home 2024. május 07., Gizella napja
Online előfizetés
Djokovic 23-szoros Grand Slam-bajnok és újra világelső
MTVA
2023.06.11.
LXXVIII. évf. 23. szám
Djokovic 23-szoros Grand Slam-bajnok és újra világelső

Novak Djokovic nyerte meg a férfi egyes küzdelmeit a francia nyílt teniszbajnokságon, mivel a vasárnapi döntőben három játszmában legyőzte a norvég Casper Ruudot. A szerb klasszis 23. Grand Slam-trófeájával egyedüli rekorder lett, és hétfőtől ismét ő vezeti a világranglistát.

A 36 éves sztár egyértelmű favoritként várta a párizsi finálét, miután 2016-ban és 2021-ben már ünnepelhetett a Philippe Chatrier Stadionban. Tizenkét esztendővel fiatalabb riválisa ugyanakkor csak egy döntőt tudott felmutatni, melyet tavaly simán elvesztett a 14. elsőségét begyűjtő – és idén csípősérülés miatt hiányzó – Rafael Nadal ellen. Djokovic mellett szólt az is, hogy eddigi négy összecsapásukon rendre megverte a skandináv teniszezőt. Kétszer a római salakon, kétszer pedig a torinói ATP-világbajnokságon találkoztak, és Ruud eddig még szettet sem tudott hozni kettejük párharcában.


(Szalai Attila rajza)

Az első játszmában egy-egy elveszített adogatójáték mellett jutottak el a rövidítésig, ott viszont a szerb sztár hengerelt, és 1 óra 23 perc alatt előnybe került. A második szett elején Ruud megint bukta saját szervajátékát, és rutinos riválisa ezt végigvitte a játszmán, így két és negyedóra után már 2-0-ra vezetett. A záró szettben 5:5-ig mindkét fél viszonylag simán hozta szervagémét, ám ekkor Djokovic semmire vette el Ruud adogatását, és a végén lezárta a 3 óra 13 perc percig tartó meccset. Djokovic 23. GS-serlege és egyben pályafutása 94. trófeája, a Muskétások Kupája mellé 2,3 millió eurót (863 millió forint) kapott. Egyben hétfőtől visszaveszi a világranglista első helyét a spanyol Carlos Alcaraztól. Ami a teljes tenisztörténelmet illeti, a nőknél Serena Williams ugyancsak 23 GS-serleggel vonult vissza, az örökrangsort pedig az ausztrál Margaret Court vezeti 24 diadallal.

Forrás: MTI

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..