home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Egy bácskai orvos sikere Párizsban
Dr. Németh Ferenc
2022.10.16.
LXXVII. évf. 41. szám
Egy bácskai orvos sikere Párizsban

A múlt, mely rég elmúlt…



 

A XIX. században nem számított ritkaságnak, hogy vidékünkről elszármazott magyar orvosok tanulmányaik befejeztével külföldön, leginkább Párizsban csináltak karriert, futottak be tiszteletre méltó életpályát. Közülük talán a legismertebb az ókéri Gruby (Gruber) Dávid (1810—1898) volt, a mikológia, valamint a mikrofotográfia atyja, de Párizsban kötött ki a bácsfeketehegyi dr. Krishaber Mór, a tekintélyes gégeorvos is, akinek pályafutása sajnos már ötvenéves korában befejeződött…


Bácsfeketehegyről indult pályafutása

Szegény sorsú bácsfeketehegyi szülőktől származott. 1833. április 3-án született. Gyermek- és ifjúkoráról Harsányi Zsolt az 1930-as években az alábbi érdekes, meseszerű, csaknem hihetetlen történetet mondta el a két azonos nevű (egyazon évben született) feketehegyi Krishaber Mórról: „Volt Feketehegyen két kis Krishaber Móric, akik ugyanazon évben születtek. A szegény sorsú apák egyiket sem tudták neveltetni. Inasnak adták mind a kettőt. Az egyes számú Krishaber Móric egy pesti vaskereskedésbe került inasnak, a kettes számú pedig szappanosinas lett Baján. De egyik sem akart iparossorban maradni. A bajai Krishaber Móric gazdája emberséges szappanosmester volt, aki a munka mellett elegendő időt hagyott a kis inasnak, hogy magánúton tanulhassa a bajai gimnázium tantárgyait. Le is tette a gyerek az érettségi vizsgát. A pesti Krishaber Móricot azonban sokkal szigorúbban fogta a vaskereskedő. Keményen dolgoztatta, és ha az inas felszökött a padlásra, hogy ott kölcsönkért könyvekből tanulni próbáljon, alaposan helybenhagyta. Végül, mikor sehogy sem bírt a fiú tanulási vágyával, el is csapta. Az elcsapott vasas-inas ekkor kölcsönkérte a szappanosinas érettségi bizonyítványát egy hétre, felutazott Bécsbe, és a bizonyítvánnyal beiratkozott az orvosi egyetemre. Könnyen tehette: a dokumentumot Krishaber Móric nevére állították ki, aki Feketehegyen ezernyolcszáz-harmincháromban született. A turpisság nem derült ki: megszerezte az orvosi oklevelet.”


Munkácsy „bensőséges barátja” volt

Hogy mindez igaz volt-e, vagy sem, arról nincs tudomásunk, ám annyi bizonyos, hogy (a későbbi orvos) Krishaber huszonnégy éves korában Bécsben kezdte meg orvosi tanulmányait, s egy rövid szünet után folytatta őket. Ezt arra használta fel, hogy a kereskedelmi pályán tegyen kísérletet, de miután az sikertelen volt, ismét visszatért az orvostudományhoz. Másodéves orvostanhallgatóként került ki Párizsba 1859/60-ban. Emellett Pesten és Prágában is tanult, de végül Párizsban diplomázott. Miután 1864-ben Az agyvelő fejlődéséről írt értekezésével megszerezte az orvosi diplomát, Orosházán telepedett le egy időre mint gyakorló orvos. 1868-ban megpályázta a meglehetősen jó fizetéssel egybekötött községi orvosi állást is, de a tizenhat pályázó közül sajnos nem rá esett a választás. Orosházán volt még 1873 júniusában is, a nagy kolerajárvány idején, amikor járványorvosi munkát vállalt. Egyébként Orosházán (ötven nap alatt) több mint 2300 fertőzöttje és 864 áldozata volt a kolerának. Krishaber legfőbb gondja az volt, hogy a kolerás halottaktól ne fertőződjenek meg a családtagok. A vész csillapodtával csak 1873 szeptemberében kapott úti okmányokat, hogy Franciaországba utazhasson. Egy rövid ideig az Orosháza című lap munkatársa, sőt szerkesztője is volt, valamint az Orosházi Önsegélyező Egylet vezérigazgatója is. Mindemellett levelező tagja is a Budapesti Kir. Orvosegyletnek.

Párizsba csak a porosz—francia háború vége és a Kommün leverése után térhetett vissza, amikor megkapta a francia állampolgárságot. Gyakorlati és elméleti munkássága révén a kiemelkedő gégeorvosok közé sorolták. Párizsban egyetemi tanár lett, a francia főváros egyik tekintélyes orvosa, aki két kiemelkedő francia tudóssal, Isambert-rel és Ladreit de Lacharriére-rel egyetemben megalapította az Annales des maladies de l’oreille et du larynx című tudományos folyóiratot, mely szakdolgozatokat közölt a fül- és gégebetegségek témaköréből. Mint jeles gégegyógyász több találmányt és újítást is szabadalmaztatott. Így az egyik általa feltalált eszközzel gyógykezelte többek között II. Vilmos császár atyját.

Idővel jelentős tekintélyre tett szert a tudományos világban, és páciensei afféle csodadoktornak tartották. Fellépésében volt valami színpadias. Magas, jó megjelenésű emberként jellemezték, s egy pazarul berendezett lakása is volt a Rue des Pyramides 6. alatt. Rendelője falát sötétzöld bársonykárpit fedte, őt pedig a helyiség közepén lámpák világították meg, melyek misztikussá tették alakját.

Kétszer nősült, s első házasságából gyermekei is születtek. Kortársai szerint rendkívüli munkabírású ember volt, mindemellett rokonszenves is. A Párizsban élő magyarok közül baráti viszonyt alakított ki Munkácsy Mihállyal és Zichy Mihállyal, de a Párizsi Magyar Egylet iparosaival is, akiket gyakran ingyen gyógyított. Munkácsyhoz fűződő barátságának legfényesebb bizonyítéka az a kevéssé ismert tény volt, hogy ő állt modellt a festő világhírű Miltonjához.


Krishaber ült hozzá modellt: Munkácsy Miltonja

A Munkácsyval való barátságát példázza egy 1881-ből származó lovagias ügye is, pontosabban párbaja, melyben a jeles festő párbajtanúként vett részt. Erről az érdekes esetről annak idején a sajtó is részletesen beszámolt. Történt ugyanis, 1881 februárjában, hogy Krishabert, „Munkácsy benső barátját”, a híres gégeorvost két jeles párizsi orvos meghívta egy gégeműtét végrehajtására. A műtét jól sikerült, s a francia Gazette des Hôpitaux című szaklap dicsérőleg emlékezett meg róla. Ám nem sokra rá egy bizonyos dr. Després a lap hasábjain határozottan tiltakozott az ellen (Krishaberre célozva), hogy idegen orvosok „a párizsi kórházakba betolakodnak”. Krishaber ezt magára nézve sértőnek találta, és párbajsegédül kérte fel két barátját, Munkácsyt és Bessaignet-t, Després pedig Barré orvost és Germer-Bailliére-t választotta. A tanúk diplomatikus közbenjárása folytán az ügy egy jegyzőkönyvvel el is simult, párbajra nem volt szükség. A jegyzőkönyvben megállapították, hogy Després úrnak a Gazette des Hôpitaux-hoz intézett levelében „általában elvekről, nem egyes személyekről volt szó”, Munkácsy és Bessaignet pedig a maguk részéről kijelentették, „Krishaber nevében, hogy azon levél, melyet Krishaber még ugyanazon a napon Després-hez intézett, nem létezőnek tekintendő”. Így ért véget, békés módon, Krishaber párbaja.

Élete vége felé mind több elismerés érte. Claude Bernard javaslatára kinevezték a  Collège de France titkárává, 1878-ban megkapta a becsületrendet, néhány nappal a halála előtt pedig a Francia Tudományos Akadémia neki ítélte oda a 2000 frankos Montyon-díjat, mellyel a kiváló tudományos felfedezéseket szokta jutalmazni. Sikeres pályáját egy tífuszjárvány (ragályos hagymáz) törte derékba ötvenéves korában, 1883. április 10-én. A sors iróniája, hogy nemcsak ő lett a járvány áldozata, hanem felesége, idős édesanyja, anyósa, szakácsnéja és inasa is. Kívánsága szerint Mülhausenben temették el, három héttel korábban elhunyt neje mellé. Budapesten két évvel a halála előtt járt rokoni látogatáson.

Halála után Munkácsy-képei közül kettő Magyarországra került, a Magyar Nemzeti Múzeumba: a Munkácsy által megfestett arcképe, valamint a Krisztus Pilátus előtt című festményének olajvázlata. A harmadik Munkácsy-kép (Koldusnő két gyerekkel) fivérének, Garai Károlynak a tulajdonába került, ugyancsak Budapestre.

Mint halálakor írták a lapok, „a derék férfiú elhunyta főleg a párizsi magyar coloniában keltett őszinte sajnálkozást”, hiszen igazi hazafinak tartották, aki szép vagyont szerzett Párizsban, és mindig kimutatta igazi magyar vendégszeretetét, emellett pedig gyakran jótékonykodott is.

Ma már hiába keresnénk őt a magyar lexikonokban: Krishaber neve már régen feledésbe merült, és csak a francia lexikonok jegyzik tudományos munkásságát.


Felhasznált irodalom: Ellenőr, 1881. febr. 18.; Nemzet, 1883. ápr. 13.; Orvosi Hetilap, 1883. ápr. 15.; Budapesti Hírlap, 1883. ápr. 17.; Vasárnapi Ujság, 1883. ápr. 22.; Orvosi Hetilap, 1883. dec. 16.; Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái (elektronikus változat); Pesti Hírlap, 1934. okt. 11.; Magyar Nemzet, 1979. márc. 11., ápr. 20.; Magyar Compass, Budapest, 1881.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..