home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
Egészséges gyümölcsből készül a jó pálinka
Tóth Tibor
2020.08.20.
LXXV. évf. 33. szám
Egészséges gyümölcsből készül a jó pálinka

Tombol a nyár, a nagy melegben a gyümölcsök is gyorsan beérnek. Az első osztályú termés nagy része a piacokon talál vevőre, a fennmaradt mennyiségből pedig nagyon sokan pálinkát főznek. Az adai Pozsgai Ferenc már 1999 óta foglalkozik párlatkészítéssel, akkor két hagyományos kazánnal főzte a nedűt. Ottjártamkor körtepálinka készült, a kellemes illat még azt is elcsábította, aki nagyon ritkán fogyaszt egy-egy pohárral. Házigazdám invitálására nehéz volt nemet mondani, de muszáj volt, hiszen az ördög sosem alszik. Így kóstolgatás nélkül merültünk el a pálinkafőzés tudományában.

— Huszonegy évvel ezelőtt vágtam bele a pálinkafőzésbe, habár sokan megpróbáltak lebeszélni róla, mivel az országban háború dúlt. A pálinkafőzés régi álmom volt. Amikor ezt a portát 1983-ban megvásároltam, akkor a régi épületre már úgy csináltattam meg a tervrajzot, hogy abból pálinkafőzde lesz. ’93-ban és ’94-ben, ahogy sokan mások, úgy én is csempésztem a benzint, az alkoholt, melyen annyit kerestem, hogy két hagyományos tüzelésű kazánt vásároltam. A régi kazánok működnek, nem adom el őket, megmaradnak emlékbe. Folyamatosan építettem az épületeket, minden harmadik-negyedik évben újabb kazánt vásároltam. Az első, egyszeri lepárlású pálinka főzésére alkalmasat Nagykikindáról vettem. Az emberek korábban a kétszeri lepárlású pálinkát részesítették előnyben, ma már azonban az egyszeri lepárlással főzött pálinka népszerűbb. Az így készített ital lágyabb, és gyorsabban ki lehet főzni. Jelenleg hét kazánban dolgozunk, három hagyományos, kétszeri, négy pedig egyszeri lepárlású rendszer — mondta Pozsgai.


Pozsgai Ferenc a Prosperitati Alapítvány segítségével vásárolt kazánnal

A gazda a Prosperitati Alapítvány pályázata révén teljesen új, 25 000 euró értékű kazánt vásárolt.

— Az alapítványtól 1,5 millió dináros támogatást kaptunk, és mi is ennyi pénzt tettünk hozzá. Emellett gázbehúzó berendezést is vásároltunk, mely további 315 000 dinárba került. A teljes beruházás értéke 28 000 euró. Ez egy modern, korszerű, gáztüzelésű, dupla falu kazán. 120 liter vizet kell beletölteni, és ez melegíti a cefrét. A berendezés a gáz, a víz, a cefre és a kijövő pálinka hőmérsékletét is méri. Úgy állítottuk be, hogy a pálinka 20 Celsius-fokon folyjon ki, a gázmelegítés pedig 80 Celsius-fokon tartsa a cefrét, melynek hőmérsékletétől függően automatikusan ki- és bekapcsol.

Az idény a meggyel kezdődött, majd a sárgabarack, a cukorkörte, a vilmoskörte, az alma és a legvégén a birs következik a sorban. Általában december közepére befejezik a pálinkafőzést, de olyan év is volt, amikor egészen január 15-éig folyt a munka. Az idén a sárgabarackot elvitte a fagy, így ebből a gyümölcsből nem sok termett, birsalmából viszont nagyobb mennyiségre van kilátás, mivel a tavaszi fagyok alkalmával ennél a gyümölcsfajtánál még nem indult be a vegetáció. Ferencnek és élettársának, Gyarmat Matildnak minden évben sok munkája akad, hiszen a vevők a többi közt Zentáról, Óbecséről, Péterrévéről és távolabbi vidékekről is hozzák a cefrét az adai lóversenypálya szomszédságában levő főzdébe.


A gázbehúzó berendezés

— A legtöbb kuncsaft a cefrét hozza el, ha pedig nincs neki mivel elszállítania, mi el is megyünk érte. A tűzrevalót is ő hozza, de szükség szerint mi is adunk, sőt még a tüzelést is vállaljuk. A főzésért 1 liter pálinka után 100 dinárt kell fizetni. Csak jó, egészséges gyümölcsből lehet jó pálinkát főzni. A cefrébe csak olyan gyümölcsöt szabad beletenni, amely fogyasztásra is alkalmas. Nagyon fontos a cefre megfelelő előkészítése és kezelése is. A hordót tele kell szedni gyümölccsel, hogy megindulhasson az erjedés. A cefrét hűvös helyen, nejlonnal vagy a hordó tetejével lezárva kell tartani, és naponta legalább egyszer meg kell keverni. Ha a cefre kiforrt, lehet is főzni. Amikor a pálinka elindul folyni, akkor az elejét és a végét el kell dobni, egyiket sem szabad beletenni a végtermékbe. A kazánokat folyamatosan felügyeljük, élettársam a kazánok körüli munkát végzi, az én feladatom pedig a pálinka összekeverése, a megfelelő grád megtalálása. Gyümölcsösöm is van, így nemcsak bérbe, hanem saját részre és eladásra is főzök. Barack-, birsalma-, alma-, meggy- és cukorkörtefám van, csak vilmoskörtét vásárolunk. Éppen ma járt nálam egy vevő, vilmoskörtéből készült pálinkát szeretett volna vásárolni, de a tavaly főzött 200 literből semmi sem maradt. Az idén 2 tonna sárgabarackot vásároltam, de még 3,5-4 tonna vilmoskörtét is szeretnék venni. Ha 10 kilogramm gyümölcsből 1 liter pálinka lesz, az már jó gyümölcsnek számít. A vilmoskörte a legnépszerűbb, emellett a sárgabarackból és a birsből készült párlatot is keresik. Piacra nem kell járnom, a vásárlók házhoz jönnek — mondta Ferenc, majd hozzátette, hogy a pálinka egyre népszerűbb, hiszen a fiatalok, az idősebbek és a nők is fogyasztják.


Működésben az egyik régebbi kazán

Kiemelte, hogy azt csinálja, amit szeret, és a pálinkafőzést még nyugdíjasként sem szeretné abbahagyni.

— Hatvankét éves vagyok, de még vannak terveim. Ameddig a derekam bírja a vödrözést, merítgetést, addig folytatom ezt a munkát. Ha az új kazán beválik, akkor még egy ilyet szeretnék vásárolni. Főleg hagyományos gyümölcsből főzök pálinkát, de készítettek nálam dinnyéből és narancsból, én pedig cukorrépából és paradicsomléből is. 180 liter paradicsomléből mindössze 3 liter pálinka lett. Van egy naspolyafám, abból is főztem már, de nem kellett senkinek sem, az emberek megszokták a sárgabarackot, a meggyet, a vilmoskörtét, a birset, a szilvát és az almát — állapította meg Ferenc, majd elmondta még, hogy kedvence a sárgabarackból készült párlat.

A pálinka árát mindig a gyümölcsé határozza meg. Az 50-60 dináros gyümölcsből készült pálinkát nem adhatja a gazda 500-600 dinárért, mivel bele kell számolnia a fuvart, a tüzelést, a főzést, és keresnie is kell valamennyit. Pozsgaiéknál a vilmoskörtéből, sárgabarackból, birsből és meggyből készült pálinka literje 10 euróba kerül, a szilva és az almapálinka literjét 500 dinárért kínálják a vevőknek. A minőségi nedű iránt van kereslet, hiszen a kiváló terméket még ezekben a szűkös időkben is el lehet adni.


Kiváló minőségű pálinkák várják a vásárlókat

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..