nép. Ugyanakkor a Szerbiában levő erőforrásokat nem használjuk ki ésszerűen és gazdaságosan. Engem nagyon bánt az, hogy ez az ország a gazdaságára fordított pénz hatvan százalékát importból fedezi. Ez azért oly fájó számomra, mert az import 48,5 százalékát belgrádi vállalatok bonyolítják le. Az exportnak azonban csupán 21 százalékát. A kivitel és a behozatal nem áll arányban egymással, és ez semmiképp sem szolgálja a gazdasági fellendülést. A legnagyobb probléma szerintem azonban a foglalkoztatás terén megnyilvánuló hiányosságokban rejlik. Ma már 850 ezerre becsülik a munkanélküliek számát Szerbiában. Itt megoldást jelenthetne az Európában már javában alkalmazott ún. távmunka. Finnországban például a foglalkoztatottaknak 28, Dániában és Norvégiában 27, Magyarországon pedig 5,6 százaléka távmunkából él. Ez Szerbiában is ismert fogalom, de sajnos nem alkalmazzák. Emellett lehetőséget kell adni a fiataljainknak, hogy megmutassák, mit tudnak. Mert a fiatalok tudnak és akarnak is dolgozni, csak lehetőséget kell adni nekik. A munkaerő szerkezetét nézve nagyon sok lehetőség van Szerbiában. A foglalkoztatás terén a fiatal, feljövő nemzedék van veszélyben, mert a kormány még mindig késik a foglalkoztatási törvény meghozatalával. Itt kapcsolódik ismét a témához a politika, és az én véleményem az, hogy a gazdasági tervezésnek és a politikának együttesen kell megtalálnia a válságból kivezető utat.