home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Egy dézsányi élvezet
Kartali Róbert
2023.02.13.
LXXVIII. évf. 6. szám
Egy dézsányi élvezet

Az idegenforgalmi kínálatokat követve észrevehető, hogy a különféle üdülőhelyek és apartmanok egyre színesebb, sokrétűbb szolgáltatásokkal próbálják magukhoz csábítani a turistákat. A természeti tájegységek adta kirándulási lehetőségek és a helyi látnivalók nem feltétlenül elegendőek az idegenforgalomra épülő vállalkozás sikeréhez.

A vendégek kényelme érdekében a szobákhoz nemritkán szauna is jár, a legújabb trend pedig a dézsafürdő. Ezt felismerve vágott bele egy új vállalkozásba a hajdújárási Sövény Rudolf, aki üzlettársával dézsafürdők és hordószaunák készítésével, forgalmazásával kezdett el foglalkozni.

* Hogyan és honnan jött az ötlet?

— Mészáros Attila gyerekkori barátommal és családjával időnként, ha tehetjük, szervezünk családi kirándulásokat. Az egyik ilyen alkalommal Magyarországon egy olyan apartmanban szálltunk meg, ahol volt dézsafürdő is. Hatalmas élmény hóesésben a csillagos ég alatt fürdőzni a meleg vizes dézsában. A későbbi kirándulások alkalmával pedig próbáltunk lehetőleg olyan szállást találni, ahol szintén van ilyen lehetőség. Innen származik az ötlet, hogy Szerbiában is meg kellene honosítani a dézsafürdőzést.

* Hogyan kell elképzelni ezt a fürdőzést?

— Többfajta dézsafürdő létezik, van a skandináv, az orosz és az erdélyi típusú. Mi az erdélyi stílusú dézsafürdőt csináljuk és használjuk szívesen. Ez fenyőből készül, szárított vagy lehetőség szerint minél szárazabb fából. Az átmérője 2 méter, és egy rozsdamentes acélból készült kazán van beleépítve, természetesen úgy, hogy biztonságos legyen a használata. Fel van töltve vízzel, és padok vannak kialakítva félkörben. Mi kizárólag parajdi sót teszünk a vízbe. A sónak köszönhetően nem szükséges vegyszeresen kezelni a vizet, nem kell bele semmilyen más tabletta, még klór sem. A só természetesen fertőtleníti a vizet. A parajdi sóról sok helyen lehet olvasni, hogy gyógyhatása is van, hiszen különféle ásványi anyagokat tartalmaz, ennek köszönhetően jó a légzésre, a reumára, és nagyon jó hatással van például a bőrbetegségekre. A sónak köszönhetően a feltöltött dézsa vize csaknem fél évig is kibírja. Ami nem kevés, megközelítőleg ugyanis 3000 liter van benne. Egyébként amikor elkészül egy vadonatúj dézsa, és először engedjük fel vízzel, akkor itt-ott ereszt. Kell három-négy nap, mire bedagad a fa, és utána már nem engedi ki a vizet. Az a fontos, hogy soha nem szabad víz nélkül hagyni a dézsát, nem szabad kiszáradnia. És ezért kell a só is, hogy a víz akár több hónapig is bírja.

* A só abban is segít, hogy ne fagyjon be teljesen télen? Folyamatosan fűteni nehéz lenne.

— Így van, habár az igazi megrögzött dézsások nem engedik kihűlni a vizet. De ezért is jó a só, mert ha nagy is a fagy, a sótól nem fagy be teljesen, és a jég nem tesz kárt a konstrukcióban.

* Mennyi idő felfűteni, és egyáltalán mennyi fa kell a felfűtésére?

— Ha nagyon hideg a víz, akkor körülbelül négy óra kell, mert ugye sok vízről van szó, de éppen ennek köszönhetően nagyon lassan is hűl le, és például két nap után is csak egy órát kell rátüzelni, és akkor újra van meleg vizünk. Persze a kinti hőmérséklettől is függ, és attól is, hogy ki hány fokos vizet szeret. Én arról beszélek, amikor 36 fokos a víz, az már valóban jó meleg, de, mondjuk, nem mindenki szereti az ennyire meleg vizet. Olyan is van persze, aki a 40 fokos vizet kedveli. Tehát a felfűtési idő és a fa mennyisége is annak kérdése, hogy ki mit részesít előnyben. Mindenesetre, ha valaki használni szeretné, akkor ezzel kell foglalatoskodni néhány órát. Ez is úgy működik, mint ahogy otthon tüzelünk a kazánban, megrakjuk a tüzet, és nem kell egyfolytában mellette ülni. Mehetünk tenni a dolgunkat, majd három-négy óra múlva van meleg víz, és lehet fürödni.

* A dézsa 2 méter átmérőjű, hány ember fér el benne?

— Készítettünk már kisebbet is, de mi ezt a 2 méter átmérőjűt szoktuk javasolni a vevőinknek. Családoknak is, de leginkább apartmanoknak kínáljuk a dézsákat, és ez a 2 méteres teljesen megfelelő, mivel öt-hat ember kényelmesen elfér benne, és azt gondolom, hogy ennél több nem is kell. Tehát egy nagy családnak vagy egy apartman bérlőinek is ideális.

* Szerbiában hogyan fogadták a dézsákat, amikor elkezdtétek készíteni és forgalmazni?

— Eleinte nehéz volt, mivel nem ismerték ezt az emberek. Most már lassan elérkeztünk ahhoz a ponthoz, hogy szájról szájra terjed a hírünk. Már elég sok apartmannak készítettünk, és amikor azoknál látják más apartmanosok, akkor megkeresnek és rendelnek. Az utóbbi időben a legtöbb esetben olyanok jelentkeztek, akik már láttak dézsát valamelyik ismerősüknél, vagy hallottak róla.

* Több a dél-szerbiai vásárló, mint a vajdasági?

— Ez mindenképp elmondható. Szerbia szinte minden egyes hegységében van már dézsafürdőnk, a Kopaonikon, a Tarán, Divčibarén és a Tarcalon úgyszintén. Észak-Bácskában még nem vásároltak sokan tőlünk, inkább délebbről jöttek a megrendelések. Viszont azt is meg kell jegyeznem, hogy a kapacitásunk véges. Elég sok időbe telik elkészíteni egy dézsát. Válogatott fával dolgozunk, és sok összetevője van ennek a történetnek. Mivel megrendelés esetén várakozni kell, még óvatosan hirdetem, mert attól félek, hogy ha hirtelen megnövekszik a kereslet, akkor nem tudjuk teljesíteni a megrendeléseket. Most is úgy működünk, hogy általában egy hónapos a várakozási idő.

* Úgy történik a megrendelés, mint egy autónál? Ki kell válogatni a különféle extrákat, kényelmi felszerelést, és van várakozási idő a kiszállításra?

— Valahogy így. Egyébként a dézsák mellett mi hordószaunákkal is foglalkozunk, ezeket is gyártjuk, és ezek is nagyon érdekesek. Ezekből eleinte készítettünk néhányat tüzelős kazánnal is, de az egyiknél megtörtént, hogy valaki majdnem magára gyújtotta a szaunát. Nem tudjuk, mit csinálhatott, de biztosan nem rendeltetésszerűen használta. Ekkor megbeszéltük, hogy a biztonság érdekében a hordószaunákból csak elektromosat készítünk, a dézsafürdőkből pedig csak a hagyományos fatüzelésű kazánosat ajánljuk. Már csak azért is, mert annak van egy igazi bája, miliője, amikor az ember fatüzelésű dézsába ül bele.

* A hordószaunákról mit lehet tudni?

— A hordószauna ötlete a dézsa folytatása. Külsőre is szinte olyan, mint a dézsa, csak fekve. A mérete 2,7 méter, egy üvegajtó van rajta, és tetőt is készítünk hozzá. Mindkét oldalán van egy pad, és ott az elektromos kazán. Az utóbbi időben a vevők egyébként szettben rendelnek tőlünk, tehát egy dézsát és egy szaunát. A Kopaonikon van olyan apartmantulajdonos, aki már két szaunát és két dézsát is elvitt tőlünk, tehát már vannak visszatérő vásárlóink is, ami jó visszajelzés. Egyébként amikor felmerült ennek a vállalkozásnak az ötlete, akkor először Erdélyből, Romániából hoztunk be néhány dézsát Szerbiába, de nem voltunk megelégedve. Utána váltottunk, és itthon kerestünk olyan mestereket, akik el tudják ezt készíteni, és ezek a termékeink már jobb minőségűek. Jobb az összeszerelés, illetve jobb fával is dolgozunk. A saját termékeinkért mi felelünk, és elmondhatom, hogy nagyon jó mestereink vannak.

* A potenciális vásárlók hogyan tudnak benneteket megtalálni?

— Igyekszünk minél több helyen elérhetőek lenni az interneten. Megtalálhatóak a hirdetéseink, és vannak már feltöltve videók is. Ezekre a Drveni Wellness néven lehet rákeresni, és meg lehet nézni a kínálatunkat. Valamint Drveni Wellness névvel készülőben van egy honlap is, ahol hamarosan minden információ elérhető lesz rólunk is, és a termékeinkről is.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..