Dominique Strauss-Kahn szereti Szerbiát
(—)
2013.09.25.
LXVIII. évf. 39. szám
Dominique Strauss-Kahn szereti Szerbiát

A héten is pörögtek a belpolitikai események, egyértelműen alátámasztva, hogy az álmos nyarat végképp magunk mögött hagytuk. A kulcskérdések a gazdaság helyzetével és állapotával voltak kapcsolatosak, valamint a belgrádi hatalomváltás előtt Vajdaság közjogi kérdése is napirenden szerepelt.

A New York Times Strauss-Kahn szerbiai szerepvállalásáról
Dominique Strauss-Kahnról, az IMF egykori igazgatójáról, a szerb kormány tanácsadójáról közölt cikket a mérvadó New York Times napilap. A vezető amerikai újság az interjúban megszólaltatta Aleksandar Vučić szerb miniszterelnök-helyettest is, s ő megerősítette azokat az értesüléseket, amelyek szerint az ex-IMF vezért elsősorban a külföldi adósság rendezése, valamint a külföldi beruházások felpörgetése végett szerződtették. Az amerikai napilap egyébként a neves szakember karrierjében történt változásokon kívül összefoglalta botrányos távozásának ismert történetét is. (New York Times, B92)

„Mert szeretem Szerbiát”
A fenti kijelentéssel indokolta meg Dominique Strauss-Kahn a szerb újságíróknak a szerb gazdasági élet rendezésében vállalt szerepét. Mint mondta, segíteni fog Szerbia népének a gazdasági helyzet javításában, de arra is figyelmeztetett, hogy ez nem lesz könnyű, s a szerb gazdaság súlyos gondokkal küszködik. (Beta, Tanjug)

Abszurd ötlet!
Abszurd ötletnek tartja Aleksandar Vučić szerb miniszterelnök-helyettes azt a lehetőséget, hogy Vajdaság elszakadjon Szerbiától. Mindezt azután jelentette ki, hogy megbeszéléseket folytatott Jelko Kacinnal, az Európai Parlament szerbiai jelentéstevőjével. Vučić kiemelte azt is, hogy Kacin nem tartozik azok közé a személyek közé, akik ennek az ellenkezőjét szorgalmaznák. Minderre azután került sor, hogy nagy felhördülést váltott ki a szerb közéletben Kacin brüsszeli kijelentése, miszerint az EU-ba vezető úton Szerbiának rendeznie kell Vajdaság státusát is. (Tanjug)

Mit lép a tanácsadó?
A szerb sajtó élénk érdeklődést mutatott Dominique Strauss-Kahn szerbiai szerepvállalása iránt. A lapok rámutattak arra, hogy francia pénzügyminiszteri mandátuma alatt országa jelentős gazdasági növekedést ért el, csökkent a munkanélküliség, több nagy állami céget sikeresen privatizáltak, valamint bevezették a harmincöt órás munkahetet. Szerbia tekintetében Strauss-Kahn a fejlesztést és a növekedést jelölte meg prioritásként. A B92 úgy tudja, hogy az első lépések egyike a nyugdíjreform kidolgozása lesz. A mérvadó NIN hetilap megbízott főszerkesztője, Milan Ćulibrk azonban kételyeit fogalmazta meg a fejlesztésekkel és a beruházásokkal kapcsolatban, mert — mint rámutatott — jóval több pénzt él fel az ország, mint amennyit az infrastruktúrára és a beruházásokra elkölt. (Telegraf, NIN, B92)

Recseg-ropog a költségvetés
Amíg júliusban 2,7 milliárd dinár volt a költségvetési hiány, addig augusztusra már 30 milliárdra növekedett, így éves szinten már elérte a 130,7 milliárdot. Mivel erre az évre összesen 180 milliárd dináros hiánnyal számoltak, vélhetőleg szükség lesz a költségvetés módosítására. Goran Nikolić közgazdász megerősítette a hírt a Danas napilapnak, de nem tart attól, hogy ez nagy gondot okoz majd, mivel az esetleges kiigazítás 0,2 vagy 0,3 százalékos lehet. (Danas)

Cigarettacsempészés már Szerbiában is
A Večernje novosti az elmúlt időszakban bekövetkezett cigaretta-drágulással kapcsolatban azt írta, hogy augusztusban jelentősen csökkent a dohányra kirótt adóbevétel, amely júliusban még 11,6 milliárd dinárt tett. Ezzel párhuzamosan, akárcsak a szomszédos Magyarországon, Szerbiában is emelkedő tendenciát mutat a cigarettacsempészés, valamint a vágott dohány illegális árusítása. (Večenje novosti)

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Belgrádi Szemmel rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!
E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..