home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Egy egyetemista hölgy kis rezidenciája
Gyulai Özvegy Andrea lakberendező
2022.12.28.
LXXVII. évf. 51. szám
Egy egyetemista hölgy kis rezidenciája

A két egybenyíló szobát a fiatal lány már a saját kiforrott ízlése szerint kívánta berendezni. Nem vágyott rózsaszín púderszobára, inkább valami vagányabbra. Azért legyen benne csajos vonal is — mondta. Alaposan megbeszéltük az elképzeléseit, lassan bennem is körvonalazódott, hogy mit is szeretne. Aztán elkészült egy terv, melyen egy picit módosítottunk, és megszületett a végeredmény.

A két szoba első része a nappali, illetve a társalgó rész. Belépve egy sarokkanapé található, melynek melegebb, vibrálóbb körítést szeretett volna. Megtaláltuk a számára legkedvesebb színt, melyet szeret, ez az élénk sötétzöld. Ezt az árnyalatot használtuk mindkét szobában. Elsőre nekem egy kicsit vadnak tűnt, de amint mindkét légtér összecsiszolódott, már egészen más hatása lett. Ebben az elsőnek számító szobában volt eredetileg a tanulósarok is, amin nem is változtattuk, hiszen a lehető legjobb helyet foglalta el. Mindenképp szeretett volna még könyvesszekrényt, hiszen rengeteg könyve van, és cserepes virágokat is, ahol a zöld újra visszaköszön. A bútorok a sötétebb fa és a kovácsoltvas ötvözetét kapták, mely nagyon jól illeszkedik az eleven sötétzöld színhez és a világos padlóhoz.

A mennyezetre pókszerű világítás került, mely így többfelé tudja szórni az inkább hangulatnak szánt fényt. Az íróasztal felett is találunk könyvespolcot, valamint ott is van a tanuláshoz szükséges fényforrás. Az ablakra nem függönyt használtunk, hanem textilrolót, mely nem engedi át a fényt, amikor arra nincs szükség.

Ebből a nappaliszoba-részből nyílik a másik, a kisebb hálórész. A színek itt is olyanok, mint kint. Az ajtón belépve a szemközti falon ugyanaz a zöld fogad. Egy kis, meleg, meghitt hálószobát terveztünk. Egy franciaágy áll a sarokban, mely telis-tele van pihepuha párnákkal, mellette egy éjjeliszekrényke található. Az ágy felett bekeretezett kedvenc fotók, az ajtó melletti falon pedig egy gardróbszekrény van, mely az összes ruhát elnyeli.

Mivel a szoba valóban pici, csak nagyon kreatív megoldással tudtunk médiasarkot kialakítani, mégpedig az ablak alatti részen. Az ablak elé egy komódot terveztünk, melyen a televíziókészülék kapott helyet. A mennyezetre itt is a pókszerű lámpa került, a sarokba pedig egy álló éjjeli lámpa. A hangulatos kuckó rendeltetése a pihenés és az alvás, mely elvárásoknak tökéletesen eleget is tesz.

A két egybenyíló szoba valóban egy kisebb rezidencia, melyben a funkciók elkülönülnek ugyan, de mégis minden megtalálható bennük, és végül is egységet alkotnak. Egy érdekes, kis lak jött létre ezáltal, mely a tulajdonosának is rendkívül tetszik, és magáénak érzi.

A sok zöld szín alkalmazása a természetet hozza be az otthon ezen részébe, és a zöld növényzettel kiegészülve ez minden értelemben jót tesz a léleknek. Bárki használhatja ezt a színt, igaz, ez bátorságot igényel.

A képek forrása: Gyulai Özvegy Andrea látványtervei

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..