home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Dirty Loops – a YouTube-siker
Zvekán Péter
2014.07.09.
LXIX. évf. 28. szám
Dirty Loops  – a YouTube-siker

Ritka manapság az olyan zenekar, amely az egykori nagyokhoz, pl. Michael Jacksonhoz, a Depeche Mode-hoz vagy Jean Michel Jarre-hoz hasonlóan stílust tud teremteni. Ezeknek az előadóknak, zenészeknek az volt a különlegességük, hogy daluk felcsendülése pillanatában a hallgató azonnal tudta kihez kötni az alkotást. Szinte hihetetlen, mégis úgy tűnik: éppen egy ilyen zenekar bukkant fel a YouTube-nak hála!

A szóban forgó együttes nem más, mint a svéd Dirty Loops. A csapatot — a zeneiskolában összebarátkozott — három fiatalember alkotja: az énekes és billentyűs Jonah Nilsson, a basszusgitáros Henrik Linder és a dobos Aron Mellergardh. Legelső, a világhálón is megjelent számuk Lady Gaga Just Dance című dalának a feldolgozása volt, amely 2010-ben került fel a YouTube-ra. Mindenki meglepetésére alig két hónap alatt több mint százezren hallgatták meg, és több mint tízezren osztották meg a Facebookon. Mindezt pedig anélkül érték el, hogy bárhol népszerűsítették volna a felvételt. Azóta a zenekar videóit mintegy húszmillióan tekintették meg, nemrég megjelent kislemezük, a Hit Me című pedig bejutott a Japán slágerlista Top 10-es listájára.

Miután meghallgattam az olyan dalok feldolgozását, mint amilyen Britney Spears Circus, Adele Rolling In The Deep vagy Justin Bieber Baby című zeneszáma, rá kellett jönnöm, hogy itt valami egészen különleges történik. A dallamot és a ritmikát elemezve kiderült, hogy ezek a fickók teljesen őrültek. Meglátásomat látszik igazolni az is, hogy több kiváló szabadkai zenésznek is beletört a bicskája abba, hogy eljátssza a Dirty Loops dalait. A ritmusok ugyanis túl bonyolultak, tele vannak törésekkel, a basszusgitár játéka annyira összetett, hogy azt tényleg csak a legjobbak tudják eljátszani, a vokál pedig olyan, mintha számítógép által generált hang volna — legalábbis annyira pontos. Mindezek egybevegyülése révén aztán megszületik a Dirty Loops-hangzás. Trióról van szó, de ez ne tévesszen meg senkit: a hangzást nem három ember éri el. Természetesen ők is élnek a stúdió adta lehetőségekkel. Megfigyelhető, hogy dalaik szinte alig hallható pluszénekkel és dallammal vannak tele. Ezt a hangzást élőben úgy tudják elérni, hogy úgynevezett sample-öket, azaz előre felvett „matricákat”, felvételeket használnak.

Az az igazság, hogy a Dirty Loops igazi művészekből áll. Azért merem ezt állítani, mert ők nem a közönséget akarják kiszolgálni, hanem egyszerűen azt csinálják, amit és ahogyan szeretnek. Az már csak hab a tortán, hogy mindez tetszik az embereknek. Zenekart sem azért alapítottak, hogy világsztárrá váljanak, egyszerűen csak unatkoztak, a zenélés pedig jó időtöltésnek tűnt.

A lényeg: ha akarták, ha nem, egyre népszerűbbek. Ezt bizonyítja, hogy első igazi stúdióalbumuk, a Loopified május folyamán megjelent az Egyesült Királyságban, kiadták az első kislemezüket, a Hit Me címűt, a nyarat pedig végigturnézzák — július 27-én például Belgrádban lépnek közönség elé.

 

 

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..